Nyíregyháza

2023.12.11. 07:00

Hatalmas lesz jövőre a kampányzaj

A jó kampányhoz sok türelemre és fegyelmezettségre van szükség.

Száraz Anita

Jereb Botond és Hajdú András

Fotó: Pusztai Sándor

Tévedés, hogy a kampányokat a politikusok vagy a mögöttük álló csapat „csinálja”: a kampányközeget a választók teremtik meg – hangzott el az MCC legutóbbi nyíregyházi rendezvényén, melyen a választásokat megelőző időszakok sajátos világát mutatta be Hajdú András, az MCC Politikatudományi Műhelyének kutatótanára és Jereb Botond, az MCC Alkotmánypolitikai Műhelyének kutatója. Azt, hogy a választók megszólítása, aktivizálása mennyire fontos, már Cicero korában is tudták: amikor i. e. 63-ban konzul akart lenni, a testvére levélben írta le neki, hogyan kellene megszólítania a rómaiakat és a provinciákon élőket, sőt, még arra is figyelmeztette, beszéd közben milyen legyen a mimikája. A kampányeszközök bevetése sem új keletű, a középkorban ezt a célt szolgálták a fogadások, vásárok, de az uralkodóházak közötti házassági ajánlatok is.

A gyengeségek is lényegesek

A kutatók elmondták: a kampányok középpontjában vagy egy személy, vagy egy fontos ügy áll – utóbbira az egyik legjobb példa a Brexit, ami képes volt korábbi ellenfeleket is azonos oldalra állítani, és ami azért hozta az unióból kilépést szorgalmazók sikerét, mert az emberek hétköznapjait befolyásoló elemeket – halászati kvóta, munkavállalás – tűzték a zászlajukra.

Jereb Botond két olyan kampányt emelt ki, amelyben a (miniszter)elnökjelölti viták más irányt vettek, mint amire előzetesen számítani lehetett.

– 2002-ben Orbán Viktor és Medgyessy Péter vitáját azért nyerte a szocialista jelölt, mert utóbbi politikus a beszélgetés elején elmondta: sokan féltették a vitától, mert míg az ellenfele kiváló szónok, ő nagyon rosszul kommunikál. Azzal, hogy a saját gyengeségét felvállalta, nemcsak Orbán Viktort zökkentette ki, de a tévénézőket is maga mellé állította. 2020-ban, amikor Donald Trump már harmadszor vágott Joe Biden szavába, az egyébként szelíd demokrata jelölt azt mondta: most már jó lenne, ha befognád a szádat. Ezzel hangot adott annak, amit nagyon sokan gondoltak az USA-ban, így Trump elveszítette a vitát s a választást is. Mind a két példa azt mutatja, hogy a kampánycsapatnak nemcsak a jelölt erősségeivel kell tisztában lennie, de azzal is, mi a gyenge pontja, hiszen csak így tudnak jól reagálni a nem várt helyzetekre.

Kávézni kell a választókkal

Az új platformok megjelenésével kapcsolatosan Jereb Botond elmondta: az emberek egyre kevesebb időt szánnak politikára, ezért azok a jó kampányok, amelyek rövid üzenetekkel sok embert érnek el. – A közösségi média szerepe elvitathatatlan, de nem helyettesíti a személyes találkozást. Az embereknek érezniük kell, hogy nemcsak a szavazatukra pályáznak, de ők maguk is fontosak – mondta, Hajdú András pedig hozzátette: a jelölteknek ott kell lenniük a piacokon, a közösségi tereken, s azt érzékeltetni, hogy oda lehet menni hozzájuk kávézni vagy lángost enni velük.

Nehéz jóslatokba bocsátkozni

– A 2022-es hazai országgyűlési választások előtt az ellenzék azt mutatta meg, hogyan nem szabad kampányolni – mondta Hajdú András. – Sok volt az esetlegesség, a kapkodás, míg a kormánypártok jól megtervezett, nagy intenzitású kampányt folytattak.

Jereb Botond hozzátette, nagyon gyorsan reagáltak az ukrajnai eseményekre is: két nappal a háború kitörése után már készen voltak az Őrizzük meg Magyarország békéjét és biztonságát! feliratú plakátok, és ezzel övék lett ez a nagyon fontos ügy, amivel az ellenzék így már nem tudott mit kezdeni. Kiemelte, hogy az ellenzék másik problémája a miniszterelnök-jelölt személye volt: bebizonyosodott, hogy egy jó városvezető nem feltétlenül alkalmas arra, hogy elviselje a rázúduló médiacunamit és azt, hogy a legkisebb hibáját is felnagyítják.

A jövő évi két választással kapcsolatban Hajdú András azt mondta: nehéz jóslatokba bocsátkozni, mert amíg az EU-s választáskor szimbolikus, az önkormányzati választáskor pragmatikus kérdésekre kell választ adni. – Mind a kettő más habitusú választókat szólít meg, ezért a kampányok súlypontjai is máshol lesznek.

Az ellenzék szempontjából az év egy túlélőshow lesz: kiderül, kik maradnak talpon 2026-ra, a kormánypártok számára pedig a győzelem mértéke a kérdés, illetve az, hogyan tudják magukat pozicionálni az unión belül. Jereb Botond úgy fogalmazott: jövőre nagy lesz a kampányzaj, 2024 pedig nemcsak a politikusoknak, de a választóknak is fárasztó lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában