Nyírcsaholy

2021.02.18. 07:18

Sikeres esztendőt zártak

Mindent megtesznek a településen élők egészségének megóvásáért.

CsA

Fotó: Pusztai Sándor

– Bár az előző évünk a megszokottak szerint indult, készítettünk egy színes, több újdonságot kínáló eseménynaptárt, amit aztán a járvány egy mozdulattal keresztülhúzott. A programjaink egy részét ugyan online megtarthattuk, abban reménykedtünk, hogy ha 2020-ban le is kellett mondanunk a közösségi élményekről, az idén csak leporoljuk a terveinket, ám egyelőre úgy néz ki, hogy az év második feléig erre várnunk kell – árulta el Magyar Csabáné. Nyírcsaholy polgármestere hozzátette: természetesen a legfontosabb az emberek egészsége.

Áttervezték a költségvetést

– Példamutató a településen élők hozzáállása, az első sokkból felocsúdva mindenki felelősségteljesen viselkedett, saját és szeretteik érdekében betartották a járványügyi előírásokat. A pandémia miatt át kellett terveznünk a költségvetésünket, amit csak tudtunk, megtettünk és megteszünk a lakosság egészségének megóvásáért. Önerőből és kormányzati segítséggel fertőtlenítőszereket, gyorsteszteket vásároltunk, folyamatosan szűrtük a szociális szférában dolgozókat, tex­tilmaszkokat varrattunk, és két alkalommal tisztítószeres csomagokat osztottunk – sorolta Magyar Csabáné. A koronavírus-járványtól eltekintve a község sikeres évet zárt.

– Pályázati forrásból lecseréltük a védőnői szolgálat orvosi eszközparkját, a köztemető két parcellája között zúzott köves utat alakítottunk ki és új kegyeleti hűtőt vásároltunk. Emellett korszerűsíthettük a konyhánkat, tavaly októberben átadtuk az új kispiacot, amit tavasszal birtokba vehetnek a nyírcsaholyi és a környező települések termelői, kézművesei, valamint vásároltunk egy traktort árokásó adapterrel, ami egyebek mellett alkalmas a mezőgazdasági utak karbantartására is. Szintén pályázati úton korszerűsítjük a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszerünket, túl vagyunk a műszaki átadáson, de függőben lévő projektjeink és megvalósításra váró terveink is bőven akadnak – árulta el a nyírcsaholyi polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában