Csodaszép fatemplom Fényeslitkén

A felső-Tisza-vidéki Szabolcsban takaros település, tetszetős, szép nevű falu csöndesíti meg a rajta autón átsuhanó továbbutazót, s ösztönzi szemügyre vételre, visszatérési szándékra. Csinos község valóban. Középületei, családi házai, pihentető parkjai, kondiparkja, köztéri szobrai, játszóterei, egynyári virágai, útszegélyi törzses rózsafácskái ideköltözésre ösztökélik a közeli Kisvárda szépérzékű városlakóit, akik azt vallják: – Fényeslitke Kisvárda rózsadombja. Igaz, ami igaz: egyre több házon tűnik szembe a virágokkal díszített kerámiatáblácska: Virágos udvar, példás porta. Nemhiába társult az ősi Litke névhez a fényes jelző.

Mit írjunk akkor a most (anno Domini 2023. Karácsony hava 16. napjától) fölszentelt csodaszép görögkatolikus fatemplomra a falu, kellős közepén? Egy szívből fakadó kérést az Aranyszájú liturgiájából mindannyiunk nevében: ,,Uram, ki megáldod a téged áldókat és megszenteled a benned bízókat, üdvözítsd népedet és áldd meg örökségedet…”

Organikus (szerves), nemrég még élő anyagból épített fenyőfa templom sík vidéken? Négy égtáji külső kerengővel a meditációkra hajlóknak és az evangéliumolvasóknak, nap mint nap nyitott ajtóval. Kis istenháza, lélekhez, testhez illő találkozóhelye az istenkereső, halandó, esendő embernek és a véghetetlen Örökkévalónak. Útmenti templomocska, mint a Krisztus-keresztek az országutak szélén. Pár lépés a járdától a bizánci, hármas keresztszárú feszület és az Üdvözítő betlehemi születését megjelenítő ikon (fára festett szentkép) között, és már szent helyen áll vagy ül a föld lakója, aki kettős feladat teljesítésére hivatott, amint Nagy László megfogalmazta Vállamon bárányos éggel c. versében: „égi, földi virágzás tükre.” Bent, a mindenütt fenyődeszka negyven ülőhelyes templombelsőben örökmécses fénye jelzi, nem vagy egyedül, az Ember fia-Isten Fia, a Világ világossága, huszonnégy órás ügyletet tart a Szent Miklós tiszteletére szentelt istenházában. Az ikonosztázion (képállvány) négy ikonja: Krisztus király, a Királyi ajtó mellett jobbról; A Szűzanya isteni gyermekével, balról; Boldog Romzsa Tódor vértanú (ereklyéje, a munkácsi püspök ajándéka, az oltárban),  a negyedik pedig mürai Szent Miklós (Mikulás), a legnépszerűbb segítő szent, az istenhajlék névadója. Úgy tartja a legenda, hogy templomunk oltalmazójának a szomszédja nyilvánosházba kényszerül adni három szép lányát. Miklós nem hagyhatta. Éjten éjjel – ne tudja senki – a nyitott ablakon pénzes erszényt dobott a házukban, három egymást követő éjjelen, hogy megmeneküljenek a gyalázattól. Krisztus után 350 körül halt meg a legnépszerűbb szent, öregen, fehér szakállasan.

Salamon király emelt hajdan kő- és cédrusfa templomot. Imában kérte Urát: „Tartsd rajta szemed ezen a házon éjjel nappal…” A fényeslitkei görögkatolikus fatemplom egy évtizedes fáradozás jutalma. Igazán illik tisztelendő Máté Csaba szabolcsveresmarti parókusra, Isten szolgájára, amit a jeruzsálemi templomban tanító Jézusra mondtak: „Buzgóság emészt a hazádért.” Mint Aggeus prófétának rendelte az Úr, úgy kezdett templomépítésbe: „Menjetek föl tehát a hegyre, hozzatok fát és építsétek újjá a templomot.” A fát „Kárpát szent bérce” biztosította, az ikonok is Kárpátalján készültek.

Így érkezett el az a szép, fényes nap, a fölszentelés ünnepi napja. Orosz Atanáz a miskolci, Szocska A. Ábel nyíregyházi és Luscsák Nílus munkácsi püspök és helynökeik előbb a bizánci keresztet és a Krisztus születése ikont szentelte föl a templom előtti kis terecskén, majd a kerengőn körbejárva vonultak be a tetőtől talpig fatemplomba és kezdetét vette Aranyszájú Szent János fényes, fölséges énekes liturgiája. Először hangzott föl Fényeslitke csodaszép templomában a könyörgés: „Ezen szent hajlékért s mindazokért, kik ide hittel, buzgósággal és isteni félelemmel járnak.”  

Most már három templomos Fényeslitke. Nyolcszázados az Árpád-házi, román stílusú templomtorony. Az egyik ősi és bizonyára legszebb Szabolcs-Szatmár-Beregben. A teremtemplomot a reformátusok építették hozzá. A római katolikus későbarokk, mennyezeti boltozatán evangéliumi „festett biblia”. A harmadik a legkisebb és legkedvesebb, a fatemplom. Rokonai vagy inkább testvérei a Kárpátalja hegyvidéken lelhetők föl, a legközelebbi a máriapócsi fatemplom a bazilika közelében és az 1600-as évekbeli mándoki „cerkó”, jó ideje a szentendrei skanzenben látogatható.

Három felfohászkodás zárta fényes napunkat. A pápai himnusz, az „Isten, áldd meg a magyart” és a „Boldogasszony, anyánk”. És az elismerő ajándékosztás szolgálattevő főpapjainknak: egy-egy tűzzománckép kedves fatemplomunkról, fakeretben, hogy mindenkor megemlékezzenek rólunk. Bakajsza András irodalomtörténész