Szabolcs-Szatmár-Bereg

2023.04.14. 17:30

Novák Katalin otthon családanya

Vármegyénk polgármester asszonyait és a városok női alpolgármestereit hívta kötetlen beszélgetésre a köztársasági elnök.

 Mint ahogy arról beszámoltunk, két napon át Szabolcs-Szatmár-Bereg vendége volt a köztársasági elnök: Novák Katalin csütörtökön Kékcsén vármegyénk polgármester asszonyaival és a városok női alpolgármestereivel beszélgetett. A jó hangulatú találkozón az államfő ízelítőt kapott abból, hogy a vármegye női polgármesterei kemények és összetartók, akik kitartással és alázattal végzik a feladataikat, hazánk első női köztársasági elnökéről pedig kiderült: ha hazaér, ugyanolyan családanya, mint bárki más. Házi munkát végez, főz, mos, bevásárolni jár, és a tinédzser gyerekei szinte már örülnek, ha egyedül lehetnek otthon.

Novák Katalin a beszélgetés elején elmondta, bár sokan úgy gondolják, nincs jelentősége annak, hogy nő vagy férfi a köztársasági elnök, mégis többlet felelősséggel jár, hogy ezt a pozíciót először tölti be nő és családanya.

Nem kell választani

– Azt szeretném közvetíteni a fiataloknak, hogy a legmagasabb közjogi tisztség is elérhető egy nő számára hazánkban – fogalmazott Novák Katalin. – Minden dolgozó anya küzd azzal, hogy összeegyeztesse a családi életet a hivatásával. Sokkal kevesebb nő dolgozik a közéletben, mint férfi, ezért ránk jóval több figyelem irányul. Ha egy női vezető esetleg elbukik, azt a nők kudarcának fogják fel, míg ha egy férfi, azt annak az egy embernek a csődjeként aposztrofálják.

Az államfő kifejtette, ha egy női polgármester, alpolgármester, vezető áll egy közösség élén, a saját közvetlen környezetén, családján túl többekért is kész áldozatot hozni és vállalni.

– Egy ilyen pozíció nem a pompáról, csillogásról szól, mint ahogy sokan gondolják: nagyon sok munkával, szervezéssel, felelősséggel, feladattál jár együtt – fejtette ki, és hozzátette: mindemellett a családban is helyt kell állni, gondoskodni a gyerekekről, idős szülőkről, észben kell tartani a születés- és névnapokat, szülői értekezletet, elmenni bevásárolni, tisztán tartani a házat, kigyomlálni a kertet. – Mi be tudjuk bizonyítani a fiatalabb lányoknak, hogy nem muszáj választani a családi élet és a hivatás között: megmutatjuk, hogy Magyarországon nagyon sok olyan ember van, aki képes és hajlandó tenni azért, hogy a közösségét gazdagítsa, gyarapítsa, s közben nem akar lemondani arról, hogy családja is legyen.

Boldog anya

A köztársasági elnök a legszebb időszakának azt a hat évet tekinti, amit a három gyerekével otthon tölthetett. Ahogy fogalmazott: összehasonlíthatatlan az a siker, amit édesanyaként érez akkor, amikor a gyerekeire néz, azzal, amit a közéletben ért el. – Már nagyok a gyerekeim, 19, 17 és 15 évesek, akiknek már inkább jó, ha néha nem vagyunk otthon. Nagyon büszke vagyok rá, hogy normális gyerekeim vannak, és szeretnénk, ha ezt meg is őriznék. Például ők is tömegközlekedéssel járnak, leballagnak a megállóba, cipelik a cuccaikat. Arra neveljük őket, hogy nekik is meg kell dolgozni azért, amit majd szeretnének elérni. Annak,  hogy én köztársasági elnök vagyok, otthon semmi jelentősége nincs. Ahogy hazaérek, ugyanolyan anya vagyok, mint mindenki más, ugyanúgy mosogatok, főzök, bevásárolok. Egyszer éppen a zöldséges pultnál állítottak meg és rácsodálkoztak, hogy ott vagyok. Az életünk ilyen értelemben relatíve normális tudott maradni, és ezt igyekszünk is megőrizni – mondta.

Arra a kérdésre, hogy a férje hogyan viseli a köztársasági elnöki pozícióval járó utazásokat, protokollt, Novák Katalin elmondta, hogy egy kicsit sztereotip, hogy egy férfi mellett mindig kell lennie a first lady-nek is, mert az úgy kerek. Ha pedig egy nőt kísérget a férje, azt kérdezik, mit keres mindig ott? Ráadásul egy férfi számára is, aki egyébként nagyon sikeres a saját szakmájában, nehéz megélni, hogy a felesége az ország első embere.

 

– István ezt nagyon jól viseli, és támogat mindenben, ami nem feltétlenül abban nyilvánul meg, hogy mindig mellettem van, de ezt nem is várom el – részletezte az államfő. – Aztán amikor megkapjuk, hogy olyan, mint Columbo felesége, akiről sokszor szó esik, de senki nem látja, akkor válogatunk az események között. Ahova nagyon muszáj, eljön ő is. Tiszteljük egymás munkáját, kölcsönösen megadjuk a szükséges mozgásteret, és támogatjuk egymást. Büszke vagyok arra, amit elért, hogy ilyen jó férj és apa mindemellett.

Lapunk kérdésére Szekeres Katalin, Kékcse polgármestere elmondta, óriási megtiszteltetés, hogy a települést választotta erre a beszélgetésre Novák Katalin. Kifejtette: ahol női polgármesterek vezetik a települést, ott nagyobb az empátia, jobban tudják a település életét szervezni. Ami a nőknek esetleg nehézséget okoz, az a munka és a család közötti egyensúly megtartása.

– Mindannyian gyakorlott polgármesterek vagyunk, a családjaink büszkék arra, hogy mi vezetjük a települést – részletezte Szekeres Katalin. – Azt az időt pedig, amit a családjainktól kérünk kölcsön a település érdekében, vissza is adjuk nekik. A nők mindig a békességre törekszenek, nem szeretnek konfrontálódni és valóban megértik a családokat. Ismerjük szinte az egész települést, a legkisebb gyerektől a legidősebb helyi lakosig, így személyes problémákat is megoldunk amellett, hogy a település fejlesztése a legfontosabb feladatunk. Nagyon összetartóak itt a járásban a polgármesterek, rendszeresen találkozunk, részt veszünk egymás rendezvényein, így nem véletlen, hogy a vármegyében lévő összes női polgármester, alpolgármester elfogadta a meghívásunkat és mindenki megtisztelte jelenlétével ezt a napot – tette hozzá.

LN

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában