Akkumulátorgyár

2023.07.28. 14:26

Növekvő pályára állítják Nyíregyházát

A fogyasztói elektronika terén világelső kínai Sunwoda a legfejlettebb akkumulátorgyárát építi Nyíregyházán.

L. Tóth Lajos

Fotó: Sipeki Péter

Megközelítőleg 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten. A tárcavezető hozzátette, hogy a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója közé tartozó vállalat Magyarországon hozza létre az első európai üzemét a kontinens autóipara részéről mutatkozó növekvő kereslet miatt. A cég az első ütemben 93 milliárd forintos beruházást hirdetett meg, de a projekt értéke a többi építési szakasszal, hosszú távon el fogja érni az 580 milliárd forintot, s így több ezer munkahelyet teremt majd Nyíregyházán.

Pénteken dr. Kovács Ferenc polgármester és dr. Podlovits Roland alpolgármester a városházi sajtótájékoztatón méltatta a beruházás jelentőségét.

– Hosszú tárgyalássorozat és egyeztetés után választotta a Sunwoda Nyíregyházát. A kínai cég világelső a fogyasztói elektronika területén, és az elektromobilitási vállalataként funkcionáló leányvállalata (SEVB) a TOP 10-be tartozik a világon az elektromos járművekbe szállított akkumulátorokat illetően. A Sunwoda alelnöke, Dai Zhihua kijelentette, hogy ez az üzem lesz a legfejlettebb, energiatudatos high-tech gyár, amit valaha építettek. Az építkezés várhatóan az év végén kezdődik, a termelés pedig 2025 végén kezdődhet meg – közölte dr. Kovács Ferenc.

A városvezető megerősítette: – A Sunwoda elkötelezett amellett, hogy a magyar és a nemzetközi környezetvédelmi előírásoknak egyaránt megfeleljen. A gyárat száz százalékban megújuló energia felhasználásával tervezik működtetni. A zöld megoldásokkal a gyártás kisebb terhelést jelent a helyi villamosenergia- és vízhálózatra. A vízfogyasztást szinte teljes egészében a tisztított szennyvíz felhasználásával fedezik.

– A Nyíregyházi Ipari Park bővítésébe tudatos stratégia mentén kezdett bele a város. Törekvéseinket megismerve a kormány is partnerként csatlakozott a fejlesztési elképzeléseinkhez, hiszen előbb – több ütemben - 54 milliárd forinttal, majd a közelmúltban megjelent kormányhatározat szerint újabb, mintegy 138 milliárd forinttal támogatja a Nyíregyházi Ipari Park infrastruktúrájának kiépítését.

– A 42 ezer alkalmazottat foglalkoztató, sencseni központú cég elfogadta Nyíregyháza víz-, talaj- és levegővédelemmel kapcsolatos kibocsátási küszöbértékekre vonatkozó monitoring-programját. A Sunwoda vállalta, hogy betartja a magyarországi, egyébként európai összevetésben is rendkívül szigorú előírásokat – vette át a szót dr. Podlovits Roland alpolgármester.

 

– Senki nem gondolhatja komolyan azt, hogy egy tisztább, fenntarthatóbb jövőért elindított folyamat azzal jár, hogy tönkre tesszük környezetünket. Vannak olyan anyagok, melyek alkalmazására fokozottan oda kell figyelni, de betartva minden szigorú környezetvédelmi előírást, a mai modern technológiákat alkalmazva, nem fenyegetheti veszély élőhelyünket – nyomatékosította dr. Kovács Ferenc. – A világgazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő része az elektromosautó-iparhoz kötődik. Nyíregyházán a dél-koreai W-Scope szeparátorfilmet fog gyártani akkumulátorokhoz, a német Boysen pedig fém tartó-takarólemezeket, szintén az akkumulátorokhoz kapcsolódva. A tervek szerint összességében 1200, valamint 400 új munkahelyet teremtenek majd, közel 360 milliárd forintos befektetéssel. Az Electrolux 2023 végére bejelentett, 600munkavállalót érintő bezárása is felhívja a figyelmet a munkahelyteremtés fontoságára. A Sunwoda beruházásával Nyíregyháza az autóipar globális térképére kerül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában