Helyi közélet

2019.02.19. 12:59

"Mi itt, Szatmárban bebizonyítottuk..." - Együtt szórakoztatták a közönséget a kormánypárti és az ellenzéki polgármesterek

Györtelek - Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek szórakoztatták a györteleki közönséget.

Györtelek - Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek szórakoztatták a györteleki közönséget.

Bal, jobb, bal, jobb, bal – tánclépésben masíroztak be a különleges györteleki idősek farsangjának fellépői a községi iskola tornatermében. A műsorszám pikantériáját az adta, hogy kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös célért fogtak össze, és arattak átütő sikert. Olyannyira nagy tetszést váltottak ki, hogy vastaps kíséretében zúgott a „Vissza! Vissza! Vissza!” kórus, és már most több felkérésük van, aminek igyekeznek eleget tenni.

A motiváló közös cél

– Halmi József volt az ötletgazda, ő keresett meg mindannyiunkat. Györtelek polgármesterének már van gyakorlata a farsangi fellépésekben, és én sem zárkóztam el tőle. Négy férfi és két női településvezető vállalta, hogy csinál egy emlékezetes bulit. Az Irigy Hónaljmirigy Szarkaláb című számára készítettünk koreográfiát. Ez már önmagában egy paródia, a Dzsingisz kánra épül. Másfél hónapig próbáltunk rá, tehát komolyan vettük. A közönségnek nagyon tetszett a produkció, és azon melegében még egyszer előadtuk a számot – dőlt a szó Máténé Vincze Andreából, Géberjén polgármesteréből, aki nyírcsaholyi kolléganőjével, Magyar Csabánéval alkotta a hölgy­duót, a szextett tagja volt még Halmi József (Györtelek), Karácsony Sándor (Ura), Illés Béla (Papos) és Kovács Csaba (Fülpösdaróc). Közel háromszázan foglaltak helyet a tornateremben, és a Három Határ Hírei internetes közvetítése révén bárki élőben nyomon követhette a szatmári polgármesterek (akik elnevezték magukat Szatmári Polgi Band-nek) egyedi produkcióját. A györteleki Kéz a Kézben Nyugdíjas Klub tagjai úgy sürögtek-forogtak, hogy mindenki remekül érezte magát. Beregi Péter és Heller Tamás pedig alaposan megdolgoztatták a rekeszizmokat.

– Nincs olyan helyi farsangi mulatság, hogy ne öltözzek be valakinek – jegyezte meg a koronával a fején táncoló Halmi József, aki volt már Honthy Hanna, Törpapa és orosz táncos is. – Direkt arra törekedtünk, hogy politikai nézettől függetlenül mindenkit közös cél motiváljon. Az volt az üzenet, hogy kizárólag az emberség számítson. Így kellene intézni az ország ügyeit a mindennapok során is. Mi itt, Szatmárban bebizonyítottuk, miként lehet közös nevezőre jutni úgy, hogy mindenki jól érezze magát.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában