Helyi közélet

2018.12.18. 16:18

Nagy segítség az utazóknak

Nyíregyháza - Idegennyelvű turisztikai kiadvány készült látássérültek és olvasási nehézségekkel élők számára.

Nyíregyháza - Idegennyelvű turisztikai kiadvány készült látássérültek és olvasási nehézségekkel élők számára.

A vakok és gyengénlátók megyei egyesülete a napokban projektzáró minikonferenciát tartott a Móricz Zsigmond-könyvtárban. A rendezvény vendégei megismerhették a szervezet látássérülteknek és olvasási nehézségekkel élőknek szánt Hangélmény projektjét. Az egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta: közel két év alatt két turisztikai kiadványt készítettek, angol és német nyelveken, magyar fordítással, szakértők bevonásával.

– A hangos kiadványokat dr. Csiky Nándor, a Nyíregyházi Egyetem tanára szerkesztette, fordította az intézmény hallgatóinak közreműködésével, sőt, részben fel is olvasta azokat. A látássérült emberek utazási szokásait megismertető érzékenyítő tréningeken a szakértők megismerhették a speciális közlekedési formákat, fehér bottal, szemtakaró felvételével, valamint kipróbálhatták a digitális nagyítót, a Braille-írást, valamint a beszélő applikációkat okostelefonon és más informatikai eszközökön – ismertette Nemes-Nagy Tünde.

Dankó Pál, az egyesület irodavezetője bemutatta a 2009-ben létrehozott hangstúdió munkafolyamatait, hiszen itt készült az idegen nyelvi turisztikai kiadvány felolvasása is. Az angol nyelven készített hanghordozó már megrendelhető az egyesület irodájában, míg a német nyelvű 2019 januárjától lesz elérhető.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában