A málenkij robotot nem feledik

A második világháború milliókat érintő pusztításai után a szovjetek újabb megpróbáltatás elé állították a lakosságot. Miután Magyarországra érkezett a Vörös Hadsereg, nyomukban hadifogolygyűjtő-táborok jöttek létre, ahonnan a foglyokat a Szovjetunió különböző területeire, „málenkij robotra” szállították.

Kegyetlen bánásmód

– A rendszerváltás után egyre többet lehetett hallani a „málenkij robotról”. A bevonuló szovjet csapatok Kárpátaljáról, a beregi részről összeszedték a magyar férfiakat válogatás nélkül, és Szolyvára, a gyűjtőtáborba hajtották őket, majd onnan jóvátételi munka címén a Szovjetunióba – kezdte visszaemlékezését Hankó András, Tiszavasvári krónikása, a város díszpolgára. – Több százezres az elhurcoltak száma országos szinten, s akik már nem élték meg a hazatérést, az is százezres nagyságrendű. Sok ezren már a lágerben meghaltak a rossz élelmezés, az időjárás viszontagságai, a kegyetlen bánásmód, az elhelyezés miatt.

Ezeket az akciókat más magyar falvakban, városokban is végrehajtották. A sváb és német ajkú lakosoknál nem volt kegyelem, még a nőket is elvitték, és a Donyeck melletti szénbányákban dolgoztatták őket embertelen körülmények között, figyelmen kívül hagyva a hadifoglyokra vonatkozó genfi egyezményt.

A szomszédos Hajdúnánásról is válogatás nélkül összeszedtek négyszáz embert, és mint az állatokat, a debreceni Pavilon laktanyáig fegyveres őrök hajtották a gyalogmenetet.

– A 16 éven aluliakat és az idős férfiakat hazaengedték, a többieket bevagonírozták és a Dnyeszter melletti, benderi „megsemmisítő” táborba hurcolták. Dr. Hadas Ferenc, az egyik túlélő „Hol sírjaik domborulnak” című könyvében megrázóan veti papírra a nánásiak tragédiáját, melyben leírja, hogy „haláltábor volt Benderiben gázkamra és krematórium nélkül”: 295 személyt tudott azonosítani, akik elpusztultak, és alig húszan maradtak életben, tértek haza Nánásra 1947-ben.

Belerohantak a golyózáporba

– Szerencsére Szentmihályról nem szedték össze a civileket vagy legalábbis nem tudunk tömeges jóvátételi munkára való „elhajtásról”. Erdei Sanyi bácsi 2002-ben halt meg százéves korában, ő mondta el a szentmihályi emberek málenkij robotját, melynek szenvedője volt, de mindezeket mások is alátámasztották, többek között Dombrádi Sanyi bácsi.

Hankó András ekképpen idézte fel a gyászos emléket:

– November első napjaiban, amikor az orosz hadsereg és az egérfogó elől menekülő, utolsó percben szövetségeseinek hátat fordító román csapatok elérték a Tiszát és a folyón át akartak kelni, belerohantak a németek túlpartról leadott golyózáporába. Rengeteg katona lelte ott halálát. Bűdszentmihályon kidobolták, hogy minden tizenhat és hatvan év közötti férfi köteles háromnapi élelemmel „málenkij robotra” (kicsi munkára) menni. Általában mentek az emberek, mert féltek, az élet ebben az időben nagyon olcsó volt. Aki nem ment, és elkapták, puskatussal kényszerítették. A lovas és tehenes gazdáknak fogattal kellett előállni. Tiszadobra és Tiszalökre fegyveres katonák kísérték az összegyűlt robotolókat. A „szerencsésebbjei”, a fogatosok fegyvert, lőszert, élelmet, utánpótlást szállítottak, sebesülteket hoztak vissza a sebtében kialakított hadikórházakba vagy éppen temetőkben sírokat ástak, de sok embernek a novemberi dermesztően hideg folyó vizéből kellett a hullákat kihalászni. Több napon keresztül folyt a munka. A szállító járművel rendelkezők aztán a szerencsétlenül járt katonákat „fuvarozták” örök nyughelyeikre.

Végezetül a szentmihályi református egyház északi temetőjébe 39 egyéni és hat nagy tömegsírban összesen 231 szovjet katonát temettek el. A Dessewffy-kastély parkjában 55 katona alussza örök álmát, a római katolikus temetőben két sírhant található. A bűdi görögkatolikus temetőben tíz tömegsír van. Vajon Tiszalökön, Tiszadadán, Tiszadobon, Tiszaeszláron, Polgáron és Tiszalúcon a temetőkben és temetőn kívül hányan vannak elhantolva? (A hetvenes évek valamelyikén jó magam is szemtanúja voltam Tiszalökön a Húsüzem előtti árokban két szovjet katona tetemének a kihantolásán.)

– Amikor ezt a borzasztó munkát befejeztük, akkor meg pontonhíd építéséhez hajtottak bennünket, hogy a csapatok és a szállító járművek át tudjanak menni a Tiszán.

– Következő tavasszal pedig az emlékmű építéséhez rendeltek ki bennünket egy málenkij robotra – sorolta az öreg Sanyi bácsi.

Borítókép: A Magyar Nemzeti Múzeumban található a Málenkij Robot Emlékhely | Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum