Kitartás és még szerencse kérdése is

Azok közé tartozik Vári István, akik megtalálják a természetben a szépséget akkor is, amikor horgásznak, s akkor is, amikor vadásznak. A vadásztörténeteiről az elmúlt években már három könyvet is megjelentetett, most készül a negyedik. Ez azonban igencsak eltér a korábbi háromtól, ugyanis ebben horgászkalandok is lesznek.

Sorsolás a kalapból

No, de maradjunk a vadásztörténeteknél. Tavaly ősszel egy dámbikát hozott terítékre Vári István, aki erről a vadászatról a következőket mesélte:

– A mögöttünk hagyott szezonban a Daróci Vadásztársaság a tervezetten felül további selejt gím- és dámbika kilövésére kapott engedélyt. A vadásztársaság intézőbizottsága kisorsolta egy kalapból az elejtők neveit. A szerencse nekem is kedvezett, mert a dámbikák sorsolásánál az én nevem is előkerült a kalapból – elevenítette fel az előzményeket Vári István.

– Aztán elkezdődött a selejt dámbika keresése. Kijártam a területre, de legtöbbször csak a balsors kerülgetett. Egyszer például, amikor éppen mentem fel a magaslesre, eltört alattam a legfelső elkorhadt létrafok, és a földre huppanva jól összezúztam magam. Aztán egy másik alkalommal elromlott az autóm, később pedig beteg lettem.

Az egyik alkalommal már lövéshez is jutottam: a szántás melletti barázdában hason és négykézláb csúszva a sáros talajon meg tudtam közelíteni egy dámszarvascsapatot.

Volt is köztük lőhető selejt bika, csakhogy szabad kézből elhibáztam.

– Minden szerencsém cserben hagyott, azonban mégsem adtam fel. Az egyik délután megint próbálkoztam Ervin és Sanyi barátaim kíséretében a beregdaróci Bay-tanya nevű határrészben. Nem volt könnyű becserkészni akkor sem az állatokat, de aztán óriási távolságról sikerült elejtenem a fotón is látható szép selejt bikát. Ezt a vadásztörténetet majd a jelenleg készülőben lévő új könyvemben fogom megírni részletesen.

Ez a vadászat is kitartás és szerencse kérdése volt, s nagy szükség volt a vadászok védőszentjeire is, akik fogták a kezem.

MML