Tavasz, ifjonti hév és határtalan hazaszeretet

Nyíregyháza - Felemelő történelmi példákat hallhattunk hazaszeretetről, nemzeti összefogásról.

Legnépszerűbb nemzeti ünnepünk március 15-e, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapja, amely soha nem képzelhető el lelkesedést forraló jelszavak – legyen béke, szabadság, egyetértés –, valamint lánglelkű ifjak nélkül. A felsoroltak egyike sem hiányzott a Nyíregyházi Egyetem szerdai megemlékezéséről, ahol szónoklattal, és az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjainak az irodalmi összeállításával idézték meg a dicső múltat. – Sorsfordító szabadságküzdelem volt ez a pillanat a magyar haza életében – hangsúlyozta a szónok, Takács Zsolt Gusztáv, a már említett gyakorlóiskola történelemtanára.

Menten meghalni a hazáért

Miközben felidézte mindazokat az eszméket és gondolatokat, amelyek a 12 pont megfogalmazásához, az ország első polgári alkotmányának és az áprilisi törvények megszületéséhez vezettek, példákat hozott arra is, mit érezhetett az a korábban negyedtelkes, földesurától függő, élete végéig robotoló magyar jobbágy, aki 1848. április 11-e után választójoggal és tízholdas birtokkal gazdagodott. Innen nézve megérthetjük, miért ment első szóra fegyverrel megvédeni a forradalom vívmányait, miért érezte azt a kemecsei joghallgató, Krasznay Péter, hogy Egerben Kossuth Lajost látva a kedvéért ott menten meghalt volna a hazáért.

– Az általános iskola első osztályába jártam, amikor az egyik hétvégén nagyapám megkérdezte: ugyan tudok-e már írni. Elém tolt egy kockás füzetet tintaceruzával, hogy írjam le Kossuth Lajos nevét. Meg is tettem becsülettel, csupa kisbetűvel, egy s-sel, h betű nélkül. Megnézte, rábólintott, és ez a 6 elemit végzett, Don-kanyart megjárt parasztember, akinek a keze kapához, metszőollóhoz szokott, nagy szálkás betűkkel az enyém mellé írta helyesen: Kossuth Lajos. Csak felnőtt fejjel gondoltam bele, hogy talán büszkeség volt a hangjában, mivel az első fiúunokájának ő taníthatta meg a forradalom szellemi vezérének a nevét leírni – tette személyessé az emlékezést Takács Zsolt Gusztáv.

- MJ -