Helyi közélet

2019.03.28. 11:53

Szeretnének az idén is magyar bajnokok lenni

Nyíregyháza - A 4. Halcatraz Horgászfesztiválon Takács Péter a pergetésről beszélgetett Szalai Gáborral, Tóth Lászlóval és Oláh Péterrel.

Nyíregyháza - A 4. Halcatraz Horgászfesztiválon Takács Péter a pergetésről beszélgetett Szalai Gáborral, Tóth Lászlóval és Oláh Péterrel. Mint lapunkban is beszámoltunk róla, a tokaji Tóth László és a kéki Oláh Péter februárban a magyar csapattal második helyet szereztek a dél-afrikai világbajnokságon, mindketten a nyíregyházi Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület tagjai. Természetesen a beszélgetés első részében felidézték a világbajnokság eseményeit is. Mint elmesélték, a verseny során fogtak fekete sügért, afrikai harcsát és ezüst harcsát. Bár az afrikai harcsa hazai vizeinkben is megtalálható, azonban a saját közegében más a táplálkozása, más módszerekkel kellett megfogni, vagyis az itthoni tapasztalatokat a dél-afrikai környezetbe kellett átültetnie a két fiatal versenyzőnek.

Az idei tervekkel kapcsolatos kérdésre Tóth László és Oláh Péter azt válaszolta, hogy szeretnék az idén is megnyerni a pergető országos bajnokságot, s akkor ismét jogot nyerhetnének arra, hogy Magyarországot képviseljék a jövő évi világbajnokságon. Ha ez sikerülne, ők lennének az elsők, akik két egymást követő évben is országos bajnokok…

MML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában