Kisvárda

2023.08.23. 17:49

Két nyári tábornak ad otthont a „Besi”

A program színesítésére meghívnak külső előadókat is.

Szon.hu

A két tábort hétfő reggel nyitották meg a gimnázium dísztermében. Képünkön: Bíró Gábor, Marczinkó István, Kiss Ildikó és dr. Koncz Gábor

Forrás: Fotó: Néző István

Fiatalok jókedvétől hangos Kisvárdán a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium épülete ezekben a napokban, holott még meg sem kezdődött az új tanév. A magyarázat roppant egyszerű: ezen a héten, vagyis augusztus 21. és 25. között rendezi meg a már hagyományos matematikai és természettudományi tehetséggondozó táborát a Béres József TIT Kisvárdai Egyesülete a házigazda középiskolával együtt. 
Felmérés a diákok tudásáról 
– A matematikai tehetséggondozó tábort még 1990-ben indította el a gimnázium, a TIT Egyesület pedig később csatlakozott a szervezőkhöz. A vírusjárvány miatt két év kiesett, így most a 31. tábort nyithattuk meg hétfő reggel – mondta el érdeklődésünkre Marczinkó István, a Béres József TIT Kisvárdai Egyesületének igazgatója. 
– Főleg hetedik osztályos tanulók szoktak részt venni a tábor életében. A középiskola tanárai a foglalkozások során, illetve egy tesztírás segítségével képet kaphatnak arról, hol tartanak az általános iskolás diákok, a fiatalok pedig megismerkedhetnek a középiskolai követelményekkel. A tábor mindig versennyel zárul. A legjobban teljesítő diákok előtt nagyobb a lehetőség arra, hogy majd a nagy hírű Besiben folytathatják a középiskolai tanulmányaikat. 
– A természettudományi tábor még csak ötéves múltra tekint vissza, ennek a Béres-laboratórium ad otthont. Ezt a laboratóriumot az önkormányzat és a Béres család támogatásával sikerült létrehozni a gimnáziumban. Az idén 45 fiatal jelentkezett a két táborba. Hétfőtől péntekig tart a tábor, pénteken versennyel, vetélkedővel zárul, a nyerteseket pedig díjazzuk – árult el további információkat Marczinkó István. 
Élmények a világűrből 
– Külső előadókkal is színesítjük a tábor életét. Az idén hazánk első űrhajósa, Farkas Bertalan tart majd előadást augusztus 23-án, szerdán 14 órától a fiataloknak. Mesél az űrutazásáról, valamint a mostani négy magyar űrhajós kiválasztásáról. Ez a rendezvény nyitott, minden érdeklődőt szívesen fogadunk – tette hozzá Marczinkó István, a két nyári tehetséggondozó tábor egyik fő szervezője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában