Helyi közélet

2018.11.29. 11:36

Új élményekkel az egyetemre

Nyíregyháza - A nyílt napok kinyitják az egyetem világát a leendő hallgatók előtt.

Nyíregyháza - A nyílt napok kinyitják az egyetem világát a leendő hallgatók előtt.

Ki mint vet, úgy arat – tartja a közmondás, s nem is gondolnánk, hogy ez igaz lehet az iskolacsalogatókra, középiskolai és egyetemi nyílt napokra, amikor meg lehet mutatni, miért érdemes éppen azt az iskolát választania a leendő hallgatónak. Az elkövetkező néhány hónapban versenybe szállnak az intézmények, s azok kerülnek ki „győztesen”, amelyek elegendő lehetőséget és teret nyújtottak arra, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok bepillanthassanak mindennapjaikba. A november 7-ei nyílt nap után „ráadásnak szánta” a szerdai élménynapot a Nyíregyházi Egyetem.

Az informatika szerelmesei szétnézhettek a robotlaborban, a fedett atlétikai csarnokban testnevelés szakos hallgatók tartottak sportbemutatót, a vállalkozó szellemű diákok a teqballban és volleyteqben is kipróbálhatták magukat. A LEGO közösségi terében a rajz szakos hallgatók karikatúrái csaltak mosolyt az arcokra.

Közvetlen kapcsolat

– Ki kell, hogy nyissuk az egyetem világát a fiatalok előtt, egyrészt azért, hogy megmutathassuk, mit tudunk nyújtani számukra, másrészt, hogy feloldjuk bennük a kételyeket, és megerősítsük őket döntéseikben. A hallgatók tapasztalatai alapján, és a szülői visszajelzések szerint is nagyon sokan helyben vagy lakóhelyük közelében szeretnének továbbtanulni, ugyanis teljesen feleslegesnek tartják, hogy kilométerekkel távolabb költözzenek egy olyan diploma megszerzéséért, amit az egyre bővülő képzési területeinknek köszönhetően a Nyíregyházi Egyetemen is megkaphatnak – mondta el lapunknak Vassné dr. Figula Erika, az intézmény rektora.

– Az alapképzésben maradunk a jelenlegi struktúránál, a mesterképzésben kereszt­félévvel elindítottuk a szociálpedagógiát, és – reagálva a munkaerő-piaci igényekre – a műszaki képzést erősítenénk a következő évben. Négyezer hallgatóval – 1300 elsőévessel – létszámunk stabil, s van annak előnye is, hogy „kis egyetemnek” számítunk, mert így több energiánk jut a hallgatókkal való személyes kapcsolat kialakítására, a tehetséggondozásra, a hátránykompenzációra – mondta el a rektor, s hozzátette: a nyíregyházi campus kollégiumi férőhelyekben is bővelkedik.

Színes bemutatók

Fazekas Richárd elsőéves, kép­alkotás szakon tanuló hallgató mutatta be eddigi munkáit a szak iránt érdeklődőknek. – Elkészült munkáim közül az egyik kedvencem ez a gipszből készült, megbilincselt kéz szobor, ami tenyerében egy órát tart. Ezzel az alkotásommal arra az életbölcseletre szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az idő gúzsba köt minket – mesélte a hallgató.

– Az egyetemi életre a gólyatábori programokkal kezdjük az elsőévesek felkészítését, a táborban csapatépítő feladatokkal hozzuk egymáshoz és az iskolához közel a hallgatókat – mondta el Tokodi Napsugár Flóra, a hallgatói önkormányzati testületi tagja.

Körültekintő tervezés

– Kíváncsian vártam az élménynapot, ugyanis minél több információt szeretnék összeszedni a Nyíregyházi Egyetemről – mesélte Váradi Enikő, végzős diák. – Az óvónő szakot szeretném elsőnek megjelölni, bízom benne, hogy felvesznek. Mellette álló barátnője, Pereszlényi Kincső helyeslően bólogat: – Ugyan itt voltunk a hivatalos nyílt napon is, most mégis visszajöttünk. Jómagam is az óvónő szakra szeretnék jelentkezni, ha nem sikerülne, akkor b-tervnek beírom a Debreceni Egyetemet.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában