Az őrtüzek vigyázói állnak ma is a vártán

Csíkkarcfalváról, a Gyergyószentmiklóst Csíkszeredával összekötő országút mentén egy sziklamagaslaton épült, Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt, római katolikus vár- templom közel hatszáz éves, a település lakóit egykor a Csíki-medencében is portyázó, rabló tatár–török csapatoktól védelmező lőréses falait elhagyva, egy kupica hazaiból újabb bátorságot merítve indultunk tovább Madéfalvára. Abba a székelyek lakta faluba, melynek a neve mára egybeforrt a „madéfalvi veszedelem” kifejezéssel.

Annak, hogy a székelység nem felejtette el az ellenük – idén vízkeresztkor éppen 260 éve – elkövetett vérengzést, ékes bizonyítéka az a hatalmas kőoszlop, amelyet a 1899-ben Csík-Madéfalván közadakozásból állítottak, tetején egy kitárt szárnyú turulmadárral. Éppen ehhez az emlékműhöz igyekeztünk barátaimmal, hogy mi, az ezeréves határ, Gyimesbükk felé békésen „portyázó” nyíregyháziak is lerójuk tiszteletünket a szabadságukért felhorkanó székely mártírok emléke előtt.

A székelyek ellenálltak

Álltunk a szomorú szürke kő emlékmű előtt. Egyikünk felütötte az útikönyvet, s csöndesen olvasta: A madéfalvi vérengzés vagy madéfalvi veszedelem (latinul a siculicidium, azaz székelygyilkosság) a székelyek egy csoportja ellen elkövetett tömeggyilkosság volt 1764-ben, Mária Terézia uralkodása alatt. A történelmi szabadságjogaihoz ragaszkodó székelységet azzal dühítette fel a bécsi udvar, hogy 1763-ban megbízta Adolf Buccow tábornokot, szervezzen Erdélyben három székely és két román határezredet.

A székelyek azonban meg akarták őrizni évszázados katonáskodási hagyományukat, kiváltságaikat, és ellenálltak a székely ezredek erőszakos felállításának, amely megszüntette a különállásukat. A császárnő által leváltott Buccow helyébe lépő báró Siskovics József altábornagy parancsot adott katonáinak Madéfalva megtámadására, ahol a székelyek vezetői találkoztak. A császáriak 1764. január 7-én vad ágyútűzzel indított támadásában – friss kutatások szerint – mintegy 300 embert, köztük ártatlan gyermekeket és asszonyokat mészároltak le. Ezt követően elfogták a székelyek vezetőit, és bűnvizsgáló bizottságot hoztak létre.

A többség ott maradt

A mészárlás és az erőszakos katonasorozás következtében kezdődött meg a székelyek kivándorlása Moldvába, ahol elrejtőzve megélhetést találtak a már évszázadok óta ott élő csángók falvaiban. 1774-ben Bukovina a török fennhatóság alól osztrák kéz alá került.

A kinevezett kormányzó, Hadik András gróf közbenjárására megkegyelmeztek a székelyeknek, és behívták őket az újonnan megszervezett, elnéptelenedett tartományba, ahol 1786-ig Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva, Andrásfalva néven megalapították falvaikat. Innen rajzottak szét a későbbiekben szerte a világba. Szerencsére a székelyek markáns többsége maradt ősi földjén. Megmaradása érdekében apáról fiúra hagyományozta a feladatot, s az őrtüzek vigyázói állnak ma is a vártán. Olyanok, mint például az utazásunk következő, kihagyhatatlan állomásán, Gyimesbükkön az ezeréves határ legkeletibb vasúti őrházában a Magyar Királyi Államvasutak relikviáit bemutató Bilibók Ágoston.

Felirat a táblán

Az emlékmű tiszteletet parancsoló oszlopán márványtábla emlékeztet a szörnyű éjszakára. Rajta szóról szóra ez olvasható:

Siculicídium

1764. jan. 7.

A határőrség erőszakos szervezésekor Madéfalva határában 1764 január 7-én hajnalban a csász. katonaság által védtelenül lekaszabolt Csík és Háromszéki 200 székely vértanú emlékére kik az ősi szabadságért véreztek el emelte az utódok hálás kegyelete 1899.

Székely nép! Itt hullott őseidnek vére,

kiket zsarnok önkény bosszús karja ére,

midőn alkotmányos szabadságod védték.

Szörnyűkép olták ki sok ártaltatlan éltét,

de bár elvesztek ők ádáz fegyver alatt,

emlékök nem vész el, örökre fennmarad

mert hű kegyeletben megtartod őseid,

így él majd emlékök időtlen ideig.