Elnök – már huszonhárom éve

A Hubertus Kereszt arany fokozatát vehette át a közelmúltban Ibrányban megrendezett vármegyei vadásznapon Sipos Levente, a buji Táncsics Vadásztársaság tagja. A laudációban a következő méltatás hangzott el: 
Sipos Levente huszonhárom éve a társaság elnöke. Gazdaságvezetőként kezdte a vezetőségi feladatokkal való ismerkedést több mint 25 éve. A társaság tagjai, látva kvalitását, elnökké választották, s ezt a tisztséget azóta megszakítás nélkül látja el. Elnöksége idején több területátalakításon vezette keresztül a tagságot, amelynek összetartása, gazdálkodásának szakmai alapokon való folytatása jórészt az ő érdeme. 

Apáról fiúra száll a vadászat 

Az elismerés átvétele után beszélgettünk Sipos Leventével. Először arra voltunk kíváncsiak, hogyan került kapcsolatba a vadászattal. 
– Folytattam a családi hagyományt, hiszen nagyapám és édesapám is vadász volt, vagyis nálunk valóban apáról fiúra szállt ez a tevékenység, már az én fiam is vadász. A nagyapáim még Újkenéz, Mezőladány, Benk térségében vadásztak még sok-sok évtizeddel ezelőtt, édesapám és én már Bujhoz kötődtünk. Huszonnégy éves voltam, amikor levizsgáztam. 
– Abban az időben még az volt az előírás, hogy a sorkatonai szolgálat letöltése után lehetett megszerezni a vadászengedélyt. Édesapám mellett nagyon sok hajtáson vettem részt, megismertem, megszerettem a vadászok életét és a természetért végzett munkájukat. A vadásztársaság életében már tizenéves koromtól jelen voltam, részt vettem szinte minden eseményen mint hajtó vagy mint érdeklődő. 
Ki lehet emelni vajon egy élményt a sok közül? Melyik trófeára a legbüszkébb? – kérdeztük az elnöktől. 
– Egy őzbakra emlékezem vissza nagyon szívesen, amit már elnökként hoztam terítékre a saját vadászterületünkön, a trófeája 435 grammos volt. Tavasszal ejtettem el, akkor még nem volt nagy takarás. Sok trófeám nincs, ugyanis nem vagyok gyűjtögető típus. Jobban kedvelem az apróvadvadászatot. 

Hiányoznak a keményebb telek 

– Szeretem a természetet, szeretek kint lenni a határban, az erdőben, gyönyörködöm a tájban, az élővilágban, igyekszem minél többet barangolni. A legtöbb esetben még fegyvert sem viszek magammal. A vadászmesterünket és hivatásos vadászunkat, Vinnai Attilát gyakran elkísérem, megnézzük, hogy a területünkön minden rendben van-e. 
– Lehet, hogy sokan csodálkoznak, de nem hozok terítékre minden évben őzet, talán két-három éve történhetett meg utoljára. Soha nem törekedtem a mennyiségre, mindig az volt a célom, hogy élménydús vadászatokon vehessek részt. 
– Az etalont az jelentené, ha egy igazi havas tájban vehetnék részt fácán- és nyúlvadászaton. Sajnos ez mostanában nem nagyon adatik meg, de talán még visszatér az az idő, amikor keményebb lesz a tél, és hangulatosabbá varázsolja a vadászatokat – tette hozzá befejezésül.