Búzaszem az abrosz alatt - Karácsony Szabolcs-Szatmár-Beregben

Nyíregyháza - Karácsony napja és vigíliája számos népszokást, hiedelmet vont maga köré.

A karácsonyi ünnepkör a római liturgiában megjelölt időszakok egyike, amely advent első vasárnapjától vízkeresztig tart. A katolikus egyházban négyhetes adventi ünnepi időszakot honosítottak meg, melyben tiltva volt a tánc, lakodalom és a nagy evés–ivás, csak a disznótorok családias hangulatában oldódott fel a nép.

Testi, lelki tisztálkodás

Karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus születésének napja, amely a XVI. századig évkezdésnek is számított. Karácsony napja és vigíliája, december 24. számos népszokást, hiedelmet vont maga köré, ezek részint a kereszténység előtti képzetekből, részint a ünnep keresztény jellegéből táplálkoznak. Régen a keresztény ember a nagy ünnepekre böjttel, megtartóztatással, testi, lelki tisztálkodással készült, hogy így érdemelje ki a karácsony, illetőleg az új esztendő áldásait.

Az ünnepre az asztalt a legszebb, hófehér háziszőttes abrosszal terítették le. Bűdön az asztalra, az abrosz alá pár szál szalmát, búza-, árpa-, és napraforgómagot hintettek, hogy a következő évben jó termés legyen. Beregdarócon, Ajakon a házigazda szalmát vitt az asztal alá, ezzel jelképezték a betlehemi istállót, Jézus születési helyét. A nyíregyházi bokortanyákon a vacsora idejére az asztal alá ekevasat, ásót, kapát is helyeztek, hogy a következő évben szerencsét, bőséges termést hozzanak.

December 24. karácsony vigíliája. Megyénkben régen a katolikus családok egész nap böjtöltek, s csak az esti harangszó után kezdődött a karácsonyi vacsora. A nagyesti zsolozsma után megyeszerte hagyományos étel volt a paszuly és a mákos bobájka, az éjféli mise után ettek sült kolbászt, hurkát, oldalast, disznóságokat. A szatmári reformátusoknál elmaradhatatlan volt a karácsonyi asztalon az alma, dió, sütőtök, az ételek között szerepelt a töltött káposzta, kelt tésztából „sima” kalács, valamint mákos, diós kalács.

Kántáltak a gyerekek

A karácsonyfa-állítás szokása a Nyírségben az első világháború után terjedt el. Szegényebb családoknál az 1950-60-as évekig a karácsonyi életfa, termőág állítása volt szokásban. A karácsonyfa hagyományos díszei: a termékenységet jelképező alma, a dió, mézeskalács, gyertya, szentkép, angyal, a tetejére, kereszt, betlehemi csillag, pattogatott kukoricalánc. Később házilag főzött, színes papírba csomagolt szaloncukor került az eddigi díszítmények mellé.

Megyeszerte ismert szokás volt a karácsonyi énekes, verses köszöntő, a kántálás. Általában este jártak kántálni a különböző korcsoportok különböző időben. A kántálók bekiabáltak a házba: „Szabad az Istent dicsérni?” Legtöbbször a Mennyből az angyalt, Pásztorok, pásztorok, Csordapásztorok című dalokat énekelték. A kántáló gyerekeket dióval, almával, tubuval jutalmazták. A másik legismertebb karácsonyi népszokás a betlehemezés, amely többszereplős, dramatikus játék. A betlehemezés sajátos változata a bábtáncoltató betlehemezés. Ezt a szokást a református Felső-Tisza-vidéken gyakorolták.

Karácsony első napja bensőséges családi ünnep, dologtiltó nap volt. A család tagjai templomba mentek. Karácsony első napjára húslevest főztek, de nem tyúkból, mert az hátrakaparja a szerencsét, hanem disznóból, mert az kitúrja. A karácsony második és harmadik napja a rokonlátogatások ideje volt. Szatmárban úgy tartották, hogy ha karácsony másnapján meg lehet látni a fa árnyékát, kedvező időjárás várható, bő termés lesz a következő évben.

- Dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató -