Szabolcs-Szatmár-Bereg

2020.11.12. 11:30

Átalakulnak a mindennapjaink – Hol kell maszkot viselni?

Városonként eltér, hogy hol kötelező maszkot viselni.

Este hétkor minden üzlet bezár

Fotó: illusztráció: Sipeki Péter

Kedden éjfélkor lépett hatályba az a rendelet, amelynek értelmében a 10 ezer lakosúnál nagyobb településeken közterületeken is kötelező a maszkviselés. Nem kell mindenhol hordani a védőeszközt, az óvintézkedések részletszabályainak kidolgozása az érintett települések polgármestereinek a feladata volt.

Máté Antal, Nyírbátor polgármestere szerdán lapunknak azt mondta, nehéz helyzetben voltak, hiszen olyan szabályt kellett alkotniuk, ami nemcsak könnyedén értelmezhető, de be is tartható. Döntésük alapján szerdától a városban a maszk viselése azokon a közterületeken kötelező, ahol burkolt járda vagy egyéb közlekedési felület van, az egyéb területeken nem kell feltenni a védőeszközt.

Nyíregyháza közigazgatási területén belül valamennyi közterületen és nyilvános helyen kötelező viselni a maszkot. Kivételt jelentenek ez alól a parkok és zöldterületek, illetve a sporttevékenység – erről döntött dr. Kovács Ferenc polgármester.

Körképünkben összegyűjtöttük a legfrissebb információkat: olvashatnak a kapuikat bezáró intézményekről és az üzletek nyitva tartásáról is.

– Mivel az egészség a legfontosabb, várható volt, hogy szigorítások jönnek, nem ért bennünket váratlanul – mondata el Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatósági elnöke, a NYÍRZEM Zrt. vezérigazgatója.

– Mindent be kell tartanunk, meg kell tennünk annak érdekében, hogy minél kevesebben betegedjenek meg. A gazdálkodó szervezetek eddig is nagyon sok belső intézkedést hoztak, a fertőtlenítéstől a védőtávolság betartásáig, ezzel mindenki a saját dolgozóját is védi. Mi úgy szervezzük a munkát, hogy az egyik műszak a másikkal ne találkozzon, ne legyen átfedés. A kereskedelemben a nyitva tartás lerövidülésével alighanem megnő majd a boltlátogatások száma, ám mi inkább azt tapasztaltuk, hogy ez a szám csökken, nő viszont a kosárértékünk. Az emberek igyekeznek heti egy-két alkalommal letudni a bevásárlást. Egyébként a mi boltjaink eddig is bezártak legkésőbb 19 óráig, így az időkorlát bennünket nem érint. Ha a munkába járással mégis adódna ütközés, minden érintett munkatársunknak igazolást adunk. Nálunk is voltak koronavírusos betegek, de átcsoportosítással és ha kellett, a nyitva tartás módosításával minden nehézséget áthidaltunk – hallhattuk Pekó Lászlótól, aki a megyei kereskedelmi és iparkamara elnökeként hozzátette: a kereskedők eddig is ki voltak szolgáltatva a vírushelyzetnek, mindegyiküknek jár a köszönet.

Szeretnék meghosszabbítani

– Kedden még látogathatóak voltak az állandó kiállításaink és a Rippl-Rónai-tárlat, szerdától sajnos zárva kell tartanunk – válaszolt megkeresésünkre dr. Rémiás Tibor múzeumigazgató, nem titkolt szomorúsággal a hangjában. – Előreláthatólag egy hónapra szól a rendelkezés, és most azon dolgozunk, hogy a Rippl-Rónai-képek felajánlói a vis maior helyzetre teintettel hozzájáruljanak, hogy egy hónappal, vagyis április 30-áig kitoljuk a kiállítás nyitva tartási idejét. Ez a legfontosabb intézkedés most. Dolgozói átszervezésre nincs szükségünk, ránk mindig számos belső feladat vár egyébként is – leltározás, revízió, tudományos munka és egyebek –, a gárda tehát végzi a dolgát, csak az épület nem látogatható – nyilatkozta az intézmény vezetője.

Hol kell és hol nem?

A miniszterelnök keddi bejelentése alapján a közterületen is kötelező a maszkviselés a 10 ezer főnél nagyobb településeken, az óvintézkedés részletszabályainak kidolgozása az érintett települések polgármestereinek a feladata. Máté Antal, Nyírbátor polgármestere lapunknak azt mondta, nehéz helyzetben vannak, hiszen olyan szabályt kell alkotni, ami nemcsak könnyedén értelmezhető, de be is tartható.

– Nem várhatjuk el a lakosoktól, hogy a közterületen közlekedve folyamatosan figyeljék, hogy az adott területen előírta-e a polgármester a maszk viselését, vagy sem. Szerdától a városunkban a maszk viselése azokon a közterületeken kötelező, ahol burkolt járda vagy egyéb közlekedési felület van, az egyéb területeken viszont nem – ismertette az új szabályokat a polgármester, hozzátéve, ha valaki a közparkban burkolt járdán sétál, fel kell tennie a maszkot, de ha zöldfelületen tartózkodik, nincs erre szükség.

Nyíregyháza polgármestere, dr. Kovács Ferenc döntése alapján a megyeszékhely közigazgatási területén belül valamennyi közterületen és nyilvános helyen mindenki köteles maszkot viselni. Kivételt jelentenek ez alól a parkok és zöldterületek, illetve a sporttevékenység. A város területén található kutyafuttatók továbbra is szabadon használhatóak, de maszkot a kutyatulajdonosoknak is viselniük kell.

KM


Nem fogadnak látogatót

A kormány döntése értelmében a Váci Mihály Kulturális Központ, a Móricz Zsigmond Könyvtár és a Móricz Zsigmond Színház sem fogadhat látogatókat. Az Aquarius Élményfürdő, az Aquarius Fürdőgyógyászat, valamint a Júlia Fürdő is zárva tart, és a Hotel Fürdőház szállodai és wellnessrészlege sem fogad vendégeket 2021. május 31-éig. A Jósa András Oktatókórház által működtetett, a Hotel Fürdőházba, valamint a Júlia Fürdőbe kihelyezett reumatológiai járóbeteg-szakrendelés határozatlan ideig szünetel – tájékoztatta lapunkat a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában