Meleg szoba a sátor helyett

– Zoli, délután hozom neked a tévét, amit megígértem – kiált ki az autójából egy középkorú férfi Mándon, ahol egy fehérre festett, régi parasztház előtt állunk. Nagy Zoltánnal és a település polgármesterével, Czáder Zsolttal beszélgetünk a decemberi napsütésben, bent pedig többen is azon dolgoznak, hogy Zoltán minél hamarabb beköltözhessen. 

Olvasóink emlékezhetnek rá: múlt héten írtunk a mándi férfiról, aki hosszú ideje egy csűrben lakik, az éjszakákat pedig az annak közepén felállított, szőnyegekkel körülvett sátorban tölti. Akkor lapunknak elmondta, az évek alatt megszokta, hogy így él: szeret a libáival, tyúkjaival, nyulaival foglalkozni, és amikor hívják, elmegy napszámba dolgozni: kapál, fát vág, elfoglalja magát. Ahogy fogalmazott: vannak nagyon kedves emberek, akik segítik a mindennapjait, sőt olyanok is, akik időnként még főznek is rá – írtuk a riportban, amelynek megjelenése után sokan összefogtak, hogy támogassák. 

Áram és kályha 

A település önkormányzata eddig is mindent megtett, amire lehetősége volt, mert ahogy a polgármester mondja: Mándnak egyetlen lakója sincs, aki ellátatlan lenne. 

– Zoltánnak korábban lakókocsit béreltem, és két házban is élhetett, de egyikben sem maradt sokáig. Szívesen segítettünk volna neki abban is, hogy egy szociális otthonba kerüljön, de azt mondta, ő sokkal szabadabb lélek annál, minthogy képes legyen az azzal járó kötöttségeket elviselni. Most viszont úgy tűnik, hogy találtunk egy olyan megoldást, ami neki is megfelel, és ami az önkormányzat számára is megnyugtató. Egy Mándon élő fiatal hölgy felajánlotta ezt a házat, ahol éppen vagyunk, mi pedig az elmúlt napokban reggeltől estig azon dolgoztunk, hogy lakhatóvá tegyük, s hogy Zoltán minél előbb, még a komoly fagyok beállta előtt ideköltözhessen. PVC-t vettünk, hogy a padlót lefedjük, hoztunk ide áramot, kimeszeltünk, szereztünk két szekrényt, egy ágyat, egy asztalt és egy kis kályhát – ezeket a településen élők ajánlották fel. Tudom, hogy fája sok van, mert a szociális tűzifát eddig is minden évben megkapta, a függönyöket most mossák, és már csak az ablakpucolás van hátra – mondja a polgármester, Zoltán pedig az egyre melegebb kályha mellett üldögél: már égnek benne a felaprított hasábok. 

– Jó lesz itt nekem, így télen nem kell fáznom – teszi hozzá Zoltán, aki hálás a segítségért, és aki, ahogy korábban elmondta, semmire sem vágyik, csak egy kis faházra. 

Szükség lenne egy telekre 

És nem elképzelhetetlen, hogy teljesül az álma. A cikkünket olvasta ugyanis egy szolnoki építési vállalkozó, aki felvette a kapcsolatot az önkormányzattal, és felajánlotta a segítségét, aminek a polgármester egyrészt nagyon örül, másrészt viszont tudja, hogy ez újabb, megoldandó problémát is jelent. Szükség lenne ugyanis egy telekre, ahová a házat fel lehet húzni. 

– Önkormányzati ingatlanra nem tehetjük, vagyis kell egy telek, amit Zoltán meg tud venni, de ehhez pénz kell. Ezért mi azt kérjük, hogy aki szeretné és tudja is támogatni, inkább anyagiakkal tegye, de nagyon fontos, hogy legyenek körültekintőek. Ez a helyzet ugyanis visszaélésre ad lehetőséget, azt pedig nem szeretnénk, ha a felajánlások nem jutnának el Zoltánhoz, ezért ha lehet, először az önkormányzatot keressék, és mi eljuttatjuk hozzá az adományokat – teszi hozzá Czáder Zsolt, aki bízik benne, hogy végre megnyugtatóan rendezhetik Zoltán lakhatási gondjait, hiszen az nemcsak az ő problémája volt, de az egész közösségé is.