Kibújt a nagybőgős hóna alól…

Nyíregyháza - Tamás Attila szeret tanítani, szeret igazgatni, de a zenekari árokban is otthon érzi magát.

A nagypapája harmonikázott és citerázott, a szülei pedig, akik nemcsak hallgatták a zenét, de táncoltak is rá, Muszorgszkij-CD-t vettek neki születésnapjára. A zenéből fakadó életöröm határozta meg a gyerekkorát, így Tamás Attila sorsa viszonylag korán eldőlt. Az 1-es gyakorlóban nótafa volt, az apukája pedig megemlítette egy zongoratanárnőnek, hogy a fia igen muzikális – így kezdődött a szerelem, ami azóta is tart, sőt, egyre több szálon van jelen a Bencs villa legutóbbi vendégének életében. A Vikár Sándor-zeneiskola igazgatója, a Móricz Zsigmond Színház zenei vezetője, többféle zenei formáció tagja, aki annak idején vezetékes távközléstechnikai műszerész szakon végzett a Bánkiban (azért ott, mert az volt közel…). Ha a műszaki tárgyakat nem is, de az iskolát szerette – olyannyira, hogy 10 évig tanított ott éneket, de kórust és zenekart is vezetett – derült ki a beszélgetésből, amelynek a házigazdája ezúttal is Kováts Dénes volt.

Felfedezni a szépségét

– Amikor odakerültem, el sem tudtam képzelni, hogy lehet rávenni az éneklésre a fiúkat, de kiderült, ehhez csak az kellett, hogy partnerként kezeljem őket. Leesett az álluk egy-egy operaáriától (valójában az egész iskolának, mert annyira hangosan hallgattuk), de szívesen szerepeltek. Vannak olyan egykori tanítványaim, akik ma már a kollégáim – az egyik autószerelő például dobolt egy színházi darabban, de olyan jó nevű mérnökök is, akik küldik a videót, amin megmutatják, hol tartanak a zongoratanulmányaikban. Azt az elvet vallom, hogy mindenki hallgasson azt, amit szeretne, de ha van lehetőség, érdemes irányítani a gyerekeket, beszélgetni velük a zenéről és hagyni, hogy felfedezzék a szépségét.

Varázslatos közeg

Az élete egyik fontos pillére a Vikár Sándor-zeneiskola, ahol 2000-től dolgozik, és amelyet 2010 óta vezet.

– Amikor kineveztek, voltak, akik azt mondták, az intézmény vezetéséhez elég egy hangvilla. Én pedig azt, hogy kell egy 2 méteres kivetítő, hogy a gyerekek szimfonikus nagyzenekart tudjanak nézni… Zeneiskolát jól vezetni csak közös gondolkodás eredményeként lehet, és szerencsére kiváló kollégákkal dolgozhatok együtt. Igazgatás közben jó kiugrani tanítani, tanítás közben pedig jó kiugrani igazgatni – mind a kettőt szeretem. Nagy élmény a diákok csillogó szemét látni, szép pillanat, ha megtanítok nekik valamit, amit korábban nem tudtak, az pedig különösen jó érzés, hogy a tehetséges fiataloknak lehetőséget tudunk adni a fejlődésre. Én annak is örülök, ha a tanítványaink jól szerepelnek egy-egy versenyen, de annak is, ha egy fenntartói tárgyalásról úgy jövök ki, hogy sikerül vennünk például egy csembalót. Pedagógusként az a dolgom, hogy átadjam a zenéből áradó harmóniát, igazgatóként pedig az, hogy az iskola varázslatos közeg legyen, ahol jól érzik magukat a gyerekek.

Minden pillanata élmény

Fontos pillér a Móricz Zsigmond Színház is, ahol az elmúlt években kibújt a nagybőgős hóna alól…

– Kazár Tíciána révén ismertem Paját (Kazár Pál, a színház korábbi zenei vezetője, a szerk.), aki megbízott feladatokkal. A Csárdáskirálynőben például zongoráztam, de olyan sokan voltunk a zenekari árokban, hogy a nagybőgős hóna alatt láttam csak a karmestert, onnan kukucskáltam ki. De a Bál a Savoyban című előadásban már én vezényeltem, majd egyre több feladatot kaptam. Beszippantott a színház világa, nekem az is nagy élmény, ha a színészekkel beszélgethetek a büfében. Az pedig egy misztikum, hogy részese lehetek annak, ahogy teljesen nulláról indulva egyszer csak megszületik egy előadás. Zenei vezetőként úgy kell megtalálnom a közös hangot mindenkivel, hogy a szakmaiság megmaradjon, egyeztetek a rendezővel, a színészekkel, a kiválasztott zenészekkel, sokszor kell átíratni a partitúrát az adott előadásra, szóval nem egyszerű, de ha az ember minden egyes feladatba szerelmes, amit csinál, ezek a gondok áthidalhatóak. Sokat köszönhetek ebben Pre­gitzer Fruzsinának, akivel önálló estjén sokat dolgoztunk együtt, és akitől megtanultam, hogy a színészek belső ritmusa más, mint a zenészeké, másféle követést igényelnek. Az estje minden mondatánál elmagyarázta, miről is szól, ehhez igazítottuk a zenei hangulatot, és a színházi munkáknál a tanácsaira a mai napig támaszkodom. Számomra a színház minden egyes pillanata élmény, hálás vagyok, hogy ez életem része lett.

Nem az épület a fontos

Tamás Attila sokfelé zenélt már, többek között az Európai Parlamentben is. – Bemutatkozott a megye, vittek almát, lekvárokat és bennünket: Kazár Tíciánával és Szilágyi Szilárddal voltam kint először, másodszor pedig Pregitzer Fruzsinával és Petneházy Attilával szerepeltünk Brüsszelben. Nagy élmény volt, de számomra minden fellépés az. Nem az épület a fontos, hiszen sok hányatott helyszínen is jártunk már, hanem a zene: minden fellépésnek vannak varázslatos pillanatai, csodát művelni bárhol lehet.

SZA