Így élte meg a nagy havazást Tiszarád!

Tiszarád - Tiszarádot is elzárta több napra a külvilágtól a 20 évvel ezelőtti nagy havazás.

A napokban összeállítást készítettünk arról a hatalmas havazásról, amely húsz esztendővel ezelőtt megbénította megyénk életét. Tiszarád nyugdíjas polgármestere, Papp Endréné is megírta szerkesztőségünk számára az akkori élményeit:

Önkéntesek gyalogoltak

„Ma is elevenen élnek bennem a 20 évvel ezelőtt történt események. Tiszarád is azon települések közzé tartozott, amelyeket teljesen elzárt a hó a külvilágtól. Ritkán ébred az ember ilyen látványra: amerre csak néztünk, hó borított mindent.

Térdig érő hóban indultunk el a polgármesteri hivatalba férjemmel, hogy mit tudunk tenni ebben a kilátástalan helyzetben. Egy nagy esélyünk volt, hogy a telefon működött. Telefonon jelentettük a katasztrófavédelemnek, hogy teljesen el vagyunk zárva, se ki, se be nem lehet jönni a településre. Helyben egymást értesítve összehívtuk az embereket, és megkezdtük a mentést utcánként elosztva. Minden egyes lakáshoz elment valaki megkérdezni, kinek mi hiányzik.

Attól, hogy betakarta a települést a hó, az élet nem állt meg. A tejet, a kenyeret biztosítani kellett, főleg a nagycsaládosoknak és az idős betegeknek. Önkéntes jelentkezőkből megszerveztük a csoportot (7-8 fő), akik vállalták, hogy gyalog átmennek Nagyhalászba, a sütőüzembe kenyérért. Papp Endre (a helyi polgári védelem műszaki irányítója) ismerte az egész határt a két település között, így ő vezette a csapatot.

Zászlóval integettek

Ez 5-6 napon keresztül tartott, és mindig voltak újabb jelentkezők, hogy leváltsák a többieket. Igaz, hogy fénykép nem készült, de emlékünkben az összefogás és az egymásért való gondoskodás legszebb példájaként él. Az élet ment tovább: Nagy Anti bácsit vesedialízisre kellett vinni, ha nem tudtuk volna megoldani, talán az életébe kerül. A megyei katasztrófavédelem helikoptert küldött érte. Önként jelentkezett 10-15 fő, hogy elkészítik a leszállóhelyet a helikopternek.

Hatalmas területen kellett ellapátolni a havat a község déli részén, nemzeti zászlóval integettünk a pilótának, hogy leszállhasson. A leszállótól a beteg még 200 méterre lakott, ahol el kellett lapátolni a havat, hogy ki tudják hozni a házából. A bácsi beteg volt, betakarták, pléddel fotelba ültették, és így tették egy szánkóra, és 4 ember segítségével hozták ki a helikopterhez.

Ez az emlékkép a szeretet és az idősek iránti tisztelet legnagyobb példája volt.

Ezekben a nehéz napokban csak nőttek a problémák. Két ember rosszul lett, mentőre volt szükség. A község nyugati részéről, Nagyhalász felől próbált meg bejönni egy kisebb tank, de elakadt a hófúvásban. Végül egy nagy katonai lánctalpas tudott bejönni a faluba, felvette a két beteget, és még időben beszállította őket a kórházba. Az idősebbek akkor elmondták: szinte beleremegtek, és a sírás környékezte őket, mert a lánctalpas dübörgése a II. világháborút juttatta eszükbe.

Úgy gondolom, ezek a felidézett szép emlékképek is bizonyítják, hogy baj esetén megmutatkozott a tiszarádi emberek egymás iránt érzett felelőssége, amelynek alapja a szeretet és a tisztelet.”

KM

[related-post post_id="4142579"]