Országos Polgárőr Nap

2023.07.10. 12:27

Polgárőr-csúcstalálkozó Lakiteleken

Szabolcs-szatmár-beregiek is részt vettek az Országos Polgárőr Napon.

A rozsréti polgárőrök is elismerésben részesültek

Az impozáns Hungarikum Liget adott otthont az Országos Polgárőr Szövetség és a Lakitelek Népfőiskola szervezésében megrendezett Országos Polgárőr Napnak szombaton.

– A kormány abban hisz, hogy az emberek számára meg kell teremteni az alapvető biztonságot mind az országban, mind a határokon kívül. 2010 óta több mint két és félszeresére növekedett az az összeg, amit közbiztonságra, az emberek mindennapi biztonságának megvédésére fordíthat a kormány, és pénteken úgy fogadta el az Országgyűlés a jövő évi költségvetést, hogy a biztonságra, a magyar emberek védelmére jövőre 168 milliárd forinttal több áll rendelkezésre, mint az idén - jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, majd  köszönetet mondott a polgárőrök munkájáért, akik az elmúlt évben összesen tízmillió járőrórát, a rendőrökkel és a határvadászokkal közösen pedig 393 ezer járőrözési órát teljesítettek.

– A kormány elismeri és köszöni a több mint 60 ezer polgárőr áldozatos munkáját. A polgárőrök számíthatnak a támogatásra, a magyar emberek pedig számíthatnak a polgárőrök munkájára – fűzte hozzá Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója azt mondta, a jól szervezett polgárőrség garancia arra, hogy békesség legyen az országban. Egy polgárőr akár egyenruhában van, akár anélkül, állandóan készenlétben van.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, az elmúlt év volt a legsikeresebb a polgárőrség történetében. A költségvetés meghaladta a 2 milliárd forintot, a polgárőrök 10 millió munkaórát teljesítettek.

KM, MTI, keol.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában