Nyíregyháza

2024.01.29. 11:00

Páratlanul ritka lánypár bizonyított a fináléban

Antal Luca Katica és Dede Fanni egyedüli lánypárként versenyzett a rangos eseményen.

Szon.hu

Antal Luca Katica és Dede Fanni

Fotó: Majnik Zsolt archívuma

A féléves munkáját lezárva nagy érdeklődés mellett tartotta meg a Nyíregyházi Tánctanoda a nyílt óráit az előző napokban. 

Mesebeli utazás

– Tartalmas időszak áll mögöttünk, eseményekből nem volt hiány az elmúlt időszakban – jelentette ki Antal Roland, a Tánctanoda megalapítója. – A Forgó Ifjúsági Táncegyüttes tagjai részt vettek a Filharmónia Magyarország szervezésében működő Zeneóra programban. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékben 14 nap leforgása alatt 50 koncerttel örvendeztettünk meg közel tízezer gyermeket. Az előadás egy mesebeli utazás volt a Kárpát-medence népzenei és néptánc világában. 
Dömötör- és Katalin-napkor is megtelt az Alvégesi Művelődési Ház, hiszen ekkor tartotta a Tánctanoda hagyományos nagyrendezvényeit. A művelődési házzal több éve közösen szervezett estek egyikével pályázott a Váci Mihály Kulturális Központ országos Látópontnak. 
Ez azt jelenti, hogy a szervezet munkájában jelen van évek óta olyan módszer, amelynek célja a helyi jó gyakorlatok, a közösségi kezdeményezések bemutatása és adaptálása. 

Elégedett volt velük a zsűri 

Decemberben három szólista is részt vett az Országos Ifjúsági Szólótáncverseny előválogatóján, melynek eredményeképpen mindegyik versenyző bejutott az egri döntőbe: Antal Luca Katica és Dede Fanni egyedüli lánypárként versenyzett e rangos eseményen. 
A neves szakemberekből álló zsűri kiemelte a táncosok szakmai felkészültségét és előadói képességeit. Hamza László kísérőpartnere volt a megmérettetésen Antal Anna Eszter, aki a döntő napján felvételizett a Magyar Táncművészeti Egyetem néptánc­művész-előkészítő képzésére. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában