A vb-sikerből jutott vármegyénknek is

Minden idők legjobb eredményét érték el a magyarok a XXIII. pontyfogó-világbajnokságon szeptemberben. A megmérettetést a franciaországi Lac de Pannecière tavon rendezték meg, s a magyar csapat összetettben a negyedik helyen végzett. 
A Gaál Tibor – Nagy Zoltán páros ezüstérmet szerzett, a Kovács Zoltán – Nyerges Gergő duó a 6. helyen végzett, a Balogh Hunor és Balogh Tibor (Simon Csaba) alkotta egység a 66. pozíciót érte el. A csapat tagja volt még Szilágyi Gergő, illetve a szövetségi kapitány, Haraszkó Csaba és a másodkapitány, Matisz Bence. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye alaposan kivette a részét a dicsőségből, hiszen Nyerges Gergő Tiszateleken, Kovács Zoltán és Haraszkó Csaba Nyíregyházán él.

Rekordszámú résztvevő 

A szövetségi kapitánnyal, Haraszkó Csabával beszélgettünk a versenyről, a felkészülésről. Először arra voltunk kíváncsiak, mit kell tudni a verseny helyszínéről. 
– Franciaországban, Dijon mellett, a Lac De Pannecière nevű völgyzáró gátas víztározónál rendezték meg a világbajnokságot. Ez egy meglehetősen nagy és mély vizű tó, teljes telítettséggel a területe közel 600 hektár. Egyébként csodálatos helyszín és nagyon jó versenypálya, rengeteg hallal – kezdte tájékoztatását a szövetségi kapitány. 
– Az idei világbajnokságon rekordszámú résztvevő, harminckét ország vett részt. Kazahsztánból, Dél-Afrikából, sőt még az Egyesült Államokból is érkeztek versenyzők. A pályát 3 szektorra osztják fel, minden országból egy-egy páros foglal helyet a szektorokban egy bizonyos sorsolási metódus alapján. A tiszta versenyidő 72 óra, ez idő alatt kell a lehető legtöbb 1,5 kilo­grammnál nagyobb pontyot és amurt megfogni. Az értékelés a szektorban elért helyezés alapján történik. Ha pl. egy páros a legtöbb halat fogja a 32 fős szektorban, akkor 1 pontot kap, ha második 2-t, és így tovább. Az a nemzet győz, amelynek a 3 szektorban elért összesített eredmény alapján kapott helyezési száma a legkevesebb. 
– Bármilyen csali és etetőanyag használható az élő anyagok kivételével. A szabályzat többi része egyébként nagyon szigorú és részletes, ezért nagyon kell figyelni minden apró részletre. A versenyboksz egy 20 méter széles, 12 méter hosszú kiszalagozott rész. Szigorúan ebben a sávban kell horgászni és tartózkodni. Minden szükséges eszközt és felszerelést be kell vinni a kezdő dudaszó előtt, mivel ezt követően már semmit nem lehet pótolni, és nem vehetnek igénybe a versenyzők semmilyen külső segítséget.

Edzés a helyszínen 

Rákérdeztünk arra is, hogy a verseny előtt volt-e lehetőség edzésre a világbajnokság helyszínén. 
– Ugyanolyan halra, történetesen pontyra horgászunk a világ minden táján, de mégis minden egyes víz teljesen más, ezért mindig az adott helyszínen kell felkészülni a versenyre. Mindegyik versenyzőnknek lehetősége volt arra, hogy a verseny előtt pár héttel tesztelje, megismerje a vizet. A halak aktivitása, tartózkodási helyei, táplálkozási szokásai teljesen eltérőek, éppen ezért más technikát és etetőanyagot igényelnek. Ez most sem volt másképp, hiszen itt speciálisan egy vízközti módszert kellett alkalmazni, ezért ezt kellett gyakorolni – magyarázta a szakember. 
– Meg kellett találni a megfelelő csalit, mikor és mivel etessünk, és rá kellett jönnünk arra is, hogyan kínáljuk fel a csalit. Ilyenkor pontosan a verseny körülményeit szimuláljuk. Általában mindenki különböző módszerrel és technikával horgászik, így pontosan kiszűrhető, hogy mely módszereket végképp ne válasszuk, ha váltani kell. 
– A halak nagyon erősek voltak, vehemensen védekeztek, még a kisebbek is küzdöttek, ezért nem lehetett finomszerelékkel horgászni, ráadásul rengeteg keszeg, domolykó zavarta a horgászatot, ezért a kicsi csalik alkalmazása nem jöhetett szóba. 
– Az apró maggal történő etetést is korlátozni kellett, nehogy a kisebb halak eltüntessék az etetőanyagot, még mielőtt a pontyok odaérnek. Ilyenkor az etetésnél a legfontosabb a ritmus. Nagyban függ attól is, hogy a szomszéd mikor etet, ezért ha esetleg egy ütem kimarad, akkor könnyen el tudja csalni tőlünk a halat. Ezek mind nagyon fontos információk az etetőanyag összetételének meghatározásában, amikre itthon nem tudunk előre felkészülni. 
Ha jól tudjuk, a magyar versenyzők egy nagyon speciális technikát alkalmaztak. Mi volt ez pontosan? – hangzott el egy újabb kérdés. 
– Tulajdonképpen két módszert használtunk a világbajnokságon. Az egyik, amiben nagyon jók vagyunk, és itthon is sokat használjuk, az a PVA tasakos módszer, a másik az a vízközti, az úgynevezett zig-riges technika. Ez utóbbi elég sok fejtörést okozott, hiszen idehaza csak nagyon ritkán kell alkalmazni, főleg a nagyon mély vízben eredményes. Ennél a technikánál a csalit vízközt kínáljuk fel a pontyoknak. A szabályzat értelmében semmilyen úszót nem használhatunk a zsinóron, ezért a csali felkínálására szolgáló előkének olyan hosszúságúnak kell lennie, amilyen mélységben szeretnénk azt felkínálni – válaszolta Haraszkó Csaba.

Trükk a mágnessel, pohárral 

– Az edzések során nyilvánvalóvá vált, hogy ez lesz a fő technika a nappali időszakban, és a tesztek azt mutatták, hogy a felszíntől 2-2,5 méteres mélységben a legaktívabbak a halak. Ez bizony azt jelentette, olykor 20-22 méteres előkével kell horgászni. Ilyen hosszú előkével dobni nem egyszerű feladat. Nagy odafigyelést igényel, hogy a szerelék ne gubancolódjon, és a csali felkínálása 100 százalékosan jó legyen. Ehhez egy házilag eszkábált szétvágott műanyag pohár jelentette a megoldást, amibe egy erős mágnest helyeztünk. A mágnes rögzítette a horgot, és feszesen tartotta az előkét a dobáshoz. A pohár pedig azért kellett, hogy a többiek ne lássák a csalit. A hosszú előkék tárolására is egy speciálisan, szintén házilag barkácsolt szivacshengert készítettünk. Erre feltekertük az előre elkészített felcsalizott előkéket. Ezek az eszközök azért fontosak, hogy a lehető leggyorsabbak legyünk, minél kevesebb idő menjen el az újraszereléssel.

Pakolás és hátterezés 

Kíváncsiak voltunk arra is, vajon a világbajnokságon részt vevő magyar versenyzőket mi alapján választották ki? 
– Az országos bajnokság hazánkban klubrendszerben történik. Minden klub 8-9 főből áll, és a bajnokságot megnyerő csapat kvalifikál indulót a következő évi világversenyre. A kezdőkeretet pedig a csapatvezetőkkel közösen döntjük el a versenyt megelőzően. A versenyző csapatot 3 páros alkotja, két további horgász a szakmai hátteret jelenti, akik bármikor bevethetőek, ha szükség esetén cserére kerülne sor. A csapatnak tagja volt még a másodkapitány és jómagam. Mi is ugyanúgy részt veszünk a felszerelések kipakolásában, a hátterezésben, mint a versenyzők, de emellett a kapitányi meetingen és a technikai értekezleten is képviseljük a csapatot.

Szándékos megtévesztések 

Mi mindent takar vajon a hátterezés kifejezés? 
– Fontos, hogy a pályát bejárva szemmel tartsuk a konkurens csapatokat, legalább is azokat, amelyek jól fogják a pontyokat. Nekünk az a feladatunk, hogy megfigyeljük, milyen módszerrel horgásznak, mivel csaliznak, mivel etetnek, milyen távra dobnak be. Minden csapat kínosan ügyel arra, hogy nagy titokban tartsa az információkat, sőt olyan is előfordul, hogy egy fogás után szándékosan rossz csalival dobnak vissza, hogy félrevezessenek bennünket. Persze, mi is kifinomult módszereket dolgoztunk ki, és szinte el sem tudja képzelni az ember, hogy apró nüansznyi dolgokból mi mindenre lehet következtetni. A versenyzőkhöz ezeket az információkat juttatjuk be, amik fontos szerepet játszanak akkor, ha váltani kell a technikát. 
S kellett a versenyen taktikát változtatni? 
– Az alaptechnika megvolt a versenyre, azt begyakoroltuk a teszteken. Pontosan tudtuk, hogy mikor mire fogunk váltani. Nappal a vízközti horgászat volt inkább eredményes, éjszaka pedig a mély vízben a fenéken kellett horgászni egy PVA tasakos módszerrel. Ennek lényege, hogy egy vízben oldódó kis tasakban kínáljuk fel a csalit és az etetőanyagot. A tasak a fenékre érve szétoldódik, és így fejti ki a csalogató hatását a halak körében. 
– Ez a technika nem ismeretlen nekünk, de a nehézséget az jelentette, hogy a tréningen csak 9 méteres vízben volt lehetőségünk horgászni, de az egyik párosunk a tó egy nagyon mély vízi szakaszára került a versenyen, ahol a víz 22 méteres volt, és 18-20 másodperc volt, míg a szerelék a fenékre ért. Ilyen mély vízben még sohasem horgásztunk, abszolút nem volt rutinunk benne, ezért ott kellett rögtönözni és megtalálni a megoldást, hogy például a tasak ne oldódjon szét a fenékre érés előtt, hiszen így veszített volna a hatékonyságon. 

MML 
 

Kép: A magyar csapat Franciaországban az eredményhirdetés után | Fotó: MOHOSZ