Nyíregyháza

2023.04.25. 13:48

Országos versenyen remeklő zelkes diákok

Több első helyezéssel tértek haza a budapesti versenyről a zelkesek.

A nyíregyházi Zelk-iskola csapata a budapesti, országos verseny helyszínén

Forrás: iskola

Három év kihagyás után rendezték meg a kéttannyelvű iskolák országos német versenyét. A Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Iskolában 10 oktatási-nevelési intézmény 140 felső tagozatos tanulója mérte össze tudását, felkészültségét. Minden iskola az évfolyam legjobbjait indította el a versengésen.

– Sikerült ott folytatni, ahol abbahagytuk, sőt, a három évvel ezelőtti miskolci eredményeket is felülmúltuk. Önmagában annak is örültek a diákjaink, hogy a kényszerszünet miatt újra számot adhattak a tudásukról – mondta Tóthné Szkróbó Anita, a Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tangintézmény német munkaközösség-vezetője.

– Iskolánkat tizenketten egyéniben, négyen pedig csapatban képviselték. Az olvasott és hallott szövegértés mellett nyelvi és kommunikációs feladatokat kellett megoldaniuk. A csapat tagjai még egy előzetes kreatív feladattal is készültek.

Egyéniben első lett a nyolcadikos Dankó Rajmond, a második helyen végzett a szintén nyolcadikos Bakosi Jázmin. Ötödik lett a hatodikos Lápossi Eszter. Egyaránt a tizedik helyen zárt az ötödikes Tumpek Anna és Vasvári Nadin. A csapatversenyben a Ludman Eszter, Melich Marcell, Mihók Annabell és Vancsik Ádám összetételű négyes mindenkit megelőzve lett az első. A felkészítő tanáraik: Jeney Béláné, Morauszky Éva, Tóthné Sári Tímea, Tóthné Szkróbó Anita.

– Három éve egyéniben, most pedig csapatban lettem első, ami büszkeséggel tölt el, hiszen öregbítettem az iskolánk hírnevét – fogalmazott Vancsik Ádám 8. a osztályos tanuló.

KM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában