Csenger

2023.11.10. 15:59

Szent Mártonra emlékeztek Csengerben

L. Tóth Lajos

Fotó: Kákos Dávid

Négyszáznál is többen vettek részt a Márton-napi lámpás felvonuláson csütörtök este Csengerben. A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a Riskó Ignác Óvoda Honvéd utcai épületénél gyülekezetek a felvonulók, hogy - rendőri felvezetés mellett - a Rákóczi utcán végigsétálva megérkezzenek az Ady Endre utca elejére, a város művelődési központjához. Az indulás előtt Forján Zsolt polgármester és Szécsiné Váczi Mónika óvodavezető köszöntötte a résztvevőket, majd az intézmény Mókus csoportjának Márton-naphoz kapcsolódó műsorát tekinthette meg a szép számú közönség. Az érkezésnél Ivancsó Sándor görögkatolikus esperes osztotta meg gondolatait kicsikkel és nagyokkal, felidézve Szent Márton legendáját, s a lelki örökséget, amit ránk hagyott. A rendezvény zárásaként finom szendvics és meleg tea várta a felvonulókat, de nem kellett csalatkozniuk azoknak sem, akik klasszikus ízekre vágytak, hiszen a zsíros kenyér és a hagyma sem hiányozhatott a ,,menüből”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában