Férfiak fókuszban: Gajdos László

2021.02.24. 07:00

Állati sikerek a világhírnév útján

Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója igazi lokálpatrióta, tősgyökeres nyíregyházi. Először akkor hallatott magáról, amikor a Vasvári Pál Gimnázium tanulójaként ifjúsági súlyemelő-válogatott lett. A sportsikerek után igyekezett gyerekkori vágyát megvalósítani, hiszen 10 éves korától azt remélte, hogy egyszer majd állatkertet csinál Nyíregyházán.

– Aztán jött még egy kanyar az életemben. Amikor állattenyésztő üzemmérnöként visszatértem az 1980-as években szülővárosomba, érdekes lehetőséget kaptam a sorstól. Részt vehettem abban a munkában, amelyben lelkes fiatal nyíregyházi szakemberek megalapították a városi televíziót.

A Kelet-Magyarország folyamatosan tárja az olvasói, hírportálján, a Szabolcs Online oldalain keresztül pedig az egész ország s világ elé Szabolcs-Szatmár-Bereg mindennapjait, az itt élők szívós, kitartó munkáját. Mindig nagy örömmel számolunk be azokról az eredményekről, teljesítményekről, amelyekben az egyén sikere a közösséget is erősíti, és öregbíti szűkebb hazánk hírnevét. Ezt tükrözi a legutóbbi magazinunk is, amely „Férfiak fókuszban” címmel jelent meg. Megyénkben élő, vagy itt született és eltéphetetlen gyökerekkel ide, hozzánk kötődő férfiak pillantottak vissza pályafutásuk eddigi főbb mozzanataira. Közösen értékeltük az elmúlt időszak nagy kihívásait, és kerestük együtt a siker receptjét, ami másoknak is követhető példával szolgálhat a problémák megoldásához. Az ugyanis egyértelműen kitűnik: sikeres emberek portréi köszönnek vissza az írásokból. Győződjön meg erről Ön is!

Tulajdonképpen a tv első 10 évét jelentősen meghatározta nemcsak mint képernyős, hanem, ma már úgy mondanánk – bár ez a fogalom akkor még nem volt használatos – mint producer is, hiszen számos műsorötletét saját maga menedzselte és finanszírozta.

– Igazából azonban legjobban a rádióhoz kötődtem, hiszen főállásban a Magyar Rádió tudósítója és a nyíregyházi stúdió szerkesztője voltam ebben az időben. Majd 1996-ban nyílt lehetőség megpályázni az akkori Sóstói Szabadidőpark igazgatói posztját. Ekkor elindulhattam a gyerekkori álmom megvalósításának útján. Innentől kezdve nagyon nehéz felsorolni a különféle stációkat, hiszen a Nyíregyházi Állatpark 25 évéről a végtelenségig tudnék mesélni.

A Nyíregyházi Állatpark 1998 júliusában alakult meg.

– Két évvel később átadtuk az ország első tengeri akváriumát, és abban az évben elértük a 300.000-es látogatói számot, mellyel a leglátogatottabb vidéki állatkertté váltunk. A következő években sorra nyíltak a magas színvonalú állatbemutatók és látványosságok. A kezdetekhez képest, amikor még az első oroszlán, Elek a park egykori WC-jéből átalakított állatházba érkezett, felavattuk a fókamedencét, megépült az 1000 m2-es Trópusi Ház, a Magyar Őspark, megérkeztek Magyarország első afrikai elefántjai 2006-ban, de épült Majomsziget, Majomerdő és Madárház is.

Majd 2010 májusában újabb fordulópont jött el.

– Ekkor adtuk át az ország első biodómját, a Nyíregyházi Állatpark Zöld Piramis Ócenáriumát.

A brandépítés is csúcsára érkezett, ekkortól már mindenki tudta az országban és a környező magyarlakta területeken, hogy milyen élményt jelent a Nyíregyházi Állatpark. A 2000-es évek 500.000 látogatót hoztak, és elkezdődött a gyűjtemény minőségi átalakulása is. A fiatal ambiciózus munkatársak kiváló menedzselés mellett kiléphettek a világ állatkertjeinek színterére, sok ritka és különleges állat beszerzése és tenyésztése kezdődött, melynek eredményeként 2008-ban és 2011-ben Európa legjobb állatkertje lett a Nyíregyházi Állatpark. Ez a fejlődése azóta is töretlen.

Gajdos László azóta országosan és nemzetközileg is ismert és elismert zoológiai szakember, akit Magyarország 50 legmeghatározóbb turisztikai szakemberei közé is megválasztottak. Elnyerte a Magyar Kultúraközvetítők Társaságának Fehér Rózsa díját, és Nyíregyháza legfiatalabb díszpolgára. Felesége, Matyasovszki Edit évtizedek óta a megyei sajtó meghatározó arca, jelenleg a Nyíregyházi Televízió munkatársa. Kisebbik lánya, Eszter turisztikai szakember, és egyidős a Nyíregyházi Állatparkkal, nagyobbik lánya, Panna pszichológus.

A most 59 éves igazgató ugyanolyan fiatalnak érzi magát, mint amikor kezdte, tele van ötletekkel és hatalmas ambíciókkal, hogy a most már világhírű állatpark még sokáig fennmaradjon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában