SZAVAZÁSÉRTÉKELÉS

2019.10.21. 11:17

Olvasóink 80 százaléka szerint nem sok értelme van az óraállításnak

Nem a világítás fogyaszt ma már sokat és nem tesz jót az ember bioritmusának sem.

Bár október 27-én „nyerünk” egy órát, azaz úgy érezhetjük később kell csak kelni, így délután egy kicsit tovább tevékenykedhetünk napvilágnál.

Előnyök, hátrányok

Ahogy az a pontosido.com írásában olvasható, az energiatakarékosság mellett az óraátállításnak számos egyéb előnye is létezik. Az egy órával több természetes világítás örömeit élvezhetik mindazok, akik a nappaljaik nagy részét irodákban, gyárakban, iskolákban és egyéb fedett helyeken kénytelenek tölteni.

Ők a munkaidő letelte után még lehetőséget kapnak arra, hogy a szabadtéri programok szervezhessenek maguknak. Előnynek nevezhető az is, hogy a szabadban végzett munkák ideje meghosszabbítható. Az USA-ban pedig sokszor hangoztatják, hogy az óraátállítás által csökkent a bűnesetek száma.

Most épp tovább lustálkodhatunk, tavasszal jön a kellemetlen rész... Fotó: dreamstime

A nyári időszámítás bevezetése óta azonban időről időre felmerülnek ellenvélemények is, amelyek az óraátállítás előnyeit vitatják. Mai napig kérdéses az is, hogy az emberi szervezetre milyen negatív hatással van az óraátállítás. Nem egyformán tudunk ugyanis alkalmazkodni az új helyzethez.

Olvasóink véleménye egységes

Ritkán látható különbség alakult ki a szavazásra feltett kérdések válaszainak számában. Összességében a válaszadók 80%-a gondolja úgy, hogy amellett hogy a mai világban már nem sok jelentősége van az energiatakarékossági hatásoknak, még a bioritmusra gyakorolt hatás sem egyértelműen pozitív, hiszen az ember hetekig „meg van kavarodva” máskor kell kelni, megzavarodik az alvásidő rendje.

Alig tizenhárom százalék gondolja úgy, hogy igenis szükséges az állítás, szüksége van szervezetünknek a plusz fényre, jobb, ha kissé kitolhatjuk a napi tevékenységek idejét délután-este.

Pár olvasónk pedig semmilyen jelentőséget nem tulajdonít az ügynek, úgy vannak vele, hogy a telefon úgyis átállítja magát, más meg nem számít...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában