A romlás valódi mesterműve

Nyíregyháza - A nyíregyházi Macbeth kiváló példa arra, hogyan kell klasszikust színpadra állítani.

Hogy mitől jó egy színházi előadás? Nincs erre biztos recept, de van néhány nélkülözhetetlen hozzávaló. Az első mindjárt a történet: ha az stabil alapokon nyugszik, nehéz elrontani. A második (ami talán ugyanolyan fontos, mint az első) a rendező, akinek a kezében a próbafolyamat hetei során úgy alakul a darab, mint kovács kalapácsa alatt a forró acél, hogy a bemutatóra a folyékony anyagból sziklaszilárd alkotás jöjjön létre. Hiába tökéletes az előző kettő, ha nincsenek hozzá partnerek, azaz ha a színészek nem tudják/akarják megvalósítani a rendező álmát, és ha nem tudnak/akarnak a karakterük bőrébe bújni.

Kell még egy adag remek díszlet, néhány kilogrammnyi kiváló jelmez, jól megválasztott zenék, és az is, hogy mindezek egy nagy egésszé összeállva magukkal ragadják a közönséget. A jó színházi előadáshoz jó nézők is kellenek: olyanok, akik megengedik, hogy hasson rájuk a hangulat, hogy sodorják őket az események, akik egyszerre nevetnek és ugyanakkor szomorodnak el.

Nem poros, nem avítt

A csillagok együttállása kell tehát ahhoz, hogy a színház élmény legyen színésznek, nézőnek egyaránt. Amikor a Macbethet láttam a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, együtt álltak, a hozzávalók pedig egymást kiegészítve járultak hozzá a sikerhez.

Ha a fenti összetevőket vizsgáljuk, semmiben sem találunk kivetnivalót. Shakespeare darabja tökéletes: szinte minden mondatát nagy betűvel kellene felírni egy olyan helyre, hogy lássa, akinek látnia kell, és tudja, mivé teszi az embert a hatalom. Kitűnő a rendező, Horváth Illés, akinek nyíregyházi Macbethje az egyik legjobb példa arra, hogyan lehet (kell) klasszikust színpadra állítani úgy, hogy ne legyen poros, ne legyen avítt, sőt, hogy úgy érezzük, ez egy modern darab.

Izgalmas karakterek

Fantasztikusak a színészek, mindegyikük rászolgál a dicséretre. Nagyidai Gergő a szemünk láttára roppan össze tette súlya alatt és fordul ki önmagából. „A romlás megalkotta mesterművét” – hangzik a shakespeare-i mondat, és valóban: ahogy telnek a percek, úgy válik egyre kiszámíthatatlanabbá, hallucinációi félelmet keltenek és bár szörnyű bűnt követ el, mégis sajnáljuk. Égeti a korona a fejét, képtelen szembenézni azzal a Macbethtel, akivé vált.

Felesége (László Lili) szigorú, céltudatos asszony, aki elhiteti magával, hogy amit tettek, helyes – „A világ hamis, légy te is az!” –, de a keménység álarca mögül néha-néha előbukkan gyengédebb énje, a sorsát pedig ő sem kerülheti el. Banquo szerepében Gulácsi Tamás vívódik: szembesülve a jóslattal kezdetben ő sem tudja, hihet-e benne, ám gyermekei felemelkedésének ígérete sem fordítja ki emberi mivoltából. A skót királyként Horváth László Attila, fiaként Fellinger Domonkos, Macduffként Tóth Zolka, Lennoxként Rák Zoltán, Angusként pedig Gyuris Tibor alakítja hitelesen karakterét. A két gyilkos, Tóth Károly és István István ellenvetés nélkül hajtják végre uruk parancsait, a kisfiát féltő anya szerepében Dézsi Darinka, bár csak egy jelenet jut neki, emlékezetes alakítást nyújt, és a gyerekszereplőkre (Gégényi Dániel Imre, illetve Katona Illés Botond) sem lehet panasz. A fekete máz (maszk: Ipacs Szilvia) mögé bújó vészlények izgalmas alakjai az előadásnak, a színészek – Fridrik Noémi, Jenei Judit és Horváth Sebestyén Sándor – külön-külön is remekelnek, közös játékuk és közös táncuk pedig valódi élmény!

A Skócia fölötti sejtelmes köd olykor kékbe, máskor pirosba öltözteti a Krúdy Kamara színpadát, hogy egy időre homály boruljon a harcokra, a jóslatra, a hatalom jellemet torzító erejére, és az alvilág zsúfolt recepciójánál sorban álló orvosokra, ügyvédekre, képviselőkre. Jól működik az egyszerű díszlet (Vereckei Rita): a hatalmas szikla számos funkciót betölt, kiválóak a hangulatot fokozó visszhangok és zenék: szól a rap, hallunk elektro-popot, de felcsendül a Bánk bán híres áriája, a Hazám, hazám első sora is.

Erős előadás

Minden összeáll, a nyíregyházi Macbeth pedig erős, jó előadás. Úgy szórakoztat, hogy észrevétlenül tanít, a néző pedig saját jellemétől függően ad választ a legfontosabb kérdésre: meddig lehet, meddig érdemes elmenni a hatalomért?

SZA