Nyíregyháza

2023.09.09. 15:31

A sírgödörből a dobogóra jutottak (fotók, videó)

A sírásók országos versenyén Hajdúböszörmény két csapata is a legjobbak között végzett.

Szon.hu

 Születünk és meghalunk, ez az élet rendje. Egy újszülött mindig örömöt, boldogságot visz a család életébe, az elmúlás, szeretteink elvesztése azonban mély gyásszal, fájdalommal jár. Az elhunytat utolsó útjára kísérjük, végső búcsút veszünk tőle sírjánál, s ekkor találkozunk a sírásókkal és a munkájukkal. Nincsenek könnyű helyzetben a temetéseken dolgozók, hiszen a gyászoló hozzátartozók között kell végezniük feladatukat a lehető legnagyobb tapintattal és empátiával. Néhány éve felvetődött a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületénél az a gondolat, mi lenne, ha a hazánk sírásó csapatai egy országos verseny keretében megmérettetnék tudásukat, rutinjukat, tapasztalatukat, s végül megszületett az országos sírásó verseny, amit már öt alkalommal is megrendeztek.

A hatodik megmérettetésnek 2023. szeptember 9-én Nyíregyháza adott otthon, a versenyt az Északi temetőben tartották meg.  A házigazda szerepet a megalapításának 70. évfordulóját ebben az évben ünneplő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. vállalta magára, így azonban a dolgozói az idei versenyen rendezőként nem indulhattak.

Szombat reggel 9 órakor kezdődött meg a verseny, amelyen végül az ország területéről tizenhat csapat vett részt. Jöttek résztvevők többek között Székesfehérvárról, Ceglédről, Hajdúnánásról, Hajdúböszörményből, Szekszárdról, Budapestről, valamint Kisvárdáról is. Több temetkezési cég kettő, sőt, volt olyan is, ami három csoportot is benevezett.

A versenyzőket Nyíregyháza vezetése nevében Szenti Tibor önkormányzati képviselő köszöntötte, majd többek között a következőket mondta:

- Első hallásra, amikor az ember azt hallja, hogy sírásó verseny, megrökönyödik és csodálkozik. De amikor ma reggel ide megérkeztem, jó volt látni, hogy milyen szervezett, milyen rendezett ez a verseny. Olyan szervezett és rendezett, mint ahogy a kegyeleti társaságok a munkájukat végzik a hétköznapokban. Házigazdaként nem indulhatott az idén hetven esztendős Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Temetkezési Kft. csapata, de szívből gratulálok Pénzes Tibor Csaba igazgatónak és munkatársainak a verseny előkészítéséért és megrendezéséért. Kívánok olyan felszabadult és jó versenyt, ami a hétköznapokból kiragadja önöket, hiszen amikor a kegyeleti társaságok szolgálatára gondolok, akkor nekem három fontos dolog jut az eszembe: a precizitás, az empátia és a fizikai munka, amit önök végeznek nyáron, télen, fagyban, hóban esőben.

Fotó: M. Magyar László

Varga József, a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének elnöke ismertette azt a három feladatot, ami  a versenyzőkre várt. Először egy meghatározott méretű sírgödröt kellett készíteniük a részvevőknek, erre két órájuk volt. A zsűri az első három helyezettet jutalmazta. Ezt a versenyt a hantolás követte, vagyis a kiásott földet kellett sírhalommá formázni. A legszebben dolgozó csapat különdíjat vehetett át.

 

Pénzes Tibor, a  Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. igazgatója harmadik feladatként még egy meglepetés számot is tartogatott a csapatoknak: a kész sírhantokat árvácskákkal kellett beültetni. A legszebben elvégzett munka itt is különdíjat ért.

 

Az eredményhirdetés után kértük arra Pénzes Tibort, értékelje a rendezvényt.

- Bár a nyíregyházi kollégák versenyen kívül indultak, összesen 17 csapat mutatta meg a tudását. A tizennyolcadik csapat is eljött szurkolni, de egy friss sérülés miatt már nem vállalták a versenyzést. A csapatok becsületesen küzdöttek egymással, s megküzdöttek a földdel is. A gyorsaság mellett fontos volt a precizitás is, s bizony néha megakadt a sírgödörbe leengedett kaloda zsűrizéskor. Lehet, hogy a zsűri szigorúnak bizonyult, de a kaloda tényszerűen megmutatta, ha valamelyik csapat nem pontosan dolgozott. Összességében úgy érzem, jól sikerült a rendezvényünk. Nem gondoltam volna, hogy a versenyzők mellett lakossági érdeklődés is lesz, több csapatot szurkolók kísértek el, tulajdonképpen minden korosztály képviseltette magát rendezvényünkön. A kft. ebben az évben ünnepli megalakulásának hetvenedik évfordulóját, s a jubileumon a koronát ennek a versenynek a megrendezése jelentette a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesület felkérésére. Sajnos, házigazdaként a munkatársaim versenyen kívül mutathatták meg tudásukat egy kis markológéppel, de remélem, jövőre már mi is indítunk majd csapatot. A különböző vármegyékben dolgozó kollégák az egyesület elnökével együtt elismerően nyilatkoztak a rendezvényünkről – mondta Pénzes Tibor.

M. Magyar László

A győztesek és a különdíjasok 
Fotó: M. Magyar László

A végeredmény:

1. Paraklétosz I. (Hajdúböszörmény), 2. Csongrád Megyei Kegyeleti Kft., 3. Rejtély Rt. (Paraklétosz, Hajdúböszörmény).

Hantolási különdíj: Székesfehérvár

Virágosítás: Biokom (Pécs)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában