Helyi közélet

2019.01.21. 19:46

360 fokos videó: Kemény Zsófi és kemény mezőny a VIII. Nyíregyházi Slam Poetryn

Nyíregyháza - Kemény Zsófi slammer, költő, író volt a nyolcadik Nyíregyházi Slam Poetry vendége. A rendezvények a Váci Mihály Kulturális Központ adott otthont.

Nyíregyháza - Kemény Zsófi slammer, költő, író volt a nyolcadik Nyíregyházi Slam Poetry vendége. A rendezvények a Váci Mihály Kulturális Központ adott otthont.

Tasi Manó, a VIII. Nyíregyházi Slam Poetry egyik szervezője elmondta: nagyon régen szerették volna már Kemény Zsófit elhozni a nyíregyházi közönségnek, aki egy közel fél órás műsorral indította az estét.

– Húsz férőhellyel hirdettük meg a versenyt, ennél többen, összesen huszonöten jelentkeztek, így várólistát is kellett készítenünk. Ez nagyon jó arány itt az ország csücskében, ahol nem rendszeres a slam poetry, csak pár havonta szervezzük meg. Örülök, hogy ilyen nagy az érdeklődés és telt házas a rendezvény – tette hozzá.

A versenyzőknek körülbelül háromperces produkciókkal kellett színpadra állni, a közönség pedig a műfaj hagyományainak megfelelően az előadás közben csettintéssel fejezhette ki elismerését, illetve lábdobogással nemtetszését - miközben a zsűri pontozott. A VIII. Nyíregyházi Slam Poetry győztese Kokas Bálint lett.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera háta mögött! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában