2021.07.16. 08:58
A folyón is várják a turistákat Tiszadadán
Az új stég segíti a vízitúrázók partra szállását, valamint a jármű vízretételét is.
Forrás: a szerző
A nyári idegenforgalmi szezonban kerékpárra pattanunk, autóba ülünk, vonatra szállunk, hogy újabb, számunkra eddig még ismeretlen tájakat fedezhessünk fel.
Biztonságos kikötő
Nagyon sokan azonban a vízi turizmus hívei, hiszen vadregényes tájakon evezhetnek, gyönyörködhetnek az érintetlen, háborítatlan természetben, s egész nap a friss levegőn lehetnek. Osztályok, munkahelyi közösségek, baráti társaságok szállnak vízi járművekbe a Túron, a Tiszán, hogy élményekkel és emlékekkel gazdagabban térhessenek majd haza. A nyári hónapokban megélénkül a forgalom a Tisza teljes szakaszán is, a túrázók közül sokan szállnak ki a partra megpihenni Tiszadadánál is. Rájuk gondolt az önkormányzat, amikor egy stéget helyezett el a folyón a közelmúltban.
Naponta ellenőrzik
A folyóra kihelyezett műtárgy segíti a kajakokkal és a kenukkal érkező vízitúrázók partra szállását, segíti továbbá a vízi járműveknek a kiemelését, valamint vízretételét. A turisták bejáróhídon közelíthetik meg a stéget. Teljes biztonságot nyújt a kikötni szándékozóknak az a két sodronykötél, amelyek az úszómű elmozdulását akadályozzák meg. A szezonban a helyi kajakosokon kívül több száz vízi turista veszi igénybe a stéget, amit az önkormányzat munkatársai naponta ellenőriznek, s a vízállás függvényében változtatják meg a stég helyét.