Kozákok Szentmihályon

Bűdszentmihály a mai Tiszavasvári elődje volt. Bűdszentmihály egyik felét nevezték Szentmihálynak, másik felét Tiszabűdnek, amit egyszerűen Bűdnek is hívtak.

A Tiszavasvári nevet az egyesült település 1952-ben vette fel. Hankó András, a település történelmének krónikása, díszpolgára a Szentmihályi szivárvány című kötetében többek között a második világháborúval is foglalkozott. Most lesz az évfordulója annak, amikor 77 éve, 1944. november elsején a szovjetek bevonultak, aznap hunyt el Szentmihály első civil áldozata.

Tulajdonképpen kivégzés volt

– H. Lajos 11 évesen élte át az orosz csapatok bejövetelét. Elég fiatal volt még, de nagyon sokszor szóba kerül családi körben, baráti társaságban, amint én is véletlenül tudtam meg az ő tragédiájukat, jómagam is kíváncsian fordultam hozzá. A sokszor felelevenített események megmaradnak az emberben, így Lajos is szinte úgy beszélt róla, mintha nemrégen történt volna az egész – fogalmazott Hankó András. Ő bírta szóra H. Lajost, az első civil áldozat visszaemlékező fiát.

– November elsején a délelőtti órákban lovas kozákok jöttek. Nagyon sokan várták már ezt a pillanatot. Nem tudták, miért – talán a háború gyors befejezésében reménykedtek? A katonákat a nagyobb lakásokban szállásolták el. Estére a házaknál talált szesz, a bor és a kisüsti megtette hatását. A részeg és illuminált oroszok sorba járták a házakat, és ami megtetszett, azt vitték, a fiatal lányokat, fiatal asszonyokat molesztálták...

– Nagy rémületünkre bejött a földes szobánkba két orosz, ekkor lépett be apám. Rögtön elvették tőle a kabátot és elkezdték motozni, és oroszul parancsolgattak neki. Apám, még ha tudott volna is oroszul, akkor sem értette, nem tudott beszélni, süketnéma volt. A következő pillanatban a tiszt előkapta pisztolyát, és lőtt. Anyám ordított.

– Az oroszok szó nélkül kimentek. Odakint beszélgettek, aztán visszajöttek a szobába. Elhúzták az asztalt, apám leesett a földre. Hátára fordították, kigombolták az ingét, és akkor láttam a mellén, pont a szívénél egy lyukat. Apám meghalt, a katonák közömbösen nézték. A holttestet kivittük a pitvarba. Anyám szinte reggelig sírt a mozdulatlan férje felett. Holdvilágos éjszaka volt, majdnem mintha nappal lett volna... – fejezte be visszaemlékezését H. Lajos, akinek a szavait Hankó András örökítette meg.