A magyar vívó, aki a páston állt bosszút Trianonért

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum komoly törést okozott a magyar történelemben, a tragédia rányomta bélyegét a hétköznapokra is.

Ezekben az időkben kisebb sikert és örömöt talán csak az 1921-es soproni népszavazás és Pósta Sándor 1924-es olimpiai győzelme jelentett a magyarok számára.

Kifinomult stílus

Pósta Sándor (1888–1952) sokoldalú ember volt, fogorvosi hivatása mellett sportújságírással, zeneszerzéssel, karikatúrarajzolással és festészettel is foglalkozott.

Kipróbálta magát színészként, de tolmácsként is megállta a helyét.

A vívással csak 17 évesen került testközelbe, amikor egy alkalommal vívótanfolyamot rendezett Baján a „modern vívás atyja”, az olasz Italo Santelli vívómester.

Pósta 1906-ban beiratkozott a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem orvosi karára, de a vívással sem szakított. Stílusa egyre kifinomultabb lett, az első rangos verseny számára mégis a Pozsonyban megrendezett torna volt, amikor sikerült legyőznie a későbbi olimpiai bajnok Schenker Zoltánt.

Pósta 1911-ben sikerrel védte meg doktori disszertációját, majd segédorvosként és tanársegédként is dolgozott. Amikor 1914-ben kitört az első világháború, elsők között vonult be, és megkezdte katonaorvosi szolgálatát.

Miután 1922-ben sikerült megnyernie a magyar országos kardbajnokságot, a fő célja a kijutás volt az 1924-es párizsi olimpiára. A magyar vívók számára a nyári játékok előtti nagy főpróbának a Keresztessy-emlékverseny számított, amelyet Pósta hatalmas fölénnyel nyert meg, így sikerült biztosítania a helyét Párizsba.

Az olimpián először a Berty László, Lichteneckert István, Schenker Zoltán, Tersztyánszky Ödön és Pósta Sándor alkotta tőrcsapat lépett a pástra

Annak ellenére, hogy a bírók rendre ellenük ítélkeztek, nagy küzdelmek árán fel tudtak állni a dobogó harmadik fokára, míg az első helyet a hazai pálya minden előnyét élvező Franciaország szerezte meg.

A magyar tőrözők után a kardcsapatnak – melynek Pósta is tagja volt – megint csak szembesülnie kellett a zsűri ellenszenvével, amikor a döntőben Olaszország együttesét segítették az aranyéremhez.

Végül következett az utolsó megmérettetés, a kard egyéni versenye, ahol Pósta kihozta magából a maximumot, és két honfitársával, Schenker Zoltánnal és Garai Jánossal együtt egészen a döntőig menetelt.

Mindent eldöntő asszó

A július 18-ai finálé végén Pósta, Garai és az aranyérmes francia tőrcsapat egyik tagja, a kiváló képességű Roger Ducret ugyanannyi győzelemmel rendelkezett, ezért a szétvívás következet

Garai sajnos elveszítette a küzdelmet Ducret-vel szemben, így a mindent eldöntő asszóra Pósta készülhetett a francia vívóval szemben. „Ketten maradtunk, a diadalmas francia és egy kard, amely egy megtépett, megcsonkított ország kezében maradt. Így éreztem! És mintha nem is vívtam volna egy hónapig távol idegenben, mintha állandóan a legjobb indulatú zsűri bíráskodott volna, mintha nem is egy többszörös vívóbajnok-világbajnok versenyző állt volna velem szemben, hanem egy tanulni vágyó kedves kezdő, olyan nyugodtan dolgoztam” – emlékezett vissza a döntőre Pósta, majd folytatta: „Felszólítottak bennünket, hogy válasszunk olyan zsűrit, amelyben mind a ketten megbízunk. Ducret nekem ajánlotta fel az elsőbbséget a választáshoz.” Erre a magyar vívó a következőt mondta: „Ha Ducret úrnak is megfelel, azt kérem, hogy mind az öt versenybíró francia legyen.” „Kérem Pósta úr, ahogy parancsolja” – válaszolta a francia.

A legfényesebb érem

Pattanásig feszült a hangulat az arénában, halálos csendben álltak fel a pástra a versenyzők. A magyar sportember pontosabb és gyorsabb volt ellenfelénél, aki minden egyes tust maga mondott be.

Végül Pósta Sándor 4–0 arányban, egyhangú győzelemmel szerezte meg az olimpiai aranyérmet.

Nagy meglepetésre Ducret gratulált először annak a magyar bajnoknak, akinek a bronz és az ezüst után a legfényesebb érmet is sikerült megszereznie Párizsban.

Azokban a nehéz időkben Pósta Sándor győzelme felemelő pillanat volt a becsületében meggyalázott és öntudatában megtépázott magyarság számára.

És ha nem is politikai téren, hanem a sportban, visszavághattunk Franciaországnak Trianonért.

Dr. Holmár Zoltán történész

Mindig bujkált a sajtó elől

Pósta szándékosan kerülte a nyilvánosságot. Egyetlen vívásáról sem készült hiteles fénykép. Babonás volt, és a versenyek előtt sem adott interjút. Ha csapatfotó készült, azonnal eltűnt, sőt versenyek után sem lehetett megtalálni, mert elbújt.

Párizsban sem történt ez másképpen. Amikor a verseny után szállodai szobájában interjúért zörgetett a legnagyobb francia lap újságírója, akkor Pósta kiküldte a névjegyét, amelyre azt írta: „Megnyertem az olimpiát. Ez az én nyilatkozatom!”