Helyi közélet

2019.02.13. 09:46

A hősök emlékét éltetni kell

Nyírbátor - Régen az emlékmenet megyei kezdeményezés volt, ma már országosan elismert.

Nyírbátor - Régen az emlékmenet megyei kezdeményezés volt, ma már országosan elismert.

Február 15-én második szakaszához érkezik az ország legnagyobb megemlékezéssorozata, amely a Don-kanyar hőseinek tiszteletére szerveződött. Sorrendben ez a hetedik olyan emlékmenet, amelyet a Honvédsuli Kadét Programja rendez. A zarándoklat résztvevői a 2. magyar hadsereg katonái, a Don mellett 1943 januárjában hősi halált halt, eltűnt, fogságba esett, megsebesült vagy esetleg szerencsésen megmenekült honvédek emléke előtt róják le tiszteletüket.

Már kilencévesen…

A nyolc napot felölelő eseményből 4 nap már január második felében lefutott, akkor is napi 25 kilométeres szakaszokat megtéve egy 100 kilométeres távot teljesítettek a zarándokok. Most következik a vállalás második szakasza, amikor a menet során érintett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken elhelyezik az emlékezés koszorúit a II. világháborús emlékhelyeknél.

– Mindenki velünk lesz azok közül, akik már az előző távot is megtették – mondta el lapunknak Mákné Kovács Zsuzsanna, a Honvédsuli Egyesület elnöke. – Jönnek Veszprémből, Gyöngyösről, Szentesről, még a szomszédos Hajdú-Bihar megyéből is érkeznek hozzák. A menetet a honvédsulisok – az általános iskolák felsősei, illetve középiskolások – vezetik, korhű egyenruhákban. Kivételt – mármint korban – az a 9 éves nyíribronyi kisfiú képez, aki a leveleki általános iskola tanulójaként velünk együtt küzdi le a teljes 200 kilométeres távot. Az útvonal kezdő és végpontja Nyírbátor, illetve Nyíregyháza. Egyfelől Nyírbátorban volt a magyar királyi II. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogezred laktanyája, másfelől a csapattest Nyíregyházáról, a megyeháza előtti térről indult el a Donhoz. Minden megtett szakasz végén egy-egy település fogad bennünket, ahol mindig nagyon örülnek nekünk. Van, ahol meg is kell szállnunk, ezek a közös, focizással tarkított esték mindig nagyon emlékezetesek.

Ágyú és karabély dördül

– A nyíregyházi záróünnepség azért is különleges, mert ez lesz az idei országos doni túra záróeseménye. Érzelemgazdag műsorral készülünk, díszlövésekkel tisztelegve a hősök előtt, ami általában könnyeket fakaszt az idősebbek szemében. Végezetül az érintett települések képviselői felhelyezik a szalagjaikat arra a csapatzászlóra, amelyet a megyei önkormányzattól kaptunk, és amely másolata az eredetinek – tájékoztatott a Honvédsuli főhadnagya.

Azt viszont már Borsodi László polgármester mondta el, hogy Leveleken nagy hagyománya van az emlékmenetnek. Habár most február 17-én csak áthaladnak a nagyközségen, korábban ez volt a célállomás. – Természetesen ezúttal is szeretettel várjuk a menetet már a településünk határánál, onnan kísérjük a főterünkre, a II. világháborús emlékművünkhöz, ahol fél­órás megemlékezést tartunk, és díszlövés is dördül. Mivel a menet az ebédet akkorra már letudta Magyon, mi egy kis forró teával, energiaszelettel, gyümölccsel kínáljuk a zarándokokat, így engedjük tovább Apagy felé – adta tudtul Borsodi László.

MJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában