TeSzedd

2022.05.04. 13:51

Közös érdek - szemetet szedtek a hivatal dolgozói (videó)

Az idén már tizedik alkalommal szervezik meg hazánk legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseményét, a TeSzedd! akciót, melynek keretében május 2-ától 8-áig több mint ezer találkozási ponton, köztük megyénk számos helyszínén gyűjtik az elhagyott hulladékot az önkéntesek – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Fotó: Mate Janos

Ezen akcióban keretében tisztította meg a nyíregyházi lőtér környékét a megyei kormányhivatal 40 önkéntese szerdán.

Fontos a lakosságnak

Rozinka Zsolt Illés, a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályának vezetője lapunknak elmondta, az idén már 10. alkalommal hirdették meg a TeSzedd! akciót az országban, a lőtér közelében pedig már negyedik alkalommal gyűjtik a szemetet az önkéntesek. – Tavaly októberben ezen a helyszínen 15 köbmétert gyűjtöttünk, s most, cirka fél évvel később is vár ránk 5-6 köbméternyi hulladék, ami sajnos azóta került ide.

 Még mindig óriási gond az illegális hulladéklerakás, de jelentős előrelépésnek tartom, hogy a hulladékgazdálkodási hatóság megalakulása óta napi 15–20 bejelentést kapunk a lakosságtól. A tulajdonosok a felszólításuk után rendszerint eltakarítják a szemetet, ezért csak kevés esetben kell további lépéseket tennünk, esetleg bírságot kiszabnunk – tudtuk meg főosztályvezetőtől, aki hozzátette: a civil szervezetekkel is felvették a kapcsolatot, hogy minél több illegális hulladéklerakót tárhassanak fel.

– Sok ilyen helyszínt kerestünk fel, és meglepve tapasztaltuk, hogy az emberek megelőztek minket, és összeszedték a szemetet. Mindez remekül példázza, hogy a lakosságnak kiemelt fontos a környezet tisztasága. A legfontosabb célunk, hogy teljesen megszűnjön az illegális lerakás, ami most még kivitelezhetetlennek tűnhet, viszont úgy gondolom, kitartó munkával jelentősen csökkenthető a szemét mennyisége – bizakodott Rozinka Zsolt Illés.

A főosztályvezető szerint érthetetlen, miért dobálják el egyesek a hulladékot, ráadásul az összegyűjtött szemét egy része komposztálható zöldhulladék, illetve kommunális hulladék.

Kivizsgálják a bejelentéseket

– A kommunális hulladékban szinte mindent találtunk a műanyag játékoktól egészen a tejig, de nem értjük, miért veszi valaki arra a fáradtságot, hogy autóval a zöld területekre vigye a szemetét, mikor a közszolgáltatás szervezett és jól működik. Amennyiben több hulladék gyűl össze, mint amennyi a kukába fér, akkor ugyanennyi energiabefektetéssel el lehetne vinni a szemetet a hulladékudvarokba, ahol díjmentesen átviszik – tette hozzá Rozinka Zsolt Illés.

 

A kormányhivatal negyven munkatársával karöltve gyűjtötte a szemetet Román István megyei kormánymegbízott is, aki kérdésünkre arról számolt be, az embereket nagyon zavarja a sok hulladék, legyen szó kirándulókról vagy azokról a tulajdonosokról, akiknek beszennyezik a földjét.

– Az akció egyik fő célja, hogy a környezetünk tisztán tartása közös ügyünk és érdekünk, és örömmel vettem, hogy a kollégáim bekapcsolódtak a munkába. Reméljük, sokakhoz eljut az üzenetünk, és kevesebb lesz a szemét. A hulladékgazdálkodási hatóságunk több mint egy éve működik, és minden bejelentést kivizsgálunk, ami az illegális hulladéklerakásról érkezik. Az elmúlt időszakban több mint 600 panasz érkezett hozzánk, ami soknak tűnhet, de az esetek nagy részében nem volt szükség bírság kiszabására – tudatta a kormánymegbízott. 

Címkék#Teszedd!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában