Kék

2022.06.03. 08:26

Több mint 50 évig gyógyított Kéken a háziorvos

Hippokratész: csak jó ember lehet jó orvos.

KM

Poór Sándor emlékplakettet adott át dr. File Györgynek

Fotó: Önkormányzat

Megható pillanatokat éltek át a közelmúltban Kéken a dr. File János (1933–2020) háziorvos áldozatkész munkájának emlékére készült emléktábla avatásának résztvevői. 

A Halász Gábor készítette emléktábla az idősek otthona falát ékesíti, s ez az az épület, melyben a háziorvos 50 évig élt és gyógyított. Az idén januártól az intézmény is megkapta a kiváló gyógyító nevét, ezzel is tisztelegve az emlékének. 

Elsőként lett díszpolgár 

Az eseményen az általános iskolások virágtánca után Poór Sándor polgármester köszöntötte a jelenlévőket, és méltatta a település egykori háziorvosát. 

– Nemcsak a falu által elismert szakembert ismerhettünk, hanem megyeszerte köztiszteletnek és elismerésnek örvendő orvost. Többször volt az egészségügy kiváló dolgozója, gyógyító munkájáért megkapta a Pro Sanitate kitüntetést, és birtokosa volt a Hippokratész Emlékéremnek is. Részese lett a falu mindennapjainak, hosszú éveken keresztül volt tanácstag, majd az önkormányzat megalakulásakor képviselő. Munkájának elismeréseként 1997-ben elsőként kapta meg a díszpolgári címet. Élete, embersége, erkölcsi tartása, munkássága mindannyiunk előtt példaként állhat. Feleségét 2018-ban vesztette el, s ezt a veszteséget már nem tudta feldolgozni. Egészségi állapota megromlott, és hosszú betegeskedés után 2020 októberében végleg elköltözött – mutatta be dr. File János életét a polgármester. 

Az ünnepségen Poór Sándor emlékplakettet adott át dr. File György főorvosnak a kéki emberekért végzett munkája elismeréséért. Dr. File János a Kéken eltöltött 50 évi munka utolsó 8 évében együtt gyógyított fiával, aki méltó utóda édesapjának. 
 

Poór Sándor emlékplakettet adott át dr. File Györgynek 
Fotó: önkormányzat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában