Nyíregyháza

2023.06.22. 18:16

Így búcsúztak a végzősök (fotók, videó)

Repülőn, traktorral, hintón, de főként az apostolok lován, gyalogosan vonultak végig a városon a Nyíregyházi Egyetem végzősei csütörtök délután.

 A vidám kompánia a hőség ellenére is talárban, csákóval a fején búcsúzott az oktatási intézménytől, tanáraitól, hallgató- és csoporttársaitól, s persze a megyeszékhelytől, ami évekkel ezelőtt tárt karokkal fogadta őket.

 

– Bízom benne, hogy ez csak a kezdet, az első lépés a nagybetűs életben, ahogy abban is, hogy sokan visszatérnek majd a Nyíregyházi Egyetemre valamilyen rész- vagy mesterképzésre. Legyenek büszkék arra, hogy itt töltötték a felnőtték válásuknak ezt a kritikus időszakát, hogy a koronavírus-járvánnyal és az energiaválsággal megküzdve sikeres záróvizsgát tettek – hangsúlyozta dr. Szabó György, az intézmény rektora az indulás előtti utolsó percekben. Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár hozzátette: tavaly hagyományteremtő szándékkal szervezték meg először a ballagók felvonulását repülővel, traktorral, lovas kocsival, nagy bulival, hadd lássák a nyíregyháziak, milyen jó hangulatban köszönnek el a végzősök az egyetemtől.

– A záróvizsgám végén azon gondolkodtam, holnap vagy holnapután hogyan beszéljük majd meg a kollégium előtt, ki milyen tételt húzott, mit rontott el, aztán rájöttem, hogy nem fogjuk megbeszélni, mert már nem leszünk itt. Nem tudom, hogy bennetek ez tudatosult-e már vagy számotokra is annyira ijesztő, mint számom – fordult diáktársai felé Ujfalusi Sándor. – Aztán ráébredtem – folytatta a frissdiplomás gépészmérnök –, hogy ez az új kezdet, ami a véggel társul, nem is annyira szomorú, mint amilyennek most érzem.  Remélem, ti is így gondoljátok majd, és a felvonulással megmutathatjuk, milyenek a nyíregyházi egyetemisták – indította útnak a társaságot a Hallgatói Önkormányzati Testület alelnöke.

A jó hangulatú menet pedig el is indult, egyenesen a Kossuth térre, a városháza elé, ahol oktatóik és a városlakók mellett dr. Kovács Ferenc polgármester is elköszönt a taláros társaságtól.

– Bár régen volt, amikor én végeztem az egyetemen, mégis az egy olyan szép emlék, amire mindig jó visszagondolni, hiszen meghatározó mérföldkő az ember életében. Polgármesterként a nem nyíregyházi hallgatókat tanulmányaik idejére mindig a város polgáraivá fogadom. Ez egy jelképes gesztus, mégis komolyan gondolom, mert jól képzett munkaerőre mindig szükség lesz Nyíregyházán – mondta dr. Kovács Ferenc, és ebben a pillanatban megérkeztek a repülők, amiket az egyetem végzős pilótái vezettek, akik tettek egy nagy kört, és még egyszer visszatértek. A hallgatók integettek társaiknak, akik a magasból csatlakoztak a felvonuláshoz és a búcsúhoz, ami remélhetőleg nem örökre szól. 

KM   
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában