Ki kell mondani az eltitkolt igazságot

Toma András, az utolsó hazatérő hadifogoly emléktáblájánál kezdődött pénteken a Nyíregyháza önkormányzatának megemlékezése a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Pontos becslések nincsenek arra, hány ember szenvedte el a kommunista diktatúrák borzalmait világszerte, de Toma András is egyike volt azoknak a tízmillióknak, akiket sújtott a rémuralom.

A koszorúzást követően a városi emlékműhöz vonult a tömeg. A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja február 25-e, ám a szörnyűségeket nem lehet egyetlen naphoz kötni. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere emlékező beszédében elmondta, az emlékművet 2014-ben állították fel a Periférián Alapítvány közreműködésével.

Emlékezni és emlékeztetni

– A szobor emlékeztet minket arra, mi történt az országban 1945 és a rendszerváltás között. Milyen károkat és szenvedéseket okoztak a Rákosi-korszak visszaélései, az ’56-os események és az azt követő megtorlás. Szembesít minket és a demokráciában felnövő fiatalokat azokkal a látszólag elfeledett, és sok esetben letagadott bűnökkel, amikkel a rendszer megnyomorította az embereket és a családokat – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve: kötelességünk emlékezni és emlékeztetni.

– Ez különösen nekünk, a rendszerváltást megélt generációnak fontos feladat. Mi tudjuk, milyen volt a vörös csillag árnyékában felnőni, szüleink elmondták, mit jelentett, amikor a fekete autó megjelent egy ház előtt. A szovjet megszállás alatt több mint 600 ezer embert hurcoltak el, arról azonban nincsenek pontos adatok, hány embert internáltak, zártak börtönbe, kínoztak meg és végeztek ki. Azt viszont tudjuk, hogy Nyíregyházáról 2300 civil férfit, a megyéből pedig több mint 13 ezer embert deportáltak kényszermunkatáborokba, málenkij robotra. Az elhurcoltak egyharmada soha nem térhetett haza. A pártállam nevében és érdekében mindennapos volt az emberölés, a súlyos testi sértés és a jogellenes fogva tartás. Az egykori terror eszközeinek sora rendkívül hosszú: zsarolás, megfélemlítés, kiközösítés, ellehetetlenítés, megbélyegzés, kisemmizés, kilakoltatás, kitelepítés, koncepciós perek, hamis tanúzások, ügynökök beszervezése – idézte föl a sötét időket dr. Kovács Ferenc, majd azt is elmondta, Pócspetriben kezdődött el az egyházellenes Rákosi-kampány, az ’50-es években ezrek kerültek koncepciós perek alapján börtönbe, bitófára vagy koncentrációs táborokba. Az áldozatok száma azonban ennél sokkal nagyobb, milliós nagyságrendű, hiszen áldozatok voltak az otthon maradottak, a gyermekek és a leszármazottak is – hívta fel a figyelmet a polgármester.

Nem történhet meg újra!

Kitért arra is, hogy Nyíregyházán több helyszínen is fejet hajthatunk a kommunista diktatúra áldozatai előtt: a Sóstói úton, ahol az ÁVH vizsgálati osztálya és börtönpincéje volt; a Krúdy Szállónál, ahol az ávósok 1953–1955 között az ártatlanul elítélt és a szovjet rabságból hazatért magyar politikai foglyokat – mintegy háromezer embert – továbbra is fogva tartották; az Északi temetőben, ahol márványba vésve olvasható a málenkij robotra hurcoltak neve; az ’56-os emlékműnél és a forradalom mártírjainak emléktáblájánál.

– Mindegyik helyszín más és más eseményhez kapcsolódik, ám közös bennük, hogy az érintettek és a hozzátartozóik valamennyien a kommunizmus áldozatai voltak. Azonban még többen voltak azok, akiknek a nevét nem ismerjük, pedig ellehetetlenítve, elszegényítve, rendszeridegenként élték az életüket hosszú évtizedeken át. A városi emlékmű emlékeztet az elkövetőkre, bűnösökre, s felkiáltójelként emlékezteti a következő generációkat, hogy soha ne engedjék, hogy még egyszer hasonló történhessen – hangsúlyozta dr. Kovács Ferenc.

A rendezvényen Nagy Csaba tárogatóművész előadását is hallhatták a jelenlévők, majd a kor hangulatát Kecskési Tollas Tibor Bebádogoznak minden ablakot című versével idézte meg Csernyik Balázs József, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium diákja.

A megemlékezés zárásaként a résztvevők elhelyezték az emlékezés és kegyelet koszorúit, virágait. 

MI