Nyíregyháza

2021.04.01. 16:42

Ifjú tehetségek támogatói

A nyíregyházi Rotary Club ismét meghirdette Talentum programját, amire április 20-áig lehet jelentkezni.

CsA

A Talentum program 2018-as nyertesei

Fotó: A Rotary Club Nyíregyháza archívuma

Két évvel ezelőtt indította el Talentum programját a nyíregyházi Rotary Club. Egy tagtársuk adta az ötletet, hogy támogassák a helyi középiskolák tanulóit céljaik elérésében. A kezdeményezés rendkívül népszerűnek és sikeresnek bizonyult, így ebben az évben is meghirdette a szervezet. Olyan – elsősorban hátrányos helyzetű – 14 és 18 év közötti, Nyíregyházán tanuló fiatalok jelentkezését várják, akik a korosztályukban kiemelkednek a természet- és humán tudományok, művészet vagy sport területén nyújtott teljesítményükkel.

Online jelentkezés

– Kategóriánként egy, tehát összesen három diák vehet részt a programban, ezenfelül a bírálók több különdíjat is odaítélnek. Korábban személyesen beszélgettünk el a fiatalokkal, ezt azonban most a pandémia nem teszi lehetővé, így a honlapunkon található adatlap kitöltésével jelentkezhetnek az érdeklődők – mondta el Kovács Krisztián, az RC Nyíregyháza elnöke, s hozzátette: a diákok több kategóriában és többször is pályázhatnak. A kitöltött formanyomtatványt és a szükséges mellékleteket április 20-a éjfélig a [email protected] e-mail-címre kell elküldeni, a később vagy hiányosan beérkező jelentkezéseket nem bírálják el. A benyújtott pályázatokat a klub ifjúsági szolgálata tekinti át, és ők tesznek javaslatot arra, mely projekteket támogassa az elnökség. Az eredményhirdetésre május 5-éig kell várniuk a jelentkezőknek. A három kategória győzteseit évente egyszer, maximum 220 ezer forinttal támogatja a szervezet, és a nyerteseknek még az adott tanévben fel kell használniuk az összeget. Fordíthatják eszközvásárlásra, pályabérlet, képzések, különórák, konferenciák és versenyek részvételi díjának finanszírozására. Mindezekről számlát kell kérniük.

Lendületet ad, motivál

– Úgy gondolom – és ezzel klubunk tagjai is egyetértenek –, hogy a jelenlegi helyzetben a program jelentősége felértékelődött, hiszen a pandémia miatt a tanulók élettere, lehetőségei beszűkültek, így a pályázattal járó siker új lendületet, motivációt adhat a gyerekeknek – mutatott rá Kovács Krisztián elnök.

CsA


A Talentum program korábbi nyertesei

2018

Művészet kategória: Gincsai Andrea Panna (népdalénekes)

Természet- és humán tudomány kategória: Vitkos Bence (informatika)

Sport kategória: Záveczky Bálint (golf)

Különdíj: Sitku Csenge (laptopvásárlási támogatás)

2019

Művészet kategória: Péterszegi Balázs (tuba)

Természet- és humán tudomány kategória: Zsigó Miklós (kutatás, innováció)

Sport kategória: Torkos Anetta Fanni (sportlövő)

Különdíj: Vámos Gergő (futball)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában