biovilág

2019.07.07. 15:30

Biotermékekre tárt kapuk

Az ökológiai gazdálkodás mint mindannyiunk, úgy a Székelyföld jövőjének is egyik záloga.

Fotó: Vidék Kaland

„Felelősséggel nemzedékeink egészséges táplálkozásáért a Kárpát-medencében” mottóval szervezte meg június negyedik hétvégéjén az illyefalvi LAM Alapítvány a nyíregyházi Veisz János Keleti Kapu Ökotermesztők és Forgalmazók Egyesülete, Termelők Klasztere, az AgroSIC Közösségek Közti Társulás és a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság közreműködésével a III. Székelyföldi Földész Fórumot.

Magyarországról a nyíregyházi Keleti Kapu egyesület zászlaja alatt 25 tagú delegáció érkezett, főként Szabolcs-Szatmár-Beregből származó – az esemény ideje alatt kiállított – biotermék-kollekcióval.

A háromszéki rendezvény eszmeiségéről szólva Klárik Attila, a LAM Alapítvány igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: „Száz éve húzzák le a bőrt rólunk, de álljuk a sarat, céltudatosan óvjuk, ami a miénk, és tovább is visszük azt.”

A nyíregyházi szervezet alelnöke, Takács Richárd elmondta: gigantikus mértékben ez játszódik le a világban, ismeretlen arcok mérget tesznek az asztalunkra.

A kevesebb jobb lenne

Az előadók a nagyüzemi növénytermesztés és állattenyésztés veszélyeire, az ipari mezőgazdaság katasztrofális következményeire hívták fel a figyelmet, hangsúlyozva az ökológiai gazdálkodás szükségességét – számolt be a rendezvényről a többi erdélyi médium között a www.szekelyhon.ro internetes újság.

Bardócz Zsuzsa, az MTA tagja, biokémikus előadásában rámutatott arra, hogy az elmúlt évek kutatásai igazolták, a környezetünk befolyásolja a génjeinket.

– Az emberiség százezer nemzedéke vadászó és gyűjtögető életmódot folytatott, sokat ártott a táplálkozásnak, amikor áttértek a tudatos mezőgazdaságra, és tovább rontott a helyzeten az ipari forradalom, a vegyszeres gazdaság, majd a génmódosított növények megjelenése.

A szakmai tanácskozás mellett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesület gazdálkodói több felsőháromszéki farmert is meglátogattak, hogy megoszthassák egymással tapasztalataikat Fotó: LAM alapítvány

 

A táplálékban levő vegyszerek utódainkra is hatással vannak, ám bizonyított, hogy a bioételek segítenek a szervezet méregállományának csökkentésében, 25 százalékkal több bennük az ásvány és a vitamin, ízletesebbek, magas a tápértékük, óvják a környezetet – mondta.

Roszik Péter, a Biokontroll Hungaria Nonprofit Kft. alelnöke arról beszélt, hogy rengeteg címkével próbálják eladni az élelmiszereket, hozzájuk kapcsolják, hogy alternatív, reform, integrált, funkcionális, paleo, natúr, ezzel szemben a biotermékek szabályozottak, működik az ellenőrzési rendszer. Húsz-harminc év használat után visszavonják a vegyszereket, melyekről kiderül, hogy az egészségre károsak, ez nem a gazda felelőssége, hanem azoké, akik évtizedekig engedélyezték, gyártották.

A szakember hangsúlyozta, a tiszta levegő, az iható víz, a megfelelő mennyiségű és minőségű élelem, az élhető környezet a biológiai létezés alapja, úgy kell gazdálkodni, hogy a jövő generációira is gondoljunk.

Biót csak okosan…

Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője felidézte, 2010-ben Háromszéken kilenc gazda foglalkozott ökológiai gazdálkodással, két év alatt a támogatásoknak köszönhetően a számuk 406-ra emelkedett, azóta viszont folyamatosan csökkent, az idén 119 bejegyzett biotermesztő dolgozik.

Szerinte az ágazatot fejleszteni kell, hiszen a térség egyik vonzereje lehet az öko-agroturizmus. Kihívás az értékesítés, amit szövetkezéssel és a tárolási kapacitás, a hozzáadott érték, vagyis a feldolgozás növelésével lehetne megoldani.

Ladó Hunor Hargita megyei kertészmérnök, a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete képviselője hangsúlyozta, tévhit, hogy a biogazdálkodás nem képes kielégíteni a föld lakosságának élelmiszer­­igényét.

A pozitív és jövőorientált emberek gondolkodnak biogazdálkodásban, ami modern és tudományos is lehet, fontos a talaj-, a környezet-, a vegyszerismeret – összegezte Ladó Hunor.

GB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában