A királyi méltóság

Ezer évünk tele fájó, felemelő példákkal, hogy idegen erő és hatalom rajzolhat bármilyen vonalakat papírlapokra, a kő és a hegy marad, és mi együtt ünnepeljük a magyar állam születését. Történelmünk egybeforrott Európa történelmével, mint ahogy a védelmével is, mert amikor rend, nyugalom és béke honolt hazánkban, más népek is nyugodtabban hajthatták álomra fejüket. Ezért hívtak magyar királyt az európai keresztes seregek élére, ezért kapta Magyarország a kereszténység védőpajzsa, az antemurale christianitatis címet, ezért szólnak a harangok minden délben a világ minden pontján. Első királyunkat a szentek panteonjába emelte az a szilárd világi és hitbéli alap, amelyet teremtett, s amelyen hazánk ma is áll. Szent István egyszerre épített államot és lelki közösséget. A vármegyerendszer és az egyház ma is áll, s hétköznapi életünket akkor is meghatározza, ha korunk embere ezt nem mindig ismeri fel, vagy fájó módon adja a tudatlanság és tiszteletlenség jeleit. 
Az ünnep büszke pillanatai ötvözik a tisztelgő emlékezést a számvetés kötelességével, ez pedig a feladatokat is körvonalazza. Elég egy pillantás belátni, hogy a ma nemzedéke, az ország újra történelmi próbatételek sora előtt áll, mert öröknek hitt értékeket és tanokat fordítanak ki a sarkaikból. Vegyük csak Szent István király intelmeit és törvényeit, amelyekben egyesek igazolást látnak az Európát végveszélybe sodró népvándorlásra. Idézik, hogy meghagyta fiának, Imre hercegnek: „a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” István királyról valóban az áll a krónikákban, hogy befogadó, toleráns volt, de az idézet úgy teljes és pontos, hogy vendégekről beszél, és olyan jövevényekről, akik „akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén”. A római birodalom példáján említi, hogy „sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról”. A befogadás nem hordáknak, erőszakos behatolóknak szólt. Az intelmekben a vendégek iránti tiszteletet megelőzi a hit megőrzése, a rend becsben tartása – és a sorrend jelentőséggel bír. Megkövetelte a normák és szokások tartását, a katonai fegyelmet pedig a megmaradás feltételének tartotta. A történelmet kellő mélységben tanulmányozó és értő ember érzi a napjainkban is ható üzenetet. 

Nyéki Zsolt