A tengeri megtűrt idegen a tófenéken

Az év eleji csapadékos időjárásnak köszönhetően a történelmi aszályban tavaly kiszáradt tavakban most megint víz hullámzik – ennek hatásairól is kérdeztük Radóczi Jánost, a Szabolcs Halászati Kft. ügyvezető igazgatóját.

Ezek szerint nem lesz akadálya, hogy az idén karácsonyra ismét szabolcsi halat vásárolhassunk a keleti régió halboltjaiban? 

Egyáltalán nincs arról szó, hogy a márciusi kéthetes eső megoldott volna minden gondot. Volt viszont előzménye januárban, amikor a lehullott csapadék még soknak is tűnhetett, ám érzékelhettük, nem volt belvízprobléma az országnak ezen a részén. Igen ám, de még mindig nem elég a földre lehullott vízmennyiség, csupán a korábbi évek aszályainak a vízszintcsökkentő kártételét próbálja pótolni. Mégsincs annyi víz a belvízlevezető csatornákban, ami elegendő volna a mintegy 1,2 millió köbméteres halastó feltöltéséhez. Most mégis örömteli hírem van, mivel azokból a tavakból, amelyeket a korábbi nyilatkozataim szerint nem tudtunk feltölteni, jó néhányat, különösen azokat, amelyekben kukoricát termeltünk, most végre sikerült. Ennek az alapvető oka pedig az, hogy a vízügyi szerveknél egyfajta szemléletváltozás következett be. A legtöbb esetben pozitívan állnak ahhoz, hogy az ember a vizes élőhelyekhez hasonló, vízzel feltöltött élőhelyeket ki tudja használni. Ezért olyan beavatkozásokra voltak hajlandók a korábbi szabályokon változtatva, amelyek eredményeként volt lehetőségünk arra, hogy beszivattyúzzuk a nagyhalászi halastavakba a vizet. Igaz, nem kis energiafelhasználás árán, de ezt megpróbáljuk majd a hal árában érvényesíteni. Úgy tűnik, hogy olyan problémánk sem lesz, mint amilyen tavaly nyáron volt, amikor attól féltünk, hogy a kritikus szintre apadt vízben a hal elpusztulhat. Ez azt jelenti, hogy a mostanában a fórumokon a gazdákkal ismertetett nagyszabású tervnek van létjogosultsága. Mert ha a csatornákba víz jut, a talajvíz állapota stabillá válik, s attól kezdve ha csapadék jön, annak a vize rendelkezésére áll majd a növény- és gyümölcstermesztők s nem mellékesen a halgazdálkodók számára. Elegendő lesz ahhoz, hogy magas színvonalon termelni tudjanak, de bizonyos helyeken a továbbfejlesztése még arra is alkalmas, hogy ott a gazdálkodók öntözést is folytassanak. Ezért most úgy tűnik, hogy a Tisza vizét Vásárosnaménytól a Nyírségig elvezető hatalmas fejlesztés pozitív hatással lesz a környék vízgazdálkodására. 

Mindezek megvalósítása sok időt igényel, s nem csak a kisajátítások, de a beruházás hatalmas forrásigénye miatt is. 

Így igaz. Ugyanakkor ami a hozadékát illeti, az hasonlónak tűnik a térkövezéséhez. Azaz, ha jön a víz, csinálunk tavakat, de abból nem öntözünk, hanem várjuk, hogy megemelkedjen a talajvíz szintje. Számomra ez a hasznosítás azért támaszt némi kételyt, mivel nem is hangzott el, hogy majd öntözni lehet belőle. Arról sem esett szó, hogy ha egy tóba csak kevés vizet teszünk, az alacsony vízszint mellett az a tó nagyon hamar begazosodik. A gaz pedig, ha csak lekaszálják, ott rohad el a mederben, további bajok forrásaként. Én abban bízok, hogy ha talajvíz van, akkor a Lónyay-csatornában is víz van, s ez esetben tudjuk majd üzemeltetni a halastavainkat. 
Tavaly az aszály okozta vízhiányban alig sikerülhetett a szaporítóanyag, a „korosztályos” halállományt megnevelni. A most végre vízzel feltöltött, áruhaltermő tavakat honnan fogják betelepíteni? 
Érdekes a helyzet, mert takarmányból sikerült a készletünket megfejelni, hiszen a halastavakban is takarmányt állítottunk elő. Ez persze kukorica volt, aminek a hozamával – látva a környéken a tengeritáblák kiszáradását – még nem lehettünk tisztában, miközben a tritikálészükségletet már meg kellett vásárolnunk. Végülis jó termést adott a tófenék, s a megtermett kukoricánkat sikeresen letároltuk. Igen ám, de egy tófenéken csak két évig lehet jó termést produkálni kukoricából, a harmadik évben már szükség lenne tápanyag-utánpótlásra és gyomirtásra. No, ezt nem vállaljuk. Végül is – visszakanyarodva a kérdésre – a telepítőanyagot meg kell vásároljuk, miután mi nem tudtuk megfelelő mennyiségben előállítani. Az egy-, illetve kétnyaras halakat a piacról kell megvennünk, persze igen magas áron. 

Nyilván ez is sokat nyom majd a latban, amikor az idei étkezési hal fogyasztói árát kell kikalkulálni. 

Nem mondhatok mást, hozzá kell szokni. Mert igaz, hogy hallottam már visítani, hogy „hú, de drága”, de az egyéb élelmiszerár-emelkedés környezetéből nem emelkedik ki a hal sem. Az is igaz, hogy ha az előállítás technológiáját nézzük: az élő hal csak vízben tárolható, és abban is szállítható. Szóval többletenergiát igényel, ezáltal több tényező is növeli az értékét. Eközben tudjuk, hogy a halhús szárazanyag-tartalma alacsony, tehát jóllakni sem olyan egyszerű belőle. Ezek mellett, illetve ennek ellenére most már szeme lesz a pontynak is, vagyis nem kerül olcsón az asztalra. Igen ám, de az elmúlt évi termést, amit olyan nyolcvanmillió forintnyi kárt elszenvedve halásztuk le, zömmel külföldre, főként Romániába és Lengyelországba vitték el, mint a cukrot. Mégpedig azon az áron, amit a hazai piacon nehezen lehetett elfogadtatni.

 
Arra lát-e reményt, hogy az ismét jövedelmezővé váló tógazdasági haltenyésztésből lesz annyi jövedelme a Szabolcs Halászati Kft.-nek, hogy a Mahop keretein belül az idén újranyíló, jövőre pedig még nagyobb büdzsével induló Mahop Plusz fejlesztési források megpályázásához elegendő saját erőt tudjon képezni? Már ha a cég tervei között szerepel újabb beruházás... 
Kiszakítani nem tudjuk magunkat a jelenlegi gazdasági környezetből, de azt gondolom, hogy a stabil vízellátáshoz szükséges háromszázmillió forintot indokolt lenne beruházni. A megmaradt pályázati pénz, illetve a jövőre ennek többszörösét ígérő támogatási program negyven százalék önerőt igényel, s hogy ha még a bankok is rációt látnak a terveinkben, és részben hajlandók meghitelezni, akkor megpróbáljuk legalább két fejlesztési ütemben elérni azt, hogy ne kelljen nekünk a víz miatt aggódni. Ez stabilitást adna, és sok tekintetben javítana a jelenlegi halhelyzeten. Mert egyrészt sokkal nagyobb mennyiséget tudnánk előállítani sűrűbb népesítéssel is kockázatmentesen, s mint ahogy korábban többször is megtörtént, olykor év közben is tudnánk a Lónyay-csatornából a tavainkba vizet pótolni. 

Galambos Béla