Két háborúban álló ország népessége

Az 1991-ben függetlenné vált Ukrajna népessége akkor 52 millió fő volt, ami 2021-re 42 millióra mérséklődött, azaz három évtized alatt 20 százalékkal esett vissza. A legnagyobb csökkenés 2014–2015-ben a Krím-félsziget és a Donbasz régió orosz annektálásával következett be. A népesség zsugorodásának fő oka a természetes népességfogyás volt (többen haltak meg, mint ahányan születtek), de a kilencvenes évtizedben felgyorsult elvándorlás is nagy veszteségeket okozott. 

A nők mobilabbak 

E sorok írója két évtizede Lisszabonban meglepetten hallotta, hogy a portugál fővárosban és agglomerációjában 150 ezer ukrán él, akiknek három napilapjuk is megjelent – természetesen ukránul. Az elvándorlók többsége fiatal, a 20–44 évesek korcsoportjában a nők mobilabbak, a be- és kivándorlási arányaik magasabbak a férfiaknál. 
A teljes termékenységi arányszám (amely azt mutatja meg, hogy egy nőnek élete folyamán hány gyereke születne, ha a jelenlegi születésgyakoriság nem változna) drámai változáson ment át: az 1991. évi 1,8-del szemben 2020-ra már csak 1,2 volt. Az ideális arány a 2,1 lenne, ami egy stabil népességszámot eredményezne. Az alacsony termékenység és az elvándorlás miatt a népesség öregedése Ukrajnában is gyorsul. A halandóság valamelyest javult, de a születéskor várható élettartam három évtized alatti növekedése még a két évet sem érte el. A férfiak várható élettartama 10 évvel rövidebb, mint a nőké (66, illetve 76 év), Magyarországon ez a különbség csak 6 év (72, illetve 78 év). 

Milliók hagyták el az országot 

A háború új helyzetet teremtett a vándorlási folyamatokban is. Az ukrán elnök megtiltotta a 18–60 éves férfiaknak az ország elhagyását, ami lényegében a nőkre és a gyermekekre korlátozta a külföldre menekülés lehetőségét. Túlélésük és a család mielőbbi újraegyesítésének esélye érdekében becslések szerint már 10 millióan hagyták el az országot (de arról még hozzávetőleges adatok sincsenek, hogy közülük hányan tértek haza, sőt az is előfordul, hogy a hazatérők újra kivándorolnak, esetleg többször is). 
A Nemzetközi Statisztikai Figyelőben megjelent dolgozat szerint a harci cselekményekben elhunytakat és a visszatérőket is figyelembe véve 2040-ben az ország népessége 35 millió fő körül alakulhat, de van olyan forgatókönyv is, amely mindössze 28 millió fővel számol. Ebben az esetben a háború elhúzódásával és a menekülők tömegével kalkulálnak. A 28 millió fő alig több mint fele a függetlenné válás kori állapotnak. Európában erre is van példa (igaz kis országokról van szó), mert Albánia és Moldova népessége az utóbbi három évtizedben megfeleződött. 
A harctéri halálozások a férfiak elvesztését jelentik, ami a termékenységet is nagymértékben befolyásolja, de a túlélőknél megfigyelhető súlyos fizikai és lelki traumák szintén csökkentik a szülési hajlandóságot. Ukrajna lakosságának fogyása és öregedése megállíthatatlannak tűnik. 
Oroszország népessége 149 millió fővel 1993-ban érte el maximumát, azóta 15,4 millióval többen haltak meg, mint ahányan születtek, elsősorban az alacsony termékenység és a magas halandóság miatt. 2022 elején az ország népessége azonban csak 3 millió fővel volt kevesebb, mint három évtizeddel korábban, mert a vándorlási nyereség 10 millió fős többletet eredményezett. 
Nincs adatunk arról, hogy a bevándorlók többsége a Szovjetunió volt köztársaságainak orosz ajkú népességéből verbuválódott-e, de az kijelenthető, hogy Észtországból és Lettországból (Litvániában alig vannak oroszok) egyáltalán nem volt jellemző az orosz nemzetiségűek Oroszországba való áramlása. Mégsem 5,4 millió fővel mérséklődött az ország népessége, mivel a Krím 2,4 milliós népességét odaszámították. 

A várható élettartam 

A Nagy Honvédő Háború (1941–1945) idején született kevés gyermek miatti reprodukciós hullámvölgy máig érezteti hatását. 1999-ben a teljes termékenységi arányszám 1,16 volt, ami a modern Oroszország legalacsonyabb értéke. 2000–2015 között ez a ráta felkúszott 1,78-ra, ami 2020-ban visszaesett 1,50-re. 
A 2,1 gyermek/nő arányt legutóbb az 1955–1959 között született nők érték el. 
Az orosz emberek közismerten rövid ideig élnek. Az 1960-as évek közepén a születéskor várható élettartam megközelítette a 70 évet, amit csak 1987-ben szárnyalt túl (70,1 év). Ezt követően e mutató értéke csökkenni kezdett, és a mélypontját 1994-ben érte el, a maga 63,8 évével (a férfiaké ekkor jóval 60 év alatt volt!). 2000–2005 között az Európai Unió átlagától 13 évvel maradt el az oroszországi érték (77,8, illetve 65,0 év), ami 2015–2020-ra 8,7 évre mérséklődött. 
A születéskor várható élettartam 2019-ben érte el maximumát (73,3 év), ami azóta a Covid-járvány miatt 1,8 évvel csökkent. 2019-ben a férfiak 68,2 évre, a nők (mint Magyarországon) 78,2 évre számíthattak. 

Életkilátások 

1995-ben a 20 éves orosz férfiak életkilátásai 0,1 évvel voltak rövidebbek (40,5 év), mint a 100 évvel (1896–1897) korábbi érték. Ekkor a 60 éves férfiak még annyi életévre sem számíthattak, mint a fejlődő országban élő kortársaik, csak a legkevésbé fejletlenekhez viszonyítva volt jobb a helyzetük. 
A fenti jelenségért nem elsősorban az egészségügy a felelős, amit az is bizonyít, hogy az 5 éven aluli gyermekek halandósága az 1990. évi 21 ezrelékről 2020-ra 5,5 ezrelékre csökkent. 
A csecsemőhalandóság a függetlenné váláskor 19, 2020-ban 4,5 ezrelék volt, ami nagyon közel van a legfejlettebb egészségügyi ellátást nyújtó országok szintjéhez. Az alkoholizmus és a dohányzás visszaszorításával, a mozgásszegény életmód megváltoztatásával és más egészségtudatos magatartásformák elterjesztésével sokat lehetne javítani életkilátásaikon. 
- Prof. Hajnal Béla, az MTA Demográfiai Bizottságának tagja -