Szívszorító búcsú: egykori tanára emlékezik a kisvárdai áldozatra

Nem nézek híreket. Nem is tudtam. Nem hallottam Mallorcáról, az ítéletidőről, az aggasztó információkról, a keresésről. Nem tudtam semmit.

Aztán tegnap a gimnáziumból posztolták, hogy elhunyt egy diák. Olvastam a sorokat az ilyenkor érthető döbbenettel a szívemben, hogy ilyen fiatalon, érettségi előtt, senkinek sem lenne szabad 18 évesen elhagyni minket...

És néztem a képet, olvastam a sorokat, olvastam a nevet... A név. Aztán a kép. Aztán a név.

Legalább fél percbe telt, mire megértettem, hogy ő Misi. Nem ismertem fel a friss fotón. Ki ez a szép, fiatal férfi...? Én még nyurga kiskamaszként emlékszem rá hatodik és hetedik osztályból.

Az egyetlen diákom volt rövid, általános iskolai tanári pályám során, aki angol versenyt nyert a kezem alatt. És nekem ebben az ég egy adta világon semmi érdemem sem volt. Legfeljebb annyi, hogy a hetedik-nyolcadikosoknak meghirdetett versenysorozatba mertem hetedikesként őt is delegálni, mert tudtam, hogy ha a tényleges angol tudását nézik, akkor teljesen mindegy milyen korcsoporttal méri össze magát. Igazam is lett. Rommá verte a felsőbb évfolyamos diákokat is.

Kimagasló tehetség volt szinte minden tantárgyból, kvázi súrolta a zseni kategóriát. Sokat beszéltünk róla a tanáriban. Csendes srác volt, akit mindenki szeretett az osztályban, aki keveset szólt, de az mindig ütött. Sokakat megnevettetett. Én legalábbis így láttam kívülről, így emlékszem rá.

És én is kedveltem. Ült az egyik hátsó padban, álmodozó tekintettel firkált a lap szélére vagy babrált valamivel, és mikor biztos voltam benne, hogy gondolatban máshol jár, kint kosarazik vagy focizik, és próbáltam előadni a kemény tanerőt és lecsaptam rá, hogy: „Na Misi, hol járunk? Mi a válasz?” Csak felnézett rám ezzel a csodálkozó tekintettel és kanyar nélkül mondta a megoldást.

Elképesztő diák volt, és biztos vagyok benne, hogy remek barát, csodás gyermek is. Felfoghatatlan, ami történt.

A családjának sok erőt kívánok, annyit, amennyit csak lehet. Imádkozom mindkét gyermekükért. A volt osztálytársak és kollegák, barátok fájdalmában pedig osztozom. Többet nem tehetek. Meg kiírom magamból a fájdalmat. Mert ez az. Fájdalom.

Goodbye Misi. You will be missed. Dearly and forever.

Hadas Bianka