Videó, galéria

2020.06.23. 14:07

Robbantás Nyírbátorban – látványosan búcsúzott a siló

A több hónapos mérnöki munka, számos gyengítési robbantás mellett földsáncot emeltek az épület mellé, hogy csökkentsék a szeizmikus erőhatásokat, megelőzve ezzel a környező épületek károsodását.

Fotó: Ungi Lajos

Kíváncsi emberek tömegére lehetett figyelmes, akit kedden délelőtt a nyírbátori Táncsics Mihály utca felé vitt az útja. A Bunge Zrt. korábbi telephelyének kerítésénél nézelődők az egykori patinás épület, a negyvenhét méter magas gabonasiló utolsó perceinek lehetettek tanúi, mielőtt hatalmas robajjal és porfelhővel a földre borult a hatalmas építmény.

Harminchárom év

A járókelők izgatottan, az órájukat nézegetve várták, hogy delet üssön az óra, és átélhessék, milyen az, amikor a több tonnányi acélból és betonból emelt épület kártyavárként omlik össze. A kíváncsiskodók tömegében megpillantottuk egy hölgyet, aki szemeit törölgetve készített még néhány felvételt a hatalmas gabonasilóról. Megtudtuk, Szabó Pálné Erzsike néni több mint harminc évig dolgozott az épületben, melyhez számos szép emlék köti.

Harminchárom évig dolgoztam az épületben, számos részlegen megfordultam az évtizedek alatt, és mindenhol remekül éreztem magam. Mindig családias volt a légkör, a vezetőség megbecsülte a munkánkat, ezért nagyon szerettem ott dolgozni

– mesélte a könnyeivel küszködve Erzsike néni, aki a nyugdíjazása után sem került messzire a régi munkahelyétől, hiszen jelenleg az épülettel szemben lévő kisboltban dolgozik.

Egy darabka történelem

Egy ekkora épület romba döntése nem kis feladat, átgondolt előkészületeket igényel. Leviczky Miklós, az Unilever Magyarország Kft. technikai vezetője elárulta, mekkora kihívás volt a magyar ipar történelmének egy darabját lerombolni, hogy a helyére korszerű üzem kerülhessen. A technikai vezető elmondta, nagyszabású beruházást valósítanak meg a jövőben, melynek eredményeként új raktárat és gyártócsarnokot építenek.

– A fejlesztéshez elkerülhetetlen volt Bunge Zrt. régi telephelyén napraforgó-feldolgozásra használt épületek lebontása, melyek közül a vasbeton gabonasiló a legnevezetesebb. Az 1965-ben átadott, ötszáz vagon kapacitású siló anyagának minőségi problémái miatt már 1980-ban és 1986-ban is javításra szorult, sőt 1991-ben egy – szerencsére személyi sérüléssel nem járó – baleset is történt: akkor a négyes számú tároló fala szakadt ki – adott ízelítőt az épület történelméből Leviczky Miklós, majd kiemelte: a létesítmény az építési, technológiai bizonytalanságok, a kora és a korróziós hatások miatt az utóbbi időben már csak korlátozott kapacitással működött.

Átgondolt előkészületek

A robbantást egy miskolci székhelyű vállalat végezte, amely már több mint százhatvan sikeres robbantást hajtott végre.

– Nagyon szép kihívás volt a robbantás kivitelezése, a statikus három hónapon keresztül számolt, hogy a detonáció pillanatában minden a tervek szerint sikerüljön.

A bontást a favágáshoz hasonlóan, döntéses technikával végezték: egy ék alakot robbantottak ki az épületből, melyet kisebb belső robbantások előztek meg

– mondta a technikai vezető.

A több hónapos mérnöki munka, számos gyengítési robbantás mellett a szakemberek egy földsáncot emeltek az épület mellé, hogy a döntés után csökkentsék a szeizmikus erőhatásokat, megelőzve ezzel, hogy a környező épületek károsodjanak.

– A robbantást kiterjedt kockázatelemzés előzte meg. A terület mellett működő üzem, a szomszédos utcában lakóépületek, száz méteres sugárban raktárépület, illetve egy harminc méteres daru található. A szerverek és a magas feszültségű transzformátorok szintén nagyon érzékenyek a szeizmikus erőkre, ezért nagy odafigyelésre volt szükség – mondta Leviczky Miklós, s lám, a számítások helyesek voltak, hiszen a környéken tartózkodók a hanghatáson túl csupán egy megrakott tehervonat elhaladásához hasonló rezgést tapasztalhattak.

MI/Videó: UL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában