A benti és a kinti életre is felkészítik a rabokat

Akik életükben először kerülnek börtönbe, persze nem egyen-, hanem rabruhát viselve, nehezen élik meg a rácsok „szorítását”, a bezártságot, azt, hogy csak drótkerítésen keresztül szemlélhetik a szabad világot.

Szerencsésebbnek mondhatják magukat a reintegrációs őrizetbe kerülők, nekik a bíróság döntése alapján, szigorú előírások betartása mellett, egy helymeghatározós „lábperecet” viselve az otthonukban ketyeg az „ítéletidő” – derült ki hétfőn Drotár Zsolt bv. ezredes szavaiból.

A nyíregyházi börtön parancsnoka a reintegrációs hét apropóján a Bujtos utcai intézetben mesélt arról, mit csinál(hat)nak, illetve hogyan élik mindennapjaikat a fogvatartottak.

Nem kenyéren és vízen élnek

A nyíregyházi börtönben, hivatalos nevén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben jártunk hétfőn a nyíregyházi KEF (Kábítószerügyi Egyeztető Fórum) 15 fős csoportjával. A látogatás apropóját a reintegrációs hét adta, az intézet emeleti termében Drotár Zsolt bv. ezredes, bv. főtanácsos fogadott minket.

– A titulusom parancsnok, nem pedig igazgató vagy intézményvezető. Az intézetben nem foglyokat, hanem fogvatartottakat őrzünk, na nem cellákban, hanem 1–10 személyes zárkákban, indokolt esetben magánzárkákban – utalt a médiában gyakorta előforduló pongyola megfogalmazásokra Drotár Zsolt, majd megjegyezte: azok fejében, akik csak kívülről ismerik a bv. intézetek falait, és sok amerikai börtönfilmet néznek, gyakran csalóka, hamis kép él arról, mit csinálnak, mit csinálhatnak, illetve hogyan élik mindennapjaikat a hazai fogvatartottak, milyen kényszerítő-, mozgáskorlátozó eszközöket ­alkalmaz(hat)nak az egyenruhások, s ­milyen jogok, illetve kötelezettségek illetik meg a külvilágot több-kevesebb ideig csak rácsokon és drótkerítésen keresztül szemlélő férfiakat és nőket.

Ellenőrzik a csomagokat

– Gyakran éri az a vád a magyar büntetés-végrehajtást, hogy nem elég szigorú a fogva tartás, az elítéltek már-már luxuskörülmények között élnek. Szerintem ez nem így van, esetünkben biztosan nem, de tény, hogy nem kenyéren és vízen tartjuk az itt élőket, ízletesek és változatosak az ételek, mi is ezeket fogyasztjuk.

A fogvatartottak – ellenőrzött körülmények között – levelezhetnek a szeretteikkel, telefonálhatnak, de csak a jóváhagyott híváslistában szereplő számokat hívhatják, és nem fogadhatnak bejövő hívásokat.

A hozzátartozók korábban élelmiszer- és egyéb csomagokat is beküldhettek, ez ma már csak ruházati termékekre korlátozódik, természetesen átadás előtt ezeket is alaposan átvizsgáljuk, sőt át is mossuk, nehogy így jussanak hangulatjavító szerekhez a rabok. A beérkező levelekről – hasonló okból – fénymásolatot készítünk, ezt adjuk a címzettek kezébe, a „beszélőn” pedig kizárt a fizikai kontaktus, plexifal választja el a feleket – taglalta Drotár Zsolt.

Játékpénznek hitte

– A tevékenységünk tehát nem merül ki az őrizetben, a fogvatartottak jóra nevelése, oktatása és felkészítése a szabadulás utáni életre legalább ilyen fontos. Volt, aki kerékpárjavítást, más famegmunkálást tanult, de olyan is akadt, aki itt sajátította el a szobafestő-mázoló szakmát, majd kikerülve külföldön vállalt becsületes munkát és alapított családot – „sztorizott” a bv. parancsnok, akitől azt is megtudtuk: a fogvatartottak folyamatosan fordulhatnak orvoshoz, lelkészhez és pszichológushoz, megilleti őket felügyelet mellett az alapvető kórházi ellátás is, ám a nem életmentő és krónikus betegségre felírt gyógyszerekért fizetniük kell, mint mindenki másnak.

„Egyesek itt tanulnak meg kulturáltan étkezni, kommunikálni, megfelelően tisztálkodni. ”

– Apropó, forintok… Előfordult, hogy a hosszú évek után szabaduló elítélt azt hitte, játékpénzben kapta meg a megtakarításait, időközben ugyanis lecserélődtek a hazai bankók.

A hallgatóság kérdéseire válaszolva kiderült továbbá, hogy az először bekerülők nem egyformán élik meg a rácsok fogságát, van, aki kifejezetten rosszul tűri a bezártságot, a szökés vagy az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja, a reintegrációs tisztek és a szakemberek azonban segítenek feldolgozni ezt a stresszes időszakot.

Szerencsésebbnek mondhatják magukat a reintegrációs őrizetbe kerülők, nekik a bíróság döntése alapján, szigorú előírások betartása mellett, egy helymeghatározós „lábperecet” viselve az otthonukban ketyeg az „ítéletidő”…

Palicz István

[email protected]

Munkabérért dolgoznak a rabok

A közel 200 férőhelyes, megyei jellegű nyíregyházi börtön alapkövét 130 évvel ezelőtt tették le, az első rabokat 1891 februárjában költöztették be a Nyíregyházi Törvényszéki Fogházba. Bár az intézet elnevezése többször változott, a funkciója sosem: mindmáig az 1 naptól maximum 5 évig terjedő letöltendő szabadságvesztéssel sújtott, illetve a letartóztatott felnőttek gyűjtőhelye.

– A letartóztatott fogvatartottakat egy kft. telephelyén, a jogerős elítélteket pedig az intézetben foglalkoztatjuk, így például a mosodában, a rabkonyhán, a raktárban vagy éppen a házi műhelyünkben. A hasznos és értelmes, bérezéses munkáltatáson túl a fogvatartottak reszocializációját és reintegrációját is igyekszünk elősegíteni civil szervezetekkel együttműködve, szervezett kulturális programok és tréningek segítségével – fogalmazott az intézetparancsnok.

S hogy ez mennyire fontos, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyes rabok itt, a börtönfalak között tanulnak meg kulturáltan étkezni, kommunikálni, megfelelően tisztálkodni, mások örömmel élnek a felkínált sportolási, önképzési és továbbtanulási lehetőségekkel.