Helyi közélet

2019.03.20. 16:08

„Fillérekből” ajándékoznak

Nyíregyháza - A világhálón keresztül is igyekeznek megszólítani, oktatni, jóra nevelni a fiatalokat.

Nyíregyháza - A világhálón keresztül is igyekeznek megszólítani, oktatni, jóra nevelni a fiatalokat.

„Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni, tenni kell!” Ennek a Váci Mihály-idézetnek a szellemében tartotta meg az esély­egyenlőségre és felemelkedésre fókuszáló találkozóját kedden délután Nyíregyházán A Tanulás Uniójáért Közhasznú Alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke, Tomcsik Eleonóra Anna emlékeztetett: sokrétű tevékenységükben (kapcsolatápolás a magyarországi kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal, a társadalmi esélyegyenlőség elősegítése, gyermek- és ifjúságvédelem, nemzeti identitás erősítése, kulturális örökség megóvása, környezettudatos életmódra ösztönzés) kiemelt szerepet kap a nevelés, az oktatás, a képességfejlesztés és az ismeretterjesztés.

Környezettudatosan

– Az elmúlt években Kárpátalján mesemondó versenyt és meseszökőkút-avatást tartottunk, itthon „évfordulós” költőinkre, íróinkra emlékez(tet)tünk. Az „Együttes erővel a hátrányok leküzdéséért” projektben fotókiállítást szerveztünk, ahol a hátrányos helyzetű gyermekek környezettudatosságot hirdető alkotásait mutattuk be. A határon túli partnereinkkel együttműködve, huszártalálkozóval egybekötött, Árpád-kori megemlékezést tartottunk Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban, majd megyei körúton vettünk részt – mesélte az elnök.

A világhálón (is) üzennek

Hozzátette: a civil szervezet a világhálón keresztül is igyekszik megszólítani a fiatalokat, teszi mindezt a rendezvényeiről beszámoló fotókkal, cikkekkel, zenés videókkal az értékközvetítés, ismeretterjesztés, szemléletformálás jegyében.

– A környezettudatos nevelésről szóló videósorozatunk kifejezetten az állami gondozott gyerekek számára készült. Összefogtunk az esélyegyenlőségért határon innen és túl: tehetséges, de hátrányos helyzetű, állami gondozott, illetve onnan kikerült fiataloknak nyújtottunk lehetőséget a tehetségük megcsillogtatására. Nemzetösszetartó erejét hangsúlyozva, a Szent Korona hiteles másolatát koronaőrök kíséretében vittük el nemzeti kegyhelyünkre, Máriapócsra, az eseményen kárpátaljai magyarok is részt vettek.

– Egyre szélesebb körben ismerik meg és el a munkánkat, bekerültünk a Civil értékteremtés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében című kiadványba is! – büszkélkedett Tomcsik Eleonóra Anna.

Ne szemetelj, takaríts!

A környezettudatos nevelés, az egészséges életmód, az élettér tisztán tartása és a szelektív hulladékgyűjtés iránt egyre nagyobb az érdeklődés a hátrányos helyzetű, állami gondozott gyerekek körében is – hangzott el a rendezvényen. Az újrahasznosítható anyagokból a kreatív fiatalok „fillérekből” tudnak ajándékot készíteni maguk és mások számára, és a maguk készítette tárgyak önbizalmat is adnak nekik. Minderről hamarosan újabb, környezettudatos nevelést népszerűsítő kisfilmekben is beszámol majd A Tanulás Uniójáért Közhasznú Alapítvány lelkes önkéntesekkel is büszkélkedő csapata.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában