Gleccserek fölött repült a fogorvosához

Ideje volt felkeresnem a fogorvosomat – adott vicces felütést a fantasztikus repülőútjának Tapolyai Péter, aki egymotoros gépével csaknem 12 ezer kilométeren át szelte a levegőt, míg az Amerikai Egyesült Államokból, Clevelandből Magyarországra érkezett.

S valóban, a nyíregyházi repülőtéren dr. Angyal Zsolt fogorvos várta, ám otthonában nem fogóval, fúróval fogadta, hanem finom ebéddel, magyaros ízekkel és szeretettel, mivel rokoni kapcsolat fűzi a különleges vendéghez. A pompás ebéd közben a Kelet-Magyarország kérdései sem maradtak válasz nélkül.

A magyar repüléstörténelem sok nagyszerű vállalkozást jegyez, ezek sorába írható fel Tapolyai Péter útja is. Budapesten született 1963-ban, édesapja, Tapolyai Mihály ideggyógyász, édesanyja gyógypedagógus volt, de a bátran vállalt keresztény hitük miatt a szocialista rendszer szűkre zárta körülöttük a teret.

Mesterséges intelligencia

– Elhagytuk az országot, én 1986-ban kerültem ki előbb Franciaországba, majd az Egyesült Államokba. Cleve­land-ben telepedtünk le, keményen kellett ­dolgozni, ­nekem pedig tanulni.

Két egyetemi diploma megszerzése után számítástechnikai, informatikai mérnök lettem, a mai napig információtechnológiával foglalkozom egy pénzintézetben – mondta el magáról Péter, akinek a mesterséges intelligencia kutatása a szakterülete.

– Olyan programokat írok – fűzte hozzá –, amelyek képesek önmaguk fejlesztésére, s többek között a hamis tran­zakciók azonnali kiszűrésében, az adatkezelés felgyorsításában is fontos szerepet játszanak.

Összeállítottam egy négyegységes szuperkomputert, első lépésben 3 millió adattal töltöttem fel, s a négy számítógép paralel üzemmódban dolgozik, fél másodperc alatt kiadja a kért információt, illetve végzi el a műveleteket. Az idő drága dolog, és egyre inkább az lesz.

Ez a munkám, de repülni jobb – vont párhuzamot két hivatás között Péter, aki ifjúkorában Budapesten még motoros postás is volt. Gyakorlatilag SMS-ket hordott ki, most már a másodperc törtrésze alatt oldja meg a feladatot.

Öt év a hadseregnél

Családot alapított, négy gyermeket neveltek fel, az egyik lánya nemrég örvendeztette meg a második unokával, így tehát egy kétszeres nagyapát köszönthettünk a vagány, bátor pilóta személyében. S hogy miként vált élete részévé a repülés, azt is készséggel elárulta.

– Édesapám egyszer elvitt Szolnokra, egy vitorlázórepülésre, de a miskolci nagymamám udvaráról is sokat láttam a közeli repülőtér életéből, néztem az ejtőernyősöket, műrepülőket. Ezek meghatározó élményeknek bizonyultak.

Már felnőtt fejjel, a munka mellett, privát alapon letettem a repülővizsgát, majd 2000-ben az amerikai hadseregnél kaptam lehetőséget a repülésre.

– Akkoriban a NASA űrkutató állomáson dolgoztam, s ott több kollégám is teljesített szolgálatot a hadsereg alegységénél. Biztattak, jelentkezzek én is, mert ott sokat lehetek a levegőben.

Jelentkeztem, felderítő- és mentőszolgálattal, eltűnt személyek, balesetet szenvedő repülőgépek felkutatásával bíztak meg. Egy 81 éves, volt világháborús bombázópilóta oktatott, nagyszerűen repült ilyen idősen is, rengeteget tanultam tőle.

Izgalmas öt évet töltöttem el ott, de a hadsereg és én hosszú távon nem illettünk össze – zárta le ezt a korszakot, amely viszont végérvényesen elhozta számára a párhuzamos életet a civil foglalkozással és a repüléssel.

Néhol nem volt ennivaló

Már régóta foglalkoztatta egy nagy repülős vállalkozás, egy hosszabb út gondolata, egy igazi kihívás. Amikor tavaly Nyíregyházára látogatott, dr. Angyal Zsolttal kiment a repülőtérre, ott és akkor megszületett a döntés.

A világhálón is megosztotta a nagy út tervét, a céljai között pedig azt írta, hogy ezzel szeretné a pilótákat bátorítani repülős felfedezésekre, de igazából a fogorvosához jön. Sokan vették a jó poént.

– A felkészülés során számítógépen megterveztem az útvonalat, a távolságokat, mindent a gépemhez, a Piper Cherokee 140-es képességeihez, hatósugarához igazítva. Minden egyes szakaszt külön-külön, minden adattal, információval az adott repülőtérről, a térség időjárási viszonyairól – tért a küldetés komoly oldalára.

– Egy-egy szakaszt 4-5 órás repüléssel, 160–170 km/h átlag-utazósebességgel terveztem. Ennek megfelelően kellett keresnem leszállási pontokat, ahol élelmiszert, a géphez üzemanyagot, olajat, esetleg alkatrészt kaphatok.

Sok helyen aztán kiderült, hogy nincs élelmiszer, a csomagomban csak energiaszeleteket vittem, úgyhogy elég sokat fogytam, mire ide értem – tudtuk meg nyomban, miért is esett olyan jól a finom ebéd.

A tervét egyébként senki sem fogadta örömmel. – Mindenki azt mondta, őrült vagyok, még a szintén pilóta testvérem is, de nekem ez volt az álmom, és mondtam: lehet, hogy őrült vagyok, de hülye nem.

Mindent elterveztem, kiszámoltam ötvenszer is, lemodelleztem, bekalkulálva esetleges akadályokat is, és ezek után döntöttem. Nagyon komolyan felkészültem – szögezte le.

Segített az indián

– Persze nem lehet mindent előre látni, mondjuk az időjárás változását, a gép meghibásodását és kiszolgálását. Az egyik repülőtéren például kaptam üzemanyagot, de nem volt pumpájuk, ezért egy inuit cree indiánnal jártam be a falut, s a hulladékban kutattam megfelelő csövek után.

Nem szabad félni az ismeretlentől, az embernek néha improvizálnia kell, s ehhez szükséges a problémák megoldása iránti nyitottság.

Akadály? Azt le kell győzni!

– hangzott az igazi felfedező hitvallás.

Az utat 7 naposra tervezte, de két hét lett belőle. Volt, hogy az időjárás miatt várakozott, mert ahhoz tartotta magát, hogy a repülés sikerének legnagyobb titka az önfegyelem és a türelem. Németországban pedig egy nem várt vendégszeretetet élvezett…

– A Mainzban élő húgomat is meglátogattam, becsöppentem egy esküvőre, ahol a vendégek között ott volt Cap­tain Joe. Ő egy megnyerő formátumú, jó fej pilóta, aki közösségi portálon oszt meg a repülésről érdekes, hasznos, praktikus háttérinformációkat.

Több mint egy millióan követik, vele beszélgettem egy jót a friss élményeimről – emlékezett a jóra Németországból, ahol pedig majdnem elkobozták a gépét, mert Norvégiából, vagyis egy nem EU-tagországból érkezett nem megfelelő repülőtérre. A bürokrácia „nagyszerűen” működött…

A világ a magasból

Az útra visszatekintve szó esett a felkészülés mentális részéről, amely a profi tervezést jelentette, többször lejátszotta fejben a repülési útvonalat, s hogy hol fog leszállni. A fizikális felkészülés nem igazán volt sikeres, betegen indult el, lázas volt, Grönlandig antibiotikumon élt, ­rosszul is volt tőle a magasban.

Ez kemény dió volt, fel is ébredt a kétely, de a kíváncsisága erősebb volt a félelménél. Külön edzésbe nem vágott, ezt letudta annyival: a munkahelyén is végigül 9-10 órát, repülőben 4-5 órát ülni sokkal jobb dolog.

Volt rázós helyzete: egyszer befagyott a Pitot-cső, így nem látta a sebességet, egy helyen spirálrepülésben, több száz méter csúsztatással kellett landolnia. Volt viszont sok élménye is: Grönlandon bebarangolta a környéket, felment a hegyre, gyönyörködhetett áfonyamezőben, állatvilágban s a gleccserekben. Na meg hát a repülés élménye!

Fentről teljesen más képét mutatja a minket körülölelő világ.

Látod a szántóföldek erezetét, a növénytársulások találkozását, gyönyörű szín- és formavilág bontakozik ki. Ez ragadta meg a fantáziámat – adta meg az út lényegét.

Az újabb kihívásra nem kell sokat várnia, hiszen indul is haza Clevelandbe, visszafelé is le kell repülnie ezt az utat, végig kézi irányítással, mert a gépen nincs robotpilóta. Amikor a banknál elmondta a tervét, az indiai főnöke átadta neki a talizmánját, egy képet Param csarajáról, de azzal, hogy vigye vissza neki. Reméljük, hamarosan erről a mozzanatról is beszámolhatunk.

Nyéki Zsolt

(A cikk fizetett linket tartalmaz!)