KELET TOP 100

2021.12.16. 11:43

Reflektorfényben a gazdaság

Gazdasági seregszemle a Hotel Koronában: Révész Bálint a Gazdasági-díjas.

Mint a rendezvényen elhangzott, a mostani válság hatszor komolyabb és mélyebb volt, mint a 2008-as.

A tavalyi esztendővel ellentétben az idén a járványügyi szabályok betartásával csütörtökön sikerült megtartani lapunk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos gazdasági seregszemléjét, a TOP 100 rendezvényt.

 

A Hotel Korona dísztermében megtartott eseményen a megye meghatározó gazdasági szereplőinek lehetőségük nyílt az idei, sok nehézséggel és kihívással tarkított esztendő értékelésére amellett, hogy kezükbe vehették az idei TOP 100 Magazint is.

 

A rendezvényen dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára is részt vett, aki előadásában azokról a kormányzati intézkedésekről beszélt, amelyeknek köszönhetően sikerült a hazai gazdaság helyzetét stabilizálni, és elérni a koronavírus előtti szintet.

 

- Van minek örülnünk, van mit ünnepelnünk. Magyarország évek óta egy növekedési pályán mozog, melyet a vírus ugyan megtört, de közös erővel és összefogással sikerült visszaállnunk a válság előtti szintre. Úgy is fogalmazhatnék, hogy megnyertük a 2010-es évtizedet – mondta dr. György László, aki felhívta a figyelmet a munkahelyteremtés területén elért eredményekre, az egymillió új munkahelyre.

 

- Ha a számok nyelvére akarjuk lefordítani, azt mondhatjuk, hogy a mostani válság hatszor komolyabb és mélyebb volt, mint a 2008-as. A magyar kormány a válságkezelésnek azt az útját választotta, ami a munkahelyek megvédéséről szólt. Visszanyertük a pénzügyi szuverenitásunkat amellett, hogy a 2010-es 12 százalékos munkanélküliségi rátát sikerült 4 százalék alá csökkentenünk – sorolta a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar gazdaság a mostani válság során sokkal gyorsabban érte magát utol, mint tette azt 2008-ban, amikor három éven át kellett várni a kilábalásra.

 

– Az Eurostat felmérése szerint nálunk voltak a leginkább válságállóbbak a bérek, most pedig sikerült megegyezni a munkáltatókkal arról, hogy emelkedjen januártól a minimálbér és garantált bérminimum összege is – mondott köszönetet a vállalkozói szférának dr. György László, aki szerint fontos, hogy miként bánunk a működő állami vagyonnal.

 

– A baloldali kormányok eladták a hazai kézben lévő bankokat és közműcégeket, a mostani kormány igyekszik ezeket visszavásárolni – mondta az államtitkár, majd hozzátette: az elmúlt időszakban ötezer milliárd kedvezményes hitelt folyósítottak.

 

Dr. György László a jövőbeni kormányzati tervekről is beszélt. Elmondta, az egyetemi kutatóközpontok fejlesztésére 2700 milliárd forintot fognak fordítani, hiszen fel kell készíteni a jövő munkavállalóit, többek közt, a robotizáció térnyerésére is. Vidékfejlesztési célokra 8000 milliárd forintot biztosít a kormány, míg útfejlesztésre 3000 milliárd forint állhat majd rendelkezésre.

 

– Az már a település-vezetőkön múlik, a tortából ki mekkora szeletet tud majd magának hasítani – emelte ki.

 

Dr. György László, a Világgazdasági Fórum egyik tanulmányára hivatkozva előrevetítette: 2025-ig 85 millió munkahely fog megszűnni, de 97 millió új jöhet létre, ez megváltoztatja majd a munkaerőpiac igényeit is.

 

– Jó látni, hogy a megyei TOP 100-as cégek közt nagyon sok a magyar tulajdonú vállalkozás – hívta fel a figyelmet az államtitkár, aki előadása végén bemutatta a vali.hu nevű weboldalt, ahol személyre szabott vállalkozásfejlesztési tanácsokat kaphatnak a cégvezetők.

 

A csütörtöki TOP 100 rendezvényen a korábbi évekhez hasonlóan a Gazdasági-díj is gazdára talált: az idei díjazott Révész Bálint, a Révész Cégcsoport alapító-tulajdonosa lett.

 

A megyei kormánymegbízott, Román István előadásában a kormányhivatal feladatairól beszélt, valamint arról, hogyan tudják segíteni a helyi vállalkozások munkáját. 

 

– Az a célunk, hogy a különböző támogatási rendszereken, formákon keresztül egymásra találjanak a dolgozók és a cégek. Ma már nem a munkanélküliség, hanem a munkaerőhiány okoz gondot a munkaerőpiacon. Ez a mostani probléma egy kicsit „kedvesebb” – fogalmazott Román István, aki rámutatott, igyekeznek segíteni a munkaalapú társadalom kiépítését. A megyei kormányhivatal vezetője beszélt a megyei foglalkoztatás helyzetéről, elmondta, jelenleg 24 947 álláskeresőt tartanak számon, ez abból a szempontból jónak mondható, hogy nemrégiben ez a szám még 26 ezer fölött volt.

 

– A koronavírus okozta gazdasági válság elmúlt két évében 35 ezer dolgozó részesült valamilyen bértámogatásban – emelte ki Román István, majd hozzátette, jelenleg 19 316 fő van valamely közmunkaprogramban a megyében, a számuk folyamatosan csökken, a cél, hogy minél többen az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedjenek el.

 

A megyei közgyűlés alelnöke, Szabó István a megyei önkormányzat területfejlesztési feladatait részletezte a TOP 100 rendezvényen. Kiemelte, a települési fejlesztések fontosak a vállalkozások számára is, hiszen a működési környezet, az infrastruktúra válik jobbá.

 

Gondoskodó megye

 

– 2027-ig összesen 151 milliárd forint megyei keretösszeg áll rendelkezésre, a prioritások pedig a következők: versenyképesség, klímabarát fejlesztések, gondoskodó megye, utóbbi esetében ez alatt a szociális célú városrehabilitációt, a helyi humán fejlesztéseket, az oktatási és egészségügyi intézmények fejlesztését értjük – mondta Szabó István, aki szerint a cél az, hogy a munkaerő a megyében maradjon, ez a jövő nagy kihívása.

 

- Nyilvánvalóan eredményesek azok, akik az elmúlt évi nehéz körülmények közepette is bekerültek a megyei TOP 100 vállalkozásai közé - kezdte a cégeknek szóló gratulációval a megyeszékhely lendületes fejlesztésének helyzetét és további céljait fölvillantó előadását Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere. 

 

Nőtt a lélekszám

 

Dr. Kovács Ferenc kijelentette, Nyíregyháza a 2010-2020 közötti évtized nyertesének mondhatja magát. Ha minimális mértékben is, de ezalatt növekedett a város lakossága. Az itteni nagy cégek azonban munkaerő igényüket felerészben most is bejáró dolgozókkal képesek csak megoldani.

 

– Ezen változtatni a városvezetés felelőssége is, de módszeresen azon dolgozunk, hogy nyertesei legyünk a 2020-as évtizednek – hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: – Most a legfontosabb lépés Nyíregyháza – az  idén "Az év Ipari Parkja" címet is elnyert – 127 hektáros ipari parkjának a jelentős bővítése. Ehhez az idén 5,7 milliárd forint kormány támogatást is kaptunk, amiből az újonnan megvásárolt területen az infrastruktúra kialakítására is sor kerülhet.

 

- Szakítanunk kell azzal a negatív hagyománnyal, hogy elhagynak minket a fiatalok. Meg kívánjuk duplázni a másutt folytatott tanulmányaikból ide visszatérő fiatalok arányát. A térségünk jövője is múlik azon, hogy a hazatérők itt tudjanak színvonalas munkahelyet találni és színvonalas életet élni. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a 2020-as évtized nem nyerhető meg nívós helyi oktatás és képzés nélkül. Ezzel kapcsolatos jó hír, hogy a Nyíregyházi Egyetem már ezévtől alapítványi formában működve tovább jelentős fejlesztéseket képes végrehajtani. Magas szintű oktatásban képzett munkavállalók nélkül ugyanis sem a városfejlesztési sem az élhető város céljaink elérése nem lehetséges - szögezte le dr. Kovács Ferenc. 

 

Dr. Kazsuk Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója a számok nyelvén mutatta be a száz legsikeresebb megyei vállalkozást. Előadásában elhangzott, a százas mezőny meglehetősen stabil, hiszen csak kilenc új adóalany szerepel az idei rangsorban, de ami mindenképpen örömre ad okot, hogy öt megyei adózó az országos TOP 500-ba is bekerült. Dr. Kazsuk Attila rámutatott, a megyei foglalkoztatási létszám 35,2 százalékát adják a „százaknál” dolgozók.

 

– Érdekes képet mutat a társas vállalkozások területi elhelyezkedése. Eszerint Nyíregyháza környékén 49, míg Nyírbátor területén 9, a mátészalkai járásban pedig 11 darab TOP 100-as vállalkozás működik, míg az ibrányi járásban nincsen ilyen cég – részletezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának vezetője. Hozzátette, a százas listán szereplő vállalkozások éves nettó árbevétele 2019-ről 2020-ra 1254,5 milliárdról 1265,6 milliárd forintra nőtt, ez azt jelenti, hogy ezek a cégek ütésállóaknak bizonyultak. A pandémia miatt a belső piac megélénkült, míg az export visszaesett.

 

– Ha a foglalkoztatás ágazatonkénti megoszlását vesszük figyelembe, azt láthatjuk, hogy a feldolgozóiparban és a kereskedelemben dolgoztak a legtöbben, a TOP 100-as vállalkozások a megye 66 940 alkalmazottjából 23 562 főt foglalkoztatnak. Növelni tudtuk a beszedett adó összegét, ez annak is volt köszönhető, hogy növekedtek a munkabérek, ez pedig lecsapódik az adóbevételekben – fogalmazott dr. Kazsuk Attila.

 

- Jó, hogy a pandémia miatt elmaradt múlt évi után ismét együtt ünnepelhetünk a legeredményesebb megyei vállalkozásokkal, akik közül egyes korábbiak lecsúsztak, de többen tartósan szereplői tudtak maradni a legjobbak táborának - mondta zárszavában a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. 

 

Pekó László a jövőt tekintve aggodalmának is hangot adott: – Az év utolsó hónapja a számvetés ideje, de mi lesz 2022-ben? Maximális köszönet a talpon maradást segítő támogatásokért, ám jövőre új kihívások jönnek. Kereskedőként is érzékeljük a költségek növekedését. Tartani lehet attól, hogy ez a folyamat nem áll le, s az energiaköltségek emelkedése gerjeszti majd az inflációt. Az is sajnálatos realitás megyénkben, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum kitermelése óriási problémát jelent több vállalkozásunknak. Ezeknek ismeretében is megállapítható, hogy közös érdekünk egy erős gazdaság felépülése. 

 

- Ehhez a korszerű oktatás, szakképzés elengedhetetlen, mert képzett szakemberekre nagy szüksége van a munkaerőpiacnak - fejezte be a résztvevőknek békés karácsonyt kívánva Pekó László.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában