Tiszta szívvel a betegek ágya mellett

Kiváló munkát végzett egészségügyi dolgozókat jutalmaztak az elmúlt pénteken a magyar ápolók napja alkalmából Nyíregyházán a Jósa András Oktatókórház konferenciatermében. 

Az intézmény vezetői a fáradhatatlanul végzett áldozatkész és önzetlen munkáért mondtak köszönetet a munkatársaknak. A kitüntetett huszonöt dolgozó között volt Furkó Imre is, aki kérésünkre mesélt életéről, munkájáról. 

– A véletlenen múlt, hogy ápoló lettem. Eredetileg mentőápolónak szerettem volna jelentkezni, de akkor éppen nem indult Debrecenben OKJ-s képzés.

–  Azt javasolták, menjek ápolói képzésre, s így tettem. A sors akarta, hogy így alakuljon, de nem bántam meg. A családban egyébként előttem korábban senki sem volt egészségügyi dolgozó, az motivált, hogy segíthessek az embereknek – mesélte a kabai származású fiatalember, aki 2005 óta gondozza a betegeket. 

Nyitott lenni minden iránt 

– A debreceni Kenézy Gyula Kórházban kezdtem el dolgozni, ott volt hároméves tanulmányi szerződésem, utána átmentem a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum pszichiátriai tanszékére, majd amikor Nyíregyházára nősültem, a Jósa András Kórházban helyezkedtem el. Először az onkológián voltam ápoló, közben végeztem Nyíregyházán az egészségügyi karon, most pedig a krónikus belgyógyászat és geriátriai osztályon vagyok osztályvezető ápoló. 

– Fontos, hogy nyitottak legyünk e hivatás iránt, hiszen mindenhol tudunk olyan tapasztalatokat szerezni, amiket bármikor felhasználhatunk a mindennapi gyógyító-ápoló munkánk során. A pszichiátrián megtanulhatjuk, hogyan legyünk türelmesek a betegekhez, az idő mú­lásával fokozatosan ráérzünk, hogyan foglalkozzunk egy agresszív vagy zavart ápolttal. Megtanuljuk az onkológián azt is, hogyan kell egy végső stádiumban lévő beteget gondozni. Ha az ember tovább megy egy másik osztályra, ezeket az ismereteket viszi magával, a tanultakat nem fogja elfelejteni, s így válik az egészségügyi dolgozóból jó szakember. 

A boldogság forrása 

– Az a szép ebben a munkában, hogy segíthetünk embertársainknak. Úgy gondolom, ez akkor a legszebb, ha valaki teljesen önzetlenül tudja végezni ezt nap mint nap, nem tesz különbséget ember és ember között, ugyanúgy foglalkozik a hajléktalannal, mint bármely más rászorulóval. Ha ezt a hivatást tiszta szívvel és őszintén csináljuk, akkor maga a szakma és az elvégzett munka boldoggá tesz bennünket. 

– A feleségem is egészségügyi dolgozó, pszichiáter. Gyakran beszélgetünk arról, ha az egyikőnk nem az egészségügyben dolgozna, talán meg sem értené ennek a munkának a fontosságát, szépségét. Egy kívülálló nem értené meg, miért hívnak engem például éjszaka, hogy rosszul lett egy kollégám, s egy másik munkatársat kell beszerveznem helyette. 

– A hitvesem is szokott adni ügyeletet, néha csak váltjuk egymást. Éppen csak átadjuk egymásnak a gyermekeket, aztán egyikünknek irány a munkahely, a másikunk pedig megy a gyermekekkel iskolába, óvodába. Hat- és nyolcévesek, nem akarjuk befolyásolni őket a jövőjüket illetően, azt valljuk, csinálják majd azt, amit szeretnek. Az nagy nyereség ugyanis, ha az ember olyan munkát végez, amit szeret.